Felcsút;Mészáros Lőrinc;

2020-11-28 10:00:00

Eszék az új kedvenc

Rétvári államtitkár szerint a külhoni magyaroknak árt, aki arra kíváncsi, hogy miért kapott négymilliárdos állami támogatást Mészáros Lőrinc korábbi horvát klubja.

Dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, a Jobbik országgyűlési képviselője – mivel korábban az azonnali kérdésére nem kapott választ – írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be, amelyet dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszternek címzett. A kérdés így hangzott: „Milyen nemzeti érdek alapján finanszírozzák a Magyarországon futballozó külföldiek mellett immár a külföldön futballozó külföldiek sportolását is?”

A kérdésfelvetés nem előzmény nélküli, ugyanis azután, hogy Mészáros Lőrinc 2016-ban bevásárolta magát az eszéki focicsapatba, a Fidesz-kormány évente egymilliárd forint közpénzt utal a Nogometni klub Osijek számlájára. A bőkezű állami támogatás, amelyet a külföldi futballklub és a vele paralel működő akadémia kapott, négy év alatt elérte a négymilliárd forintot.

A csapatnak három tulajdonosa van, Mészáros Lőrinc, annak horvát üzlettársa, illetve a Szijjártó Péter külügyminisztert az Adrián hajókáztató Szíjj László által is tulajdonolt vállalkozás. Mészáros azonban nyáron meglehetősen gyorsan és váratlanul eladta a horvát első osztályú futballcsapatban lévő részesedését, amely egy magántőkealaphoz került. Az, hogy ki tette a vagyonát a tőkalapba, nem ismert, csupán az alap kezelője, amely akkortájt még Mészáros és Szíjj érdekeltségébe tartozott.

A felügyelőbizottságot vezető Mészáros Lőrinc nyári távozása után a felcsúti milliárdos futballügyi strómanja, Takács Mihály vette át az irányítást. Takácsot azonban nemrég szó nélkül kiradírozták a felcsúti történelemből, és úgy váltották le, hogy a kirúgásáról szóló közleményben még a nevét sem említették meg. Pedig korábban majdnem egy évtizedig ő koordinálta az egyetemes magyar sportban példa nélküli felcsúti sportfejlesztéseket, amelyek már 60-85 milliárdba kerültek az adófizetőknek.

A kormány évek óta arra hivatkozva támogat határon túli magyar fociakadémiákat (Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken), hogy ezzel elősegíti a magyar közösség épülését, együvé tartozási élményét. Csakhogy Eszéken a magyar nemzetiségűek aránya az egy százalékot sem éri el. És volt olyan szezon, amikor magában a csapatban sem szerepelt egyetlen magyar nevű vagy magyar gyökerekkel rendelkező játékos.

Ezek ismeretében kérdezte Steinmetz Ádám Kásler Miklóst. „A kérdéseim megválaszolására dr. Vitályos Eszter Zsuzsanna államtitkár asszonyt bízták meg, aki nem adott érdemi választ” – fogalmazott Steinmetz Ádám. Szerinte ez azért is furcsa, mert már több mint nyolc hónappal ezelőtt ugyanezeket a kérdéseket benyújtotta a tárcának. 2016 óta – miután Mészáros Lőrinc bevásárolta magát az eszéki focicsapatba – a Fidesz-kormány évente ezer millió forint közpénzt utal a Nogometni klub Osijek számlájára.

„De miért is? Mert az eszéki labdarúgás támogatása egyúttal a határon túli magyar közösség támogatását jelenti? A legutóbbi, 2011-es népszámláláson Eszék lakosságának 0,91 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek. De a 979 magyar emberből vajon hány focizik az Osijek-ben? A közzétett adatok tanúsága szerint mindössze négy olyan fiatal futballozik Eszéken, akinek magyar hangzású a neve. Lehetséges, hogy négy magyarnak tűnő játékos képzése valósul meg négy milliárd forintért? Hány magyar nemzetiségű gyermek versenyeztetését biztosítja a közpénz-milliárdokkal kitömött Osijek? Közülük hány gyermeknek van magyar állampolgársága? Milyen nemzeti érdek alapján finanszírozzák a Magyarországon futballozó külföldiek mellett immár a külföldön futballozó külföldiek sportolását is? Sportszakmailag vajon indokolt az adófizetők pénzéből a nálunk jóval erősebb horvát labdarúgást támogatni? A gazdasági válság dacára, idén is fognak ezer milliót utalni az Osijek számlájára? Igen vagy nem?” – kérdezte felszólalásában a Jobbik országgyűlési képviselője.

Írásban kapott választ, éppenséggel Rétvári Bence államtitkártól. „2010 óta az igazolt sportolók számát több mint kétszeresére növeltük, a baloldali kormányzás alatt lepusztult létesítményeink országszerte és a határon túli magyarság lakta területeken megújulnak, valamint újak épülnek. Ön támadja a Kormány határon túli magyarokat segítő sportpolitikáját. Önöknek az a fontos, hogy a több százezer utánpótlás-korú versenyengedéllyel rendelkező hazánkban és határon túl sportoló fiatalból név szerint kik azok, akik nem magyar származásúak, illetve nem magyar állampolgárok. Örüljünk együtt a magyar sportsikereknek, melyeket nem ajándékba kapunk, hanem a rengeteg befektetett munka és erőforrás eredménye.”

Rétvári válaszát azonban nem tudja elfogadni dr. Steinmetz, amint azt a Népszavának elmondta, nyilvánvalóan nem konkrét nevekre, hanem számokra volt kíváncsi. „Sajnos ez a szám nulla, vagy ha nem annyi, a támogatási összeghez képest borzasztóan alacsony szám. Az pedig a tények elferdítése, hogy a határon túliak megsegítését gátolja, ha valaki megkérdőjelezi a támogatások felhasználását. Ahol él magyarság, ott igenis kötelessége az anyaországnak támogatást nyújtania. Mészáros Lőrinc magánklubját azonban nem értem, hogy miért kellene támogatnia a költségvetésnek, pláne úgy, hogy még magyar sincs benne.”