Itt a tét

Hogy ki emeli, azt nem is olyan könnyű eldönteni, de az SZFE-hallgatók ellenállásának tétje egyre nő. Persze, volt itt már hasonlóan hosszúra nyúlt oppozíció, gondoljunk csak az egy évvel ezelőtti rabszolgatörvény-sztorira - meg arra, hogyan szerelte le végül a kormány, és hogyan futtatta lyukra máig nem tisztázott körülmények között az ellenoldalt a tévészékháznál. Tavaly az ellenzék koordinált kitartása mellett leginkább a szolidaritás láncreakciója hiányzott az eseménysorból. (Mi lett volna vajon, ha nem kell tizenkét hónapot és egy világjárványt kivárni ahhoz, hogy a legerősebb érdekérvényesítési potenciálú szakma is felébredjen?)

Ezúttal az ellenzéki pártok eleve kimaradtak az osztásból – jelen-nem-létüket kontextus nélküli sorosozással igyekszik pótolni a kormányoldal –, a szolidaritás viszont főszereplővé lépett elő, sőt színpadra is állt október 23-án a színművészetisek tiltakozásához csatlakozó érdekképviseletek és társadalmi csoportok formájában. Mondhatni, ők maguk voltak (vagy inkább lettek) a tét. A regnáló hatalom számára ugyanis nem a színinövendékek mellett kiálló tizenötezer ember jelentette/jelenti az igazi veszélyt – volt már hasonló többször is, érdemi következmény nélkül –, hanem az, ha az eddig széttagoltan küzdő és csak a saját közvetlen érdeksérelmeik orvoslását célul tűző társadalom-szilánkok megtapasztalják, mekkora erő van az egységben és az együttműködésben.

Mindez természetesen az ellenzékre is vonatkozik – sőt. Bármi legyen is az oka, mindenképpen rosszul veszi ki magát, hogy ahogyan tavaly, úgy idén is Hadházyék lettek magukra hagyva (és ismét a tévénél). Mert lehetséges ugyan, hogy amit a politikus állatorvos mond, az olykor vitatható, de abban, hogy hiú ábránd változást várni, amíg a nyilvánosság a kormánypárt ellenőrzése alatt áll, vitán felül neki van igaza.