Ferencváros;Bajnokok Ligája;Dinamo Kijev;

2020-10-28 20:34:12

Fél óra jó játékkal egy pontot szerzett az FTC a Dinamo Kijev ellen

Az FTC 0-2-ről egyenlített a Dinamo Kijev elleni hazai mérkőzésen a Bajnokok Ligája csoportkörének második körében. A magyar bajnok csak az utolsó harminc percben játszott jól, de nem adta fel egyetlen percig sem és a 90. perben egyenlített.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője remekül ismeri a riválist. A szakember tizenegy évig játszott az ukrán együttesben, edzőként három évig ült a kispadján, utóbbi minőségében két-két bajnoki címet és Ukrán Kupa-győzelmet szerzett az együttessel. Rebrov elmondta, a mai napig a Dinamo Kijev a kedvenc csapata, de ezt az érzést ezúttal ki kell zárnia. Az FTC-nek akkor lesz esélye a szakember szerint, ha nyugodtan játszik, nem hibázik és megpróbálja irányítani a találkozót.

A két csapat az alábbi összeállításban kezdi a találkozót:

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Kovacevic, Heister – Haratin, Sigér, Somália – Zubkov, Isael, Nguen. Vezetőedző: Szerhij Rebrov.

Dinamo Kijev: Bojko – Kedziora, Zabarnij, Popov, Karavajev – Szidorcsuk, Saparenko, Bujalszkij, Cigankov, De Pena – Szuprjaha. Vezetőedző: Mircea Lucescu. 

Játékvezető: Ivan Kruzliak (szlovák). 

A kijevieknél az első számú kapus, Hrihorij Buscsan és a hátvéd Vitalij Mikolenko koronavírus-tesztje pozitív lett, ezért ők nem jöttek el Budapestre, karanténba vonultak.

Az Európai Labdarúgó-szövetség a koronavírus miatt a stadionok lelátóinak egyharmadára engedélyezi belépők értékesítését, ha a tagországok egészségügyi hatóságai nem döntenek másképp. A magyar hatóságok a Hungaroringre nem engedtek be nézőket, de a labdarúgó-stadionokat koronavírus szempontjából biztonságos területnek tartják, ezért 5200 néző lehet ott a helyszínen a ferencvárosiak mérkőzésén. A szurkolóknak kötelező maszkot viselni, de a rendelkezés alól egy kézben tartott pohár sörrel vagy szotyis zacskóval ki lehet bújni és sok drukker él is ezzel...

1.p.: Elkezdődött a mérkőzés.

4.p.: Kedziora gurította be a labdát a ferencvárosi kapu elé, amit Dibusz szedett fel a berobbanó Szuprjaha elől.

7.p.: Nguen legurítása után Isael 16 méterről kapásból lőtt, de Bojko megfogta a középre tartó labdát.

9.p.: Az FTC 1995-ben szerepelt legutóbb a BL csoportkörében, de akkor hazai pályán nem tudott nyerni: a Grasshoppers és a Real Madrid ellen döntetlent ért el, az Ajaxtól kikapott.

11.p.: Sigér ívelt a kijevi tizenhatoson belülre Zubkov elé, de a kapujából kilépő Bojko megszerezte a labdát.

13.p.: Somália kapott sárga lapot, mert a felezővonalnál megrúgta ellenfelét.

15.p.: Kovacevic és Haratin passzolgattak a félpályánál, utóbbi megpróbálta kiugratni de Isaelt, de az asszisztens (jogosan) lest jelzett.

18.p.: Isael ívelt be szabadrúgást 27 méterről a kijevi tizenhatoson belülre, de lemaradtak a csapattársak a labdáról.

19.p.: Karavajev cselezte be magát a ferencvárosi tizenhatoson belülre, 14 méterről lőtt, Dibusz gyors vetődéssel mentett. Ez volt a mérkőzés eddigi legnagyobb helyzete.

21.p.: Heister becsúszva szerelte Cigankovot, de a labda mellett a kijevi játékos lábát is elrúgta, ezért a ferencvárosi futballista sárga lapot kapott.

27.p.: GÓL: Zabarnij lövése Haratin kezére pattant a tizenhatoson belül. A ferencvárosi légiós sárga lapot kapott, a tizenegyest Cigankov laposan a jobb sarokba lőtte (0-1).

30.p.: Kedziora középre gurítása után Buljavszkij kapásból lőtt, de az önfeláldozóan közbevetődő Kovacevicben elakadt a labda.

35.p.: De Pena lőtt be élesen szabadrúgást a bal szélről a ferencvárosi kapu elé, de a védők kifejelték a labdát.

38.p.: Nguen 20 méterről lőtt, de a labda másfél-két méterrel elkerülte a bal felső sarkot.

40.p.: Isael ívelt be szögletet a jobb oldalról, de Bojko megszerezte a labdát.

42.p.: GÓL: Bujalszkij futott el a jobb szélen, laposan keresztbe lőtt labdájába a becsúszva menteni akaró Lovrencsics beleért, de lábáról De Pena elé pattant a labda és a vendégek játékosa 5 méterről az üres kapuba helyezett (0-2).

45.p.: a játékvezető egy perc hosszabbítást jelzett.

45+1.p.: vége az első félidőnek. Az első negyed órában a ferencvárosiaknál volt többet a labda, de utána a vendégek átvették az irányítást, több veszélyes helyzetet dolgoztak ki, és megérdemelten vezetnek a rosszul játszó hazaiak ellen.

A stadionban az oldal lelátókon helyet foglalók fegyelmezetten viselik a maszkot a találkozó alatt, ennek fontosságára a műsorközlő is felhívta a figyelmet. A nézők betartják egymástól az előírt távolságot. A büfékben viszont nagyobb csoportosulások alakultak ki és ott többen nem viselik a maszkot.

46.p.: elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik szakvezető sem cserélt.

49.p.: Cigankov próbált meg nagy lendülettel betörni a tizenhatoson belülre, de Haratin jó ütemű közbelépéssel megállította.

51.p.: a vendégeknél van többet a labda, ám ők két gólos előnyük birtokában nem feltétlenül erőltetik a támadásokat.

52.p.: Szidorcsuk vitte földre Somáliát, a kijevi játékos is sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

55.p.: két percig passzolgattak úgy a vendégek, hogy ferencvárosi játékos nem ért labdába...

58.p.: most a ferencvárosiak passzolgathattak több mint egy percig, de 30 méternél nem jutottak közelebb a kijevi kapuhoz.

59.p.: GÓL: Zubkov két védő között Nguenhez passzolt, aki 14 méterről, jobbról a hosszú sarokba lőtte a labdát (1-2).

62.p.: Isael végzett el szögletet a bal oldalról, a rövid sarokhoz belőtt labdáját kivágták a védők.

65.p.: cserélt az FTC, Haratin helyett Laidouni lépett pályára.

69.p.: Lovrencsin lőtte be élesen a kapu elé a labdát a jobb szélről, de Isael lemaradt róla.

70.p.: Isael ívelt be szabadrúgást az ukrán kapu elé, de Bojko megfogta a labdát. A gól óta lendületesebb az FTC játéka.

71.p.: Laidouni kapott sárga lapot, mert ellökte ellenfelét. Nguen vitatta az ítélet jogosságát, ő is megkapta a sárga lapját.

73.p.: kettős ferencvárosi csere, Isael helyett érkezett Boli, Sigért pedig Mak váltotta.

75.p.: Mak csavarta be a labdát a tizenegyesponthoz, de Boli elől tisztáztak a vendégek.

76.p.: Bujalszkij buktatta Kovacevicet az oldalvonalnál, a kijevi futballistának is felmutatta a játékvezető a sárga lapot.

81.p.: csere a vendégeknél, Garmas állt be Bujalszkij helyett.

84.p.: Boli 18 méterről lőtt, Bojko maga elé ejtette a labdát, de meg tudta fogni, mielőtt bárki odaért volna.

86.p.: emberelőnybe került az FTC: Szidorcsuk rossz ütemben csúszott be és Lovrencsics lábát találta el, mivel volt már figyelmeztetése, a játékvezető második sárga lappal kiállította az ukránok csapatkapitányát.

87.p.: kettős csere a hazaiaknál, Kovacevicet váltotta Dvali, Lovrencsics helyett pedig érkezett Botka.

89.p.: cserék a vendégeknél is, Saparenko és Szuprjaha helyett érkezett Baluta és Verdic.

90.p.: GÓL! Egyenlített az FTC! Laidouni kapu elé lőtt labdáját Boli akrobatikus mozdulattal, 4 méterről továbbította a hálóba (2-2).

91.p.: öt perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.

93.p.: cseréltek a vendégek, Cigankov helyett Rodriguez lépett pályára.

96.p.: Mak szöglete után Zubkov elé pattant a labda, aki 18 méterről lőtt, de eltévesztette a jobb felső sarkot. Utána a játékvezető lefújta a mérkőzést, az FTC az utolsó fél órában nyújtott jó teljesítményt, ennek eredménye lett a 2-2-es döntetlen.