Egyesült Államok;Joe Biden;Donald Trump;

2020-11-24 07:35:03

Trump kezdheti átadni az elnökséget Bidennek

A hivatalban lévő amerikai elnök jóváhagyta, hogy a kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását.

Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata – erről az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője levélben értesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet hétfőn este.

Miután hétfőn délután Michigan állam választási bizottsága hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője, Emily Murphy a levélben szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz.

Azt írta: „nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően”.

Majd hozzáfűzte, hogy „a munkatársaimnak is azt mondtam, hogy ugyanígy cselekedjenek”. Az elnök egyúttal megköszönte Emily Murphynek és a hatóságnak a munkáját, odaadását, lojalitását. 

– Murphy zaklatásnak, fenyegetésnek és visszaéléseknek volt kitéve, és nem szeretném, hogy ez ismét megtörténjen vele, a családjával és a GSA munkatársaival – írta.

A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy

Az elnök jogászcsapata a michigani elnökválasztási eredmények hitelesítése után azt közölte: a hitelesítés egyszerű eljárásjogi szabály, és a keresetekkel folytatja a jogi küzdelmet.

A georgiai választási hatóságok hétfőn este bejelentették: a szavazatok ismételt újraszámlálását kedden kezdik meg, és csütörtökön helyi idő szerint éjfélkor fejezik be. Abban az államban is Biden vezet. 

Amennyiben az egyes helyeken gyanított választási szabálytalanságok be is igazolódnának, ezek nem befolyásolnák a november 3-án tartott elnökválasztás végeredményét. Pennsylvaniában a bíróság által megszabott határidő szerint hétfőn estig kell hitelesíteni a választási eredményt.