Példaadás

Három német kutató érdekes felmérést hozott nyilvánosságra októberben. Több évtizedre visszamenőleg vizsgálták a világ populista politikusainak intézkedéseit. Azt a következtetést vonták le, hogy a hatalom megtartásához nagyon értenek, a gazdaságukat viszont előbb-utóbb tönkreteszik. Mindent felülír számukra, hogy a miniszterelnöki bársonyszékben maradjanak. Nem a közjó érdekében lépnek fel, hanem úgy hozzák a törvényeket, hogy azok az ő érdekeiket szolgálják. A klasszikus példa Silvio Berlusconi, aki olasz miniszterelnökként egy sor olyan jogszabályt alkottatott, amelyekkel érdekeltségeinek útját egyengette.

A populisták félnek a politikai megméretéstől, nem tartják tiszteletben a demokrácia játékszabályait. Akadnak azonban pozitív kivételek is. Angela Merkelt még 2005 novemberében választották meg Németország kancellárjának, s jövőre is csak azért távozik, mert már némiképp belefáradt a kormányzásba. Ha a németeken múlna, biztos, hogy kapna újabb négy évet. Ő azért páratlan politikus és kivételes történelmi személyiség, mert úgy irányítja már több mint másfél évtized óta Németországot és Európát, hogy csak a kormányzással törődik, s nem azzal, milyen jogi csűrcsavarral vagy agyafúrt, az ellenzéket még nehezebb helyzetbe hozó törvénnyel rendítheti meg politikai ellenfeleinek helyzetét.

A minap Merkel magyar kollégája azt nyilatkozta, a demokrácia a részvétel mellett a jó kormányzásról is szól. Kissé abszurd, hogy e véleményét éppen egy német médiumnak fejtette ki. Németországban ugyanis nagyon is tudják, mit jelent a jó kormányzás fogalma. Egy biztos: nem azt, mint nálunk. Angela Merkelt ugyanis nemcsak remek politikai érzéke, hanem kivételes empátiája tette naggyá. A mi vezetőink számára ismeretlen az empátia fogalma. Ők ezt pökhendiséggel, álszentséggel és a demokrácia megcsúfolásával helyettesítik.