járvány;koronavírus;orosz vakcina;AstraZeneca;

Kombinálná vakcináját az orosszal az AstraZeneca

Még idén közös kutatásokat kezdenek, hogy könnyebben hozzáférhető védőoltásokat készíthessenek.

Közös kutatásokat kezd a AstraZeneca az orosz Gamaleja Intézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral annak érdekében, hogy saját, az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcináját kombinálja a Szputnyik V-vel – közölte pénteken a brit-svéd gyógyszergyár és az orosz szuverén alap.

A kutatásokba az AstraZeneca szerint 18 évesnél idősebb önkénteseket vonnak majd be. A különböző adenovírus-vektorvakcinák kombinálását tanulmányozó cég közleménye szerint a tudományos együttműködésnek nagy jelentősége lesz abban is, hogy az védőoltások a készítmények széles portfóliójának köszönhetően a jövőben könnyebben hozzáférhetők legyenek.

A BBC szerint a kutatás azt vizsgálja, fokozza-e koronavírus elleni immunitást, ha mindkét fajtájú vakcinát beadják. 

Az RFPI arról adott ki tájékoztatást, hogy az AstraZeneca vakcinájának a Szputnyik V Ad26 humán adenovírusával való kombinálását célzó klinikai kutatások még idén megkezdődnek. Kirill Dimtijev, az orosz oltóanyagok kidolgozását finanszírozó szuverén alap vezérigazgatója kifejezte reményét, hogy az együttműködés példát mutat majd más vakcinagyártók számára is.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, aki pénteken látogatást tett az R-Pharmnak a fővárosi technopoliszban épülő Szputnyik V-üzemében, kijelentette, hogy ott a csúcsrajáratást követően havi mintegy 10 millió dózis vakcina készül majd.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azzal vádolta meg a világ gyógyszerészeti óriásvállalatait, hogy „nem a legméltóbb eszközökkel” és „piszkos eszközökkel” igyekeznek hitelteleníteni a Covid-19 elleni orosz vakcinát a „kemény konkurenciaharcban”. Nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy szerinte ki él nemtelen eszközökkel, csak annyit mondott, hogy elegendő megnézni a hírügynökségek elmúlt egy hónapban megjelent anyagait.

Lejáratókampány folyik

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az orosz vakcina ellen külföldről finanszírozott lejáratókampány folyik. Azt mondta, a tárcának „részletekbe menő” értesülései vannak arról, hogy ehhez milyen eszközöket és forrásokat vetettek be. 

Konasenkov szerint a közösségi média külföldi finanszírozású, orosznyelvű platformjain „áltudományos feltárások” sorozatának publikálása van előkészületeben, amelyekben „hamis szemtanúi vallomásokban” hangzanak el olyan valótlan állítások, amelyek szerint a Szputnyik V (a belföldi forgalmazásban Gam-KOVID-Vak) elnevezésű vakcina veszélyes, és hogy az orosz fegyveres erőknél vannak olyanok, akik elutasítják, hogy beoltsák őket. A tábornok szerint nincsenek katonai oltásmegtagadók, és a gyakorlat bebizonyította, hogy a vakcina, amellyel a már a felső hadvezetés tagjait is beoltották, hatékony és biztonságos.

Elmondta, hogy idén az orosz fegyveres erők 100 ezer tagja kapja meg a védőoltást, amelynek beadására 300 medikusbrigádot állítottak fel. Közölte, hogy a védelmi tárca eddig 14,5 ezer dózis vakcinát kapott, amellyel eddig több mint 10 ezer embert oltottak be, elsősorban katonaorvosokat, hadihajók személyzetét, pilótákat, hadászati rakétaegységek katonáit, törzstiszteket és alegységparancsnokokat.