Európai Parlament;Orbán;

2020-12-19 07:22:00

A mesés ország hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy „ma egy általános, országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltásnak a feltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll”.

Ezzel szemben a tény az, hogy lehetetlen egy-két nap alatt beoltani 6-7 millió embert. Erre se hely, se szakszemélyzet, se egyszerre rendelkezésre álló, megfelelő körülmények között tartott és kiszállított vakcina nincs és nem is lesz. Nemcsak Magyarországon, de sehol a világon. Még a 330 milliós Egyesült Államokban is csak azt tűzték célul, hogy száz nap alatt százmillió embert oltsanak be. De lehet, hogy mi Meseországban élünk.

Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy „az Európai Parlament mögött valójában egy hálózat található, és itt jönnek be a képbe Sorosék, akik a civil szervezeteiken, kutatóintézeteken, mindenfajta nemzetközi, sajtószabadságot, demokráciát minősítő háttérintézményeken keresztül, a média befolyásolásán keresztül erős pozíciókat építettek ki az Európai Parlamentben… és belülről próbálják magukhoz ragadni a demokratikusan megválasztott állam- és kormányfőktől az irányítást”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Parlamentbe közvetlen, demokratikus választások útján kerülnek a képviselők, akiket ugyanannyira befolyásolnak (vagy nem) a civil szervezetek, kutatóintézetek, mint a demokratikusan megválasztott kormányokat. Vagyis ha például a jogállamiság betartását követelő Európai Parlamentet Soros mozgatja és nem az európai választók, akkor nyilván az európai kormányok többségét is. A kör bezárul. Orbán ráadásul most már egyetlen fegyverét, a vétóját is letette. Nem lehet könnyű neki.

Azt állította Bayer Zsolt (a Magyar Nemzetben), hogy ha Deutsch Tamás „lenácizta” a vele szemben álló politikai erőket, politikusokat, mint Manfred Webert, akkor emiatt bűnhődnie kell, miközben „balliberális oldalon, akár idehaza, akár Brüsszelben, akár Washingtonban immáron tíz év óta semmi mást sem csinálnak, mint ezt. Legyen szó a Fideszről, Orbán Viktorról (…) Ha illiberálist mondanak, az is csak a náci előszobája”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nyugati politikusok (főleg nem a Fidesz szövetségesei) nem nácizzák le Orbánt és pártját. Se tíz év óta folyamatosan, se most. De ha az illiberális a náci előszobája, akkor ezt a jelzőt Orbán Viktor találta ki saját magára és politikájára. Hogy lehetett ennyire óvatlan?

Azt állította Schmidt Mária történész (az Inforádióban), hogy a németek „bizonyos mutatókban rosszabbul állnak, mint mi. Például Magyarországon sokkal több saját tulajdonban lévő lakás, illetve ház van, mint Németországban, ahol jellemzően bérlakásban laknak az emberek”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az életszínvonal nem függ attól, hányan élnek saját tulajdonú lakásban. Ezen az alapon ugyanis Románia lenne a leggazdagabb európai ország, mert a lakosság 96 százalékának van saját háza, lakása, mi pedig a rangsorban a másodikak vagyunk 92 százalékkal. Na, és kik a legszegényebbek? A svájciak, akiknek csak a 43 százaléka engedheti meg magának a saját házat vagy lakást. Nem lennék a helyükben.