Egyesült Királyság;Brexit;

2020-12-29 06:15:24

Barátok közt

Két hosszú ideje tartó szappanopera is véget ér hamarosan: a Barátok közt és a Brexit. Közös bennük, hogy unalomig ismételték önmagukat - Berényi Miklós aljas machinációi épp úgy rendre csődöt mondtak, mint az aktuális brit kormányfő nagyratörő tervei. Először Theresa May ígérte meg a lehetetlent, majd alkudott meg kevesebbért, aztán Boris Johnson játszotta el ugyanezt, csak ő végül meggyőzőbben tudta sikerként prezentálni a kompromisszumot.  Nyilvánvaló ugyan, hogy az Európai Unió is engedett, ám legalább ennyire evidens, hogy a megállapodás közelebb áll a brüsszeli, mint a londoni vízióhoz. Ennek egyszerű oka van: az EU taktikusan és következetesen tárgyalt, a britek szeszélyesen. A Brexit soha nem volt más, mint a múltban megragadt, nagyhatalmi illúziókat tápláló euroszkeptikusok lázálma, és mint minden ábrándnál, a pontos részletek itt is megfoghatatlanok voltak.

A kilépéspártiak hangzatos szlogennel nyerték meg a 2016-os népszavazást: “szerezzük vissza az irányítást”, de zavaros volt, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Programjuk csak jól csengő nacionalizmust tartalmazott azon tömegek számára, akik a rohamosan változó világban mellőzöttnek érzik magukat. Az EU kiváló bűnbak volt, ahogyan az uniós bevándorlás is, miközben a valóságban az egymást követő brit kormányokat terhelte a felelősség egyes társadalmi rétegek lemaradásáért. A kilépéspárti politikai elit évtizedes kampánya mindenesetre elhitette a többséggel, hogy minél inkább elszakadnak az Európia Uniótól, annál sikeresebbek lesznek. Ennek azonban az ellenkezője az igaz. A tárgyalásokat éppen az kuszálta össze, hogy a brit közérdek és a brit közérzet egymással ellentétes célokat diktált.

Az EU bizonyos szempontból nyert is a Brexittel: búcsút intett annak a tagállamnak, amely állandóan húzta a száját, ha a szorosabb integrációra került a szó. A birodalmi múlt iránt nosztalgikus brit társadalom egyszerűen nem értette meg, hogy a globalizált világban boldog élet rá csak barátok közt vár.