versenyképesség;

2020-11-27 06:40:00

A pálmafák árnyékában

Sokan máig csodálkozással szemlélik, hogy Szentes címerének középpontjában egy pálmafa áll, amely nagyon, de nagyon nem illik egy alföldi településhez. Azonban a város lakói könnyen meggyőzik az értetlenkedőket: ez a jelkép a közismert latin mondást idézi: „Teher alatt nő a pálma!”, ami a hagyományok szerint az itteniek szívós élni akarására, a megpróbáltatásokkal szembeni, dacos kiállására, valamint az örökösen megújuló fejlődésre utal. Manapság persze inkább az jut erről a magyar emberek eszébe, hogy a kormányzati szintről szervezett lopások terhei ellenére hogyan is lehet fejlődőképes ez az ország.

A latin mondás egyébként nem puszta költészet, ugyanis a kizárólag a pálmafa csúcsán növekvő levelek terhét csak az egyre vastagodó törzs képes elbírni. Az igazi kérdés viszont az, hogy a napjaink koronavírus-járványa által előidézett gazdasági válság időszakára is igaz-e ez az ókori bölcsesség. Kikényszerítik-e a megváltozott körülmények, hogy egy Magyarországhoz hasonló állapotban lévő, legfeljebb közepes fejlettségű ország a ránehezedő teher hatására az élet egy-egy fontos területén megtalálja a felzárkózás eredményes receptjét.

Az MNB szakértői mindenesetre bizakodóak. A Versenyképességi tükör című, évente egyszer megjelenő jelentésükben rendre megvizsgálják, hogy a jegybank tavaly tavasszal bemutatott, 330 pontból álló ötletbörzéjéből mennyi valósult meg, vagy legalábbis hol látszanak a jelei annak, hogy valami már megmozdult. A Matolcsy György elnök szellemét tükröző, ambiciózus jövőkép változatlan: 2030-ra bekövetkezik a versenyképességi fordulat, s mutatóink elérik majd az Orbán Viktor kormányfő által „laboratóriumunknak” tekintett Ausztria 80-90 százalékos szintjét.

A felzárkózás állomásaiként megjelölt pontok azonban aligha adnak büszkeségre okot, inkább a botrányos kategóriába sorolhatóak. Az akadémiai kutatóintézeti hálózat szétverése, hagyományaik, értékeik felrúgása, 5000 munkavállaló sorsának átformálása aligha mondható a versenyképesség érdekében tett lépésnek. De a NAT-ról sem gondoljuk azt, hogy a korszerű tudás megszerzésének ez az útja, pedig az MNB stábjában így hiszik. S bár kétségtelenül történtek családvédelmi intézkedések, azonban ezt egy demográfiai forradalom részének tekinteni enyhén szólva is csacskaság. Szomorú tény, hogy egy olyan országban, ahol az elmúlt 60 évben – négy esztendő kivételével – a termékenység mindig elmaradt a népesség utánpótlását biztosító átlagos gyermekszámtól, képtelenség forradalmat csinálni.

Aligha lehet azon csodálkozni, hogy a koronavírus terhei eddig még nem kényszerítettek ki a versenyképesség növelését célzó fontos intézkedéseket. Azonban ezek között azt felsorolni, hogy a járvány második hulláma során az otthoni munkavégzés támogatására a munkavállalók számára nyújtott havi költségtámogatás elérheti akár a minimálbér 10 százalékát is, a kicsit mondás szép példája: ez ugyanis idén bruttó 16 ezer forint. A pálmafák ma Magyarországon a súlyos terhek alatt sem nőnek az égig.