Operatív Törzs;koronavírus;COVID-19;

2020-11-20 12:59:00

A szociális gondozottak 6 százaléka lett koronavírusos

Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a szociális intézményekben dolgozók 1 százaléka, 976 ember fertőződött meg a vírussal.

Pénteken elindult a szociális dolgozók gyorstesztelése. György István, a Miniszterelnökség államtitkára ismertette ennek adatait az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. Kifejtette, az oktatási intézmények és szociális otthonok dolgozóit tesztelik le, aminek kettős célja van: a dolgozók védelme, illetve hogy megtudjuk, mekkora a fertőzöttek aránya a dolgozók között. Példátlan, komoly feladatról van szó, sok ember közös munkájával.

Összesen több mint 16 ezer helyszínen végeznek teszteket antigén-gyorstesztekkel. Az érintetteknek a részvétel önkéntes, de az államtitkár arra kérte a dolgozókat, hogy vegyenek részt benne. Közölte, hogy így a statisztika összeállításakor azt is tudni fogják, hogy ki nem veti alá magát a tesztelésnek.

Elsőként a szociális intézményekben, jövő héttől pedig az óvodákban, iskolákban és egészségügyi intézményekben is megkezdődik a szűrés. Országszerte ezer mintavevő csapatot indítanak el, amelyekbe az orvosi egyetemi hallgatókat is bevonják, főként a pedagógusok mintavételéhez. A harmad- és negyedéves fogorvos, gyógyszerész hallgatók veszik majd le a mintákat, és a gyorstesztekkel kiértékelik. Az egyetemek egységenként 2-2 hallgatót biztosítanak a feladathoz, mellettük orvosok is lesznek. 

György István hangsúlyozta, hogy ahol a járvány miatt digitális tanrend van, ott nem lesz szűrés. Kifejtette, az egységek egy nap alatt legalább három intézménybe jutnak majd el. Védőfelszerelést kapni fognak: arcvédő pajzs, FFP2-maszk és kesztyű is lesz náluk. A mintavételek hétköznapokon történnek majd, a teszteket felvevőket minden nap meg fogják vizsgálni. 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy most a legszélesebb összefogásra van szükség a járványgörbe csökkentéséhez, és ahhoz, hogy az ország belátható időn belül kilábaljon a járványból. Közölte azt is, hogy decemberben már néhány rászoruló beteg kaphat a vakcinából, egyelőre azonban csak kísérleti jelleggel.

A diákok pénzt kapnak a tesztelésért, de a részvételüket kreditként is beszámítják, vagyis a tanulmányi előmenetelüket nem érintheti hátrányosan az akció. A tömegközlekedési eszközöket ingyenesen vehetik ők is igénybe az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan. 

Mindenkit a feladat-ellátás helyszínén tesztelnek, ettől csak a kisebb települések esetén lehet eltérés. Akinek pozitív lesz az eredménye, az köteles értesíteni a háziorvosát, aki onnantól kezdve az aktuális protokoll szerint intézi a továbbiakat. A pozitív beteg nem folytathatja munkáját, karanténba kell vonulnia.

Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette, hogy újabb 4440 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 165 901-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elmondta, az adatok az elmúlt napokhoz képest picit kedvezőbbnek tűnnek, ami a fegyelmezettségnek köszönhető, de ezekből még nem lehet következtetést levonni. Majd körülbelül két hét után fog látszani, hogy az intézkedések milyen eredményre vezettek.   

Kitért rá, hogy meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3568-ra emelkedett. Az eddigi áldozatok átlagéletkora 76 év, de három fiatal, harmincas éveiben járó embert is elveszítettünk. 

Müller Cecília figyelmeztetett rá, hogy a friss adatok szerint egy cukorbeteg ember kétszer nagyobb eséllyel van kitéve a fertőzésnek, de ha a betegség karban van tartva, akkor jelentősen csökkenhet ennek aránya.

      

38 074-en már meggyógyultak, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 259. Kórházban 7 512 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen. Az országos tisztifőorvos szerint ezek a számok egyáltalán nem kedvezőek.

A szociális dolgozók teszteléséről elmondta, hogy a járvány kezdete óta figyelemmel kísérik ezen intézményeket a krónikus betegségek, a magas életkor és a zárt közösségek miatt. A fertőzöttségek aránya nagyon magas, van, ahol hatvan százalékig terjed. Jelenleg hat olyan intézmény van az országban, amely az első hullámban is érintett volt, a gondozottak hat százaléka kapta el a fertőzést. Kórházi ellátásra 1577-en szorultak, és 586-an haltak meg közülük. A dolgozók 1 százaléka, 976 ember fertőződött meg. 

Az országos tisztifőorvos javasolta, hogy a karácsonyi vásárlást ne hagyjuk az utolsó percekre, kerüljük a tömeget, és az ajándékokat kezdjük el beszerezni, hogy ne legyen zsúfoltság az üzletekben.

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy 345 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megszegése miatt. Csütörtökön hat üzletet záratott be a rendőrség szabályszegés miatt, ebből 5 Budapesten található. Valamennyi üzletet hét napra zárattak be, emellett szabálysértési feljelentést tettek és helyszíni bírságot szabtak ki. Egy kazincbarcikai állateledel-üzletben például nem tettek ki maszkviselésre figyelmeztető táblákat, az üzlet dolgozója nem viselt maszkot, ezért bezáratták.

Az alezredes beszámolt arról is, hogy egy 45 éves tamási férfi és két társa védőeszközöket adtak el, előre utalással, de a megrendelt értéknek csak a töredékét szállították ki. Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt indítottak eljárást ellenük.

Az elmúlt napon 7671 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg 42 241 karantén van az országban.

Újságírói kérdések:

Ha a tömeges teszteléskor kiderül, hogy egy szociális dolgozó pozitív, akkor ugyanazok az szabályok érvényesek, mint a normál eljárásban. A fertőzött személy hazatér, értesíti a háziorvosát telefonon, és ezt követően kap pozitivitásáról eredményt, illetve további járványügyi utasításokat.

Annak feltételeit, hogy a nemzetközi csapatok „buborékban tartózkodnak”, a nemzetközi szabályok, illetve az Európai Labdarúgó Szövetség határozta meg. A csapattagok a szálláshelyen kötelesek tartózkodni, azt csak az edzések és meccsek miatt hagyhatják el, szállításukat csoportosan kell megoldani. Mindegyikük tesztjének negatívnak kell lennie.

Várható-e az óvodák bezárása? Müller Cecília azt válaszolta, hogy ezt mindig helyi szinten döntik el, attól függ, hogy az adott intézményben mit találnak: hány fő érintett, tudja-e a fenntartó üzemeltetni az intézményt. Ezt naponta értékeli az oktatási államtitkárság. Hozzátette, hogy szükségtelen lenne az egész országra kiterjedően ilyen intézkedést hozni.

Az országos tisztifőorvos ismét elmondta, hogy akut beteg nem kaphat védőoltást. Nem okoz többletkockázatot, ha tünetmentes személyt beoltanak védőoltással, nem kell ehhez külön vizsgálatokat végezni.

Az alapos kézmosás még nem fertőtlenítés, de otthoni tevékenység után elegendő a szappanos kézmosás. Tömegközlekedés után javasolta a kézfertőtlenítő használatát.

Változott-e a protokoll azzal kapcsolatban, hogy kit sorolnak a Covid áldozatai közé? Nem változtatnak ezen, Magyarország továbbra is azt az elvet követi, hogy ha halálokként egyéb betegség van feltüntetve, de bármikor diagnosztizálták a pácienset korábban koronavírussal, akkor beszámítják az elhunytak közé.