Előfizetés

Svindli

Felcsút a magyar futball nem létező égiteste, egy olyan fekete lyuk, ahová a pénz és az információ csak befele áramlik, kifele soha. De az egyirányú utcából visszaút sincs a fényre, amint ez most a Puskás Ferenc nevével visszaélő akadémia vezetőjével történt. Az élet és halál ura hat év után harminc percet kapott a távozásra, autóját visszakérték, és biztonsági őrök kíséretében hagyta el Felcsútot. Eddig ő volt az arca a magyar sporttörténelem legnagyobb svindlijének, ami már 60-85 milliárd forintjába került az adófizetőknek. Karrieríve azután lőtt ki a sztratoszférába, hogy egy darabig a miniszterelnök személyi edzőjeként adott testépítő tanácsokat a falu legnevesebb lakójának. A Felcsútra optimalizált Norbi Update-et kinőve miniszterelnöki tanácsadói poszt, majd a labdarúgó-akadémia főigazgatói széke jutott neki. Távozásáról úgy számolt be a klub, hogy honlapján a nevét sem írta le, az impresszumból is kiradírozta. Mintha nem is lett volna ott soha. Ilyesmi egyre gyakrabban megesik a miniszterelnök környezetében, kollégiumi szobatársak, bankár barátok és egykori jogásztársak kerülnek minden indoklás nélkül a süllyesztőbe. A fekete lyuk elnyeli őket, hír róluk azóta nincs. Különösebben nem hiányoznak, mindez csak a rendszer cinizmusát írja le. De a felcsúti modell felülírja az egyéb civilizációs normákat is, amihez a komplett magyar sportvezetés asszisztál. A paranoia ott tart, hogy a liga egyetlen csapataként teheti meg büntetlenül, hogy elhazudja a koronavírus-fertőzést. Más sportágakban ilyesmi teljesen ismeretlen, transzparensen lehet követni a vírus útját, csak a héten két kézis élklub, a Veszprém és a Szeged hozta nyilvánosságra a tényt. A főigazgató egy évtizede a rendszer kegyeltje volt. De kirúgásakor még annyit sem kapott meg, hogy nemecsek ernő legyen a klubtörténelemben.

A bűvész kalapjában

Európában a magyarok voltak az elsők, akik elrepülhettek „sehová” – kürtölte világgá egy élelmes hazai vállalkozó. Az állítás valóságtartalmában ugyan érdemes kételkedni, de abban már kevésbé, hogy ezzel az élvezetet és a nihilizmust egyaránt felmutató kijelentésével ráirányította a figyelmet arra, hogy miként lehet feledtetni a romjaiban vergődő légiközlekedés válságát a Magyarország feletti sétarepülésekkel. Az utasok Adyval szólva megállapíthatták: „Még magasról nézvést megvolna az ország.” Ám a földre, a realitások talajára visszatérve azzal szembesültek, hogy költségvetésünket a „Werbőczi-utódok toldozzák, foldozzák.” Ennek adta tanúbizonyságát Varga Mihály pénzügyminiszter, aki parlamenti meghallgatásakor bizonyította azt a közhelyet, hogy semmi sem örök. A korábbi Orbán-kormányokról elmondhattuk, hogy antidemokratikus, a jogállamisággal lábbal tipró politikájuk mellett a költségvetési fegyelemre mindig gondot fordítottak, abban a reményben, hogy legalább ez ne legyen gátja az uniós támogatások megítélésének. Nem hazafiúi elhivatottságból, sokkal inkább önös érdekből jártak el így, mert megtanulhatták, hogy a túlzott deficit eljárás alá vont országok szégyenpadján évekig ülni kényelmetlen. Nem mintha forint százmilliárdok elherdálására ne akadna megszámlálhatatlan példa, de ezt az országtartalékok mögött megbújva, vagy önálló költségvetési soronként nevesítve (Paks2, Budapest-Belgrád-vasútvonal, stadionépítések), a rend látszatát keltve, a kormányzat híveinek legalábbis el lehetett adni. (Az Európai Unió számára már kevésbé.) De a koronavírus-járvány nyomán a költségvetési fegyelemnek még a látszata is köddé vált. Már egy első osztályos kisdiák is felkapná a fejét Varga Mihálynak a költségvetés ellenőrzésére hivatott parlamenti bizottság előtt – rezzenéstelen arccal – tett bejelentésére, hogy a járvány elleni védekezési alapból finanszírozták a védekezést, és most tessék figyelni: „az alapot 426 milliárd forinttal hozták létre, és abból 747 milliárd forint kifizetést hajtottak végre.” Vagy „a gazdaságvédelmi alapba eredetileg 942 milliárd forintot csoportosítottak át, az eddig felhasznált összeg 2059 milliárd forintnál tart.” Vajon milyen jövőképük lehetett azoknak a kormányzati szakértőknek, akik ezeknek az alapoknak az azon nyomban elavult összegét meghatározták, s vajon milyen bűvészmutatvánnyal lehet kevesebb pénzből többet kifizetni? Itt feltehetően a kormányhoz közelálló oligarchák pénzéhsége volt az igazodási pont. Elvégre úgy is lehet a gazdaságot „védeni”, hogy soron kívül kiutalnak plusz 800 millió forintot az összesen 65 milliárdos alapból egy kelet-magyarországi MotoGP pálya építésére, hogy „felkerüljön Hajdúnánás is a világtérképre.” Eközben a miniszter a jegybankra bízná, hogy az első félévben a deviza árfolyamváltozáson megkeresett 200 milliárdos nyereségét kegyeskedik-e átutalni a költségvetés számára, vagy ingatlanokba, festményekbe fekteti, esetleg újabb Matolcsy-opusok kötetbe rendezését támogatja. Mi meg repülünk a sehová!  

A romastratégia fogatlan tigris

A 2020 utáni időszakra vonatkozó uniós roma stratégiai keret fordulópontot jelent a romani emberek egyenlőségének és igazságosságának megvalósításában. Üdvözlöm az Európai Bizottság elkötelezettségét egy erősebb, világosabb és szigorúbb stratégiai dokumentum iránt annak biztosítása érdekében, hogy az EU-ban és a Nyugat-Balkánon élő több mint 6 millió romani ne szenvedjen hátrányos megkülönböztetést, és élhessen az egyenrangú polgárként őt megillető jogokkal.  A 2011-2020-as időszakra vonatkozó uniós roma keretterv értékelése és tanulságai alapján, tekintve, hogy az csak korlátozott előrelépést eredményezett, a Bizottság megértette és sikeresen összeállította a 2020 utáni időszakra vonatkozó megerősített szakpolitikát. A romani lakosság és a többségi népesség közötti egyenlőség megvalósítása mellett a keret négy fő stratégiai pillérében - az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a foglalkoztatás terén - a Bizottság új prioritásként kezeli a cigányellenesség, a romani emberekkel szembeni rasszizmus sajátos formája elleni küzdelmet. Jelentős előrelépés a politikai vitában, ha az úgynevezett „romakérdésekről” olyan szemléletre térünk át, amely a többségi társadalomban élő, a romani származású emberek elleni rasszista sztereotípiákat ismeri el a társadalmi kirekesztés és a bizonytalan életkörülményeik fő okaként.  A romani emberek befogadására vonatkozó legutóbbi uniós keretstratégiához képest egy másik fontos újdonság az a konkrét jelzőrendszer, amely alapul szolgál a romani emberek befogadása terén 2030-ig elért tagállami eredmények nyomon követéséhez. Ez azért fontos, mert a legutóbbi stratégiai dokumentum célkitűzései nagyon általánosak maradtak, és nem tette lehetővé az előrehaladás és a visszalépések egyértelmű nyomon követését. Ezúttal differenciáltabb képet adunk a tagállamok intézkedéseiről és előrehaladásáról.  Az új stratégia továbbá előmozdítja a romani emberek önszerveződésének egyenlő részvételét a politikai folyamat valamennyi szakaszában, valamint a roma közösségek Európa-szerte fennálló sokféleségének jobb tükrözését.  Ezek az új elemek nagyrészt a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló állásfoglalásban megfogalmazott állításokat tükrözik: ennek címe A romani háttérrel rendelkező emberekkel szembeni negatív attitűdök elleni küzdelem Európában. 2020. szeptember 17-én fogadta el az Európai Parlament, én voltam az előadója.  Mindez azonban még távol áll a sikertől. Bár a 2020 utáni időszakra vonatkozó keret megerősített stratégiai dokumentum, és utat nyit az emberek befogadása felé, továbbra is "puha" politika. Még ha tanácsi ajánlás kíséri is, ez nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy ténylegesen végrehajtsák a romani emberek befogását célzó hatékony nemzeti stratégiákat, a nemzeti költségvetésekből származó megfelelő finanszírozással, eredmény- és sikermutatókkal, valamint következetes nyomonkövetési mechanizmussal. Nem tartalmazza ugyanis a jogalkotási aktus kötelező jellegét.  Kényelmetlen igazság: a romani emberekre vonatkozó egyenlőségi törvény és jogállamisági mechanizmus nélkül a keretstratégia továbbra is fogatlan tigris. Hogyan akarjuk ténylegesen javítani a romani háttérrel rendelkező emberek millióinak bizonytalan helyzetét Európában, amikor a legmagasabb roma népességű országok politikai vezetői nyíltan táplálják a magyarországihoz hasonló cigányellenes sztereotípiákat? Hogyan érjék el az uniós finanszírozási eszközök a célkitűzéseiket, ha a finanszírozást a nemzeti hatóságok a romani emberek megbélyegzését erősítő tevékenységekre irányítják át ahelyett, hogy hozzájárulnának a befogadáshoz és a rasszizmus elleni küzdelemhez, mint az jelenleg Bulgáriában történik? Hogyan érhetjük el a romani emberek befogadását, amikor több ország a Covid-19 intézkedések keretében súlyos emberi jogi jogsértéseket követett el velük szemben anélkül, hogy lehetővé tenné számukra az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést?  Őszintének kell lennünk magunkhoz: az uniós kormányok nagyobb elkötelezettsége nélkül az érintettek kevés változást fognak tapasztalni. Nagy örömömre szolgál, hogy az Európai Parlament jelenleg nagy többséggel támogatja a romani emberek egyenlőségéről szóló európai törvényt és egy olyan jogállamisági mechanizmust, amely biztosítja az alapvető jogok tiszteletben tartását, ami előfeltétele annak, hogy a tagállamok uniós finanszírozáshoz jussanak. Csak jogalkotási fellépéssel tudjuk lehetővé tenni a romani emberek számára, hogy egyenjogú polgárként éljenek jogaikkal, és csak így biztosíthatjuk, hogy pénzügyi támogatásunk eljusson oda, ahol arra sürgősen szükség van.  Ezen túlmenően fenntartom, hogy a „romani” terminológia jobban tükrözi az emberek heterogenitását a „roma” helyett, amely csak az egyik csoportunkra utal, hasonlóan sok másikhoz. Ezért szilárd meggyőződésem, hogy a bizottságnak 2021-ben jogalkotási javaslatot kell benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egyenlőség, a befogadás és a részvétel biztosítása érdekében. Milyen jogalapon? Itt az ideje az Európai Unió működéséről szóló szerződés 19. cikkéhez fordulni, amely lehetővé teszi, hogy a Szerződések megfelelő intézkedéseket hozzanak a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés leküzdésére.