Tudomány;oltás;vakcina;koronavírus;

2020-11-10 12:04:38

Kemenesi: Egyre fenyegetőbb a vakcina-nacionalizmus

A virológus elmagyarázta, mi a baj a kínai vagy orosz készítményekkel.

Szerinte a vakcina-nacionalizmus teljesen jól megmagyarázza a jelenség lényegét, ami szerinte a legtöbb aggályt generálja. „Az orosz vagy a kínai vakcina is lehet jó, sőt tudom, hogy kiváló tudósok dolgoznak azokban az országokban is” – fogalmazott, majd hozzátette: a bejelentéseket követően tudományos publikációk is megjelentek. Ugyanakkor szerinte az orosz oltóanyag valóságtartalmával kapcsolatban komoly aggályok jelentek meg.

Kemenesi Gábor szerint ha csak kis mennyiségben is, de elkezdik ezeket a vakcinákat használni, akkor nem biztosított a biztonságosság és hatásosság megfelelő mérése. Így ha később kiderül valami nem várt fejlemény, akkor az világszerte megrendítheti a beléjük vetett bizalmat.

Megjegyezte azt is, több biztató hír is érkezik a fejlesztésekről és várhatóan több befutó lesz. „Minden bizalmam a tudományé és a tudósoké, remélem a vakcina nacionalizmus nem válik tartós fogalommá és hagyják a tudományt úgy működni ahogy kell. Mindenhol a világon” – fogalmaz bejegyzésében a szakember.

Az Európai Unió mindenesetre már letette voksát az egyik konstrukció mellett: mint ahogy lapunk is beszámolt, az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszergyártó által kifejlesztett konstrukcióból vásárol közel 300 darabot az Európai Bizottság. Utóbbinak a bejelentés szerint kilencven százalékos a hatékonysága.