Emmi;tenisz;labdarúgás;

2020-12-31 09:30:00

Az Év Citromdíja

Olyan szoros küzdelem alakult ki a Népszava sportrovatának választásán, hogy nincs egyértelmű győztes: hárman is kiérdemelték a legvállalhatatlanabb címet.

Mi másra lehet gondolni a Népszava esetében, minthogy szokásos politikai elfogultsága vezérelte, amikor kiosztotta az év legvállalhatatlanabb díját? És valóban, régóta nem szimpatizálunk az állami források magánzsebbe csatornázásával, a soha meg nem térülő fejlesztésekkel és látványberuházásokkal, amelyek így is, úgy is a Stadler Stadion sorsára jutnak, hiszen se tradíciójuk nincs, se valós igény nem mutatkozik rájuk, de most nem ezekről van szó.

Hanem arról, hogy miközben a vírus miatti megszorító intézkedések folyamatosan nehezítik a civil szféra életét, addig a sportba továbbra is kérdés nélkül ömlik a pénz. Pedig az ágazat három területén is vállalhatatlan fejlemények követték egymást, de semelyiknek nincs következménye. Sorrendet próbáltunk felállítani, de olyan erős lett a mezőny, hogy ezt a törekvésünket végül feladtuk, hárman is felfértek a dobogó legfelső fokára.

Felcsút. A taopályázatok szupersztárja nagyjából 60-85 milliárdjába került eddig az adófizetőknek, ehhez képest az „akadémiáról” nyáron egyetlen játékos sem jutott fel a felnőtt keretbe. A helyükre érkezett három külföldi és egy külföldről hazaigazolt magyar. A fiatalok csak a koronavírus-járvány miatt játszhattak, amikor a csapat háromnegyede megfertőződött. Vagy a teljes. Nem tudni. A Felcsút az egyetemes magyar sport egyetlen olyan csapata, ahol büntetlenül eltitkolhatták a fertőzések számát és magát a fertőzés tényét is. Más sportágakban ilyesmi elképzelhetetlen, sok esetben névvel is nyilvánosságra hozzák a Covid-tesztek eredményét. Aztán az „akadémia” vezetőjét, a miniszterelnök korábbi személyi edzőjéből a főigazgatói székéig jutott Takács Mihályt úgy váltották le, hogy a klub honlapján október 1-én már neve említése nélkül közöltek egy szerény, mindössze másfél soros hírt. Bűnéről azóta is hallgatnak. De nagy lehetett, mert hat év után harminc percet kapott a távozásra, autóját visszakérték, és biztonsági őrök kíséretében hagyta el Felcsútot. Pedig addig ő volt az arca a magyar sporttörténelem legnagyobb svindlijének. Szerintünk igenis a közvéleményre tartozik, hogy mit követett annak a klubnak a vezetője, amelyik egy főre számolva az összes magyar egyesületet figyelembe véve messze a legtöbb állami támogatást élvezi.

A 2016-os riói nyári olimpia vártnál gyengébb eredményei után a magyar sportra biztosított állami források gazdája és felügyelője 2017. január 1-től ismét az Emmi sportállamtitkársága lett. A minisztérium feladata a sportági szövetségektől beérkezett támogatási kérelmek elbírálása, a megítélt összegek kiutalása és az államtól kapott támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése. A magyar sportági szövetségek történetének legnagyobb pénzügyi botránya 2020-ban a Magyar Tenisz Szövetséghez fűződik, a szervezet gazdálkodásában keletkezett 3,5 milliárd forintos hiány egyik kiváltó oka a hatékony ellenőrzés hiánya. (Ha egyáltalán lehetett az MTSZ esetében ellenőrzésről beszélni.) A botrány után az derült ki, hogy az Emmi 2020 tavaszán a teniszezők 2018-as elszámolásainak a vizsgálatánál tartott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a források kiutalásánál komoly megkülönböztetés volt a szövetségek között. Akadt olyan szervezet, amely addig nem hívhatta le az adott évi támogatását, amíg az előző évre kapott összegekkel nem számolt el tételesen. Utóbbit szó szerint kell érteni, tudunk olyan sportági szövetségről, amelynél azért csúszott az elszámolás lezárása, mert egy külföldi verseny alkalmával olyan éttermi számlát akartak elfogadtatni a minisztériummal, amely tartalmazott alkoholfogyasztást is. A törvény szerint erre nem költhető napidíj, az viszont nehezen magyarázható, hogy míg ilyen esetekben 20-30 eurón ment a vita, közben az MTSZ egy összegben több százmillió forintot is kapott előzetes kontroll nélkül.

Természetesen nem maradhat le az MTSZ sem, ahol a tavaszi botrány után távozott Szűcs Lajos fideszes elnök, a teljes elnökség és Richter Attila főtitkár is. Az MTSZ új vezetése, Lázár János fideszes politikus elnökkel az élen büntetőfeljelentést tett Richter ellen.

A korábbi MTSZ-elnökkel, Szűcs Lajossal szemben nem indult eljárás, ami tökéletes kórkép az ország politikai vezetéséről.