egészségügy;Országgyűlés;bírság;szerencsejáték koncesszió;koronavírus;

2020-10-26 13:55:20

Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre

Egyszerre döntött az Országgyűlés a kaszinók koncessziós díjáról, az egészségügyi dolgozók átvezényléséről és a karanténszabályok szigorításáról is hétfőn.

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus járvánnyal kapcsolatos legfrissebb salátatörvény javaslatot. Ez megteremtette az adminisztratív lehetőségét az egészségügyi dolgozók kétéves határidejű átvezénylésének tíz napos határidővel a belügyminiszter döntésére. Erről még két hete döntött a parlament az orvosok bérének megemelésével együtt.

A most elfogadott törvény értelmében – a jelenlegi helyzet szerint legalább december 18-ig – az egészségügyi dolgozók átvezényléséről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetve az állami tisztifőorvos hozhat határozatot. A törvény kifejezetten nevesíti, hogy egészségügyi válsághelyzetben bármely egészségügyi dolgozó átvezényelhető.

A parlament június 18-án úgy szüntette meg a veszélyhelyzetet, hogy a kormány még aznap el is rendelte – a megszüntetési törvény adta lehetőségét egyből kihasználva – az egészségügyi válsághelyzetet hat hónapra, vagyis december 18-ig. (Ez határidő nélkül meghosszabbítható, amíg az országos tisztifőorvos szerint fennállnak a feltételei.) Eddig a megyei kormányhivatalok dönthettek a kirendelésről - ezek megyén belül történtek -, most viszont országosan is megnyílt a lehetőség az átvezénylésre.

Döntöttek a karanténszabályok szigorításáról is, eszerint a hatóságok által elektronikus levélben elküldött karanténhatározatot kinyomtatva és a rendőrség által átadott piros figyelmeztető cédulát jól látható helyre ki kell rakni, ellenkező esetben maximum 150 ezer forintos szabálysértési bírsággal sújtható a szabályszegő. Rig Lajos ellenzéki képviselő szerint a legtöbb magyar háztartásban viszont – még ha meg is kapják az emailt, kinyomtatni biztosan nem tudják.

Ugyancsak 150 ezer forinttal büntethető az is, aki elhagyja a karantént. Többszöri szabálysértés esetén pedig akár napi 600 ezer forintos bírság is kiszabható. A törvény elfogadásával összekötik az állami egészségügyi és oktatási adatbázisokat, így lehetővé válik a fertőzött tanárok vagy tanulók számának, földrajzi elhelyezkedésének pontosabb nyomon követése.

Változnak a szerencsejátékok koncessziójára vonatkozó szabályok is, az ellenzék szerint azért, hogy az államnak lehetőséget nyújtson a kaszinók koncessziós díjának elengedésére a koronavírus miatt kialakult gazdasági válsághelyzetre hivatkozva. A kormánypártok képviselői érdemben nem válaszoltak ezekre a kritikákra.