Ingatlan;lakásárak;

2020-12-16 19:49:08

Csak a megyszékhelyeken drágultak a lakások

A járvány magyarországi megjelenése előtt, februárban még átlagosan 722 ezer forintot kaptak az eladók a budapesti lakások négyzetméteréért, decemberben viszont már csak 681 ezer forintot.

A trendforduló éve volt 2020 a lakásárakban: Budapesten 5,8, a kisebb városokban 6,4 százalékkal lett olcsóbb a lakások négyzetmétere a járvány előtti szinthez képest. A megyeszékhelyeken viszont csekély drágulás ment végbe – derül ki az ingatlan.com összegzéséből.

A lakások ára az elmúlt években rendre két számjeggyel drágult, az emelkedés mértéke azonban már tavaly lassulni kezdett, a vírus pedig meg is fordította a trendet. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője emlékeztetett: a külföldi turisták eltűnése miatt Budapest belső kerületeiben a rövid távú lakáskiadás leállt, ami lejtőre küldte a bérleti díjakat. A befektetési céllal vásárlók a hozamok visszaesésével szembesültek, ezért újabb ingatlan vásárlása számukra már nem volt jó üzlet, így az idén már a saját célra vásárló vevők uralták a lakáspiac keresleti oldalát. Ősz végére pedig már országos trenddé vált a bérleti díjak csökkenése. A járvány miatt ráadásul a külföldi vásárlók is elmaradtak, így a lakásárak elkezdtek a hazai vevők anyagi lehetőségeihez igazodni.

Miközben az év eleje még a tavalyi évhez hasonlóan jól indult, márciusban a járvány 40-50 százalékkal vagy még nagyobb mértékben vetette vissza az eladásokat. Őszre azután visszakúszott a kereslet és a forgalom is a tavalyi szintre, de októbertől megint a kivárnak a vevők és az eladók is a jövőre életbe lépő új lakástámogatások miatt – mutatott rá Balogh László.

Az ingatlan.com adatai szerint az idei árcsökkenés majdnem minden településméretre jellemző volt. A járvány magyarországi megjelenése előtt, februárban még átlagosan 722 ezer forintot kaptak az eladók a budapesti lakások négyzetméteréért, decemberben viszont már csak 681 ezer forintot. A többi városban 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a négyzetméterár február óta. A községekben pedig 2,6 százalékkal 203 ezer forintra csökkent. Egyedüli kivételnek a megyei jogú városok számítanak, ahol 4,2 százalékkal 379 ezer forintra drágult a négyzetméterár.

Ami pedig a jövőt illeti: Balogh László szerint érezhető drágulás nem várható, mert a legtöbb településen még így is a megfizethetőség plafonja közelében vannak a lakásárak. A piaci élénkülés 2021-ben inkább az adásvételek számának növekedésében lesz tetten érhető.