Öngerjesztés

Aligha mondható megszokottnak, hogy a gazdaság életképessége kapcsán egy bencés szerzetest idézünk. De ha ezt a katolikus papot jelesül Jedlik Ányosnak hívták, akit a dinamó feltalálójaként tisztelünk, akkor már csak a tisztelet okán is érdemes rá hivatkozni. Bő évszázada ugyanis nem mást állított, minthogy „Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk?” Ilyen félelem aligha gyötri a magyar jegybankot, azonban aligha lehet véletlen, hogy a a hazai termelékenységről szóló kiadványukat éppen ezzel indították. A teljesen félreértelmezett – és a járvány időszakában hangoztatott elvük – a kormánnyal karöltve – a munkaalapú társadalom. Ez a Matolcsy György MNB-elnök által sugalmazott gazdaságpolitika egyik alaptézisévé vált elv ugyanis nem mást állít, minthogy minden jövedelem forrása a munka, s mivel mindenki dolgozik, ezért senki nem szorul segélyre. Mégpedig azért, mert a „járadékvadászatot” az állam hivatalból üldözi, a munkából származó jövedelem nem a termelékenységgel, hanem az emberek erőfeszítésével nő.

Korántsem véletlen, hogy Matolcsy Györgynek a napokban a szokásosnál valamivel visszafogottabb módon bemutatott, csak kilókban mérhető papírmennyiségű Egyensúly és növekedés című könyvének új kiadása a Sereghajtóból éllovas alcímmel bővült.

Az megbocsátható, ha nekünk a hazai makrogazdasági eredményeink kapcsán nem az „éllovas” szó jut eszünkbe. Sokkal inkább illik rá a nem fenntartható, törékeny jelző, amit mi sem bizonyít jobban, mint a növekvő munkanélküliség. (A statisztika adatai a valóságos helyzetet egyáltalán nem tükrözik, hiszen nem szerepelnek bennük azok, akiknek az ellátása 90 nap után megszűnt, és azok sem, akiknek megmaradt ugyan az állásuk, ám munkaidejük nem éri el a napi 8 órát.)

A jegybankelnök büszke arra, hogy a növekedési hitelprogram révén milyen lendületet vett a gazdaság. Ez az állítás ugyan könnyedén megcáfolható, hiszen a termelékenység növekedésének motorja továbbra is az Európai Unió kohéziós alapja, az más kérdés, hogy ennek nem hatékony felhasználása révén az öt legfejlettebb tagállam 30-50 százalékos mértékére sikerült felkapaszkodni. A hazai hitelezetteknek viszont ezekben a napokban fájhat a fejük, hiszen az év végén megszűnik a hitelfizetési moratórium, ez ugyan bizonyos feltételek esetén meghosszabbodik ugyan, de sok vállalkozás akad – a valóban éllovasok közül ilyen a turizmus –, amely kilátástalan helyzetbe került. Ez világszerte nem egyedi eset, de a Matolcsy György által képviselt nézet megbicsaklik. Az elnök büszke arra, hogy 2010 óta már eltűnt a „láthatatlan kéz”, ahol mindent a piac old meg, ám ha ez a „kéz” ma már az államé, akkor a felelősség is, amivel bizony elég rosszul állnak. Az egyébként is főleg a költségvetés egyes fejezeteinek átcímkézéséből vett gazdaságvédelmi program hatása elmúlt, a beígért újra várni kell. A Jedlik által feltalált dinamó eredeti elnevezése öngerjesztő, a gazdaságpolitikai elképzelésekre egyre kevesebb hatással bíró unotodoxia már erre sem képes.