Kinek higgyünk?

A gazdasági élet csúcsszereplői még a járvány okozta válság közepette is képesek kellemes meglepetést szerezni. Aligha gondolta volna bárki is, hogy Magyarország egyik meghatározó külföldi cégének vezérigazgatója hazájában olyan kijelentést tesz, miszerint nem tartja helyesnek az autóipar további állami támogatását. "A koronavírus-válság teljesen megfosztott bennünket a nyereségünktől. De ezt szinte minden vállalatunk - a gyártókat és a beszállítókat is beleértve - túl fogja élni. Nem így viszont a vendéglátóiparban és a rendezvényszervezők esetében, ahol nagyon sok cég végleg kénytelen lesz lehúzni a rolót. Ez egyszerűen tragédia. Az, hogy mi elveszítjük a forgalmunk tíz százalékát, az nem tragédia.”

Egy meghatározó gazdaságkutató szerint ugyanakkor „a kérdés nem az, hogy lesz-e csődhullám, hanem hogy mikor. A munkaerőpiaci helyzet kedvezőtlenebb annál, amit a statisztikák mutatnak.” Mindez az óesztendő utolsó munkanapján hangzott el - Németországban.

Szinte ugyanakkor, a már megszokott módon, a délutáni órákban jelent meg a 2020-as év végének talán legfontosabb kormányzati dokumentuma, a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és költségvetési előretekintése az új esztendőre. S bár a pénzügyi kormányzat elmulasztotta korrigálni a tavalyi költségvetési törvényt – pedig csaknem egy esztendejük volt rá -, azért bátran belevágnak az ugyancsak átdolgozásra érett 2021-es tervezésébe: anélkül, hogy tiszta képük lenne arról, mire is alapozzák. Azt ugyanis legfeljebb a handabandázás körébe utalhatjuk, hogy - mint írják - 12 százalékos recesszió lett volna tavaly, ha a kormány nem védi meg a gazdaságot. Mivel konstruktív, végiggondolt védelemnek még a nyomát se lehetett felfedezni az elmúlt esztendőben, és ellenpróba egy be nem következett, még nagyobb visszaesés mértékére nincs, így elég elszörnyülködnünk azon, hogy a tavalyi év GDP-je 6,4 százalékkal zuhant 2019-hez képest. Idén, ha a PM jóslatai beválnak, 3,5 százalékkal növekedhetünk, vagyis valamivel több mint felét ledolgozhatjuk a bevallott veszteségnek.

De jövőre – a választási évben – már csaknem a Kánaánban érezhetik majd magukat honfitársaink, hiszen 5,4 százalékos növekedés valósulhat meg, ami bizony a rendszerváltás utáni időszak rekordjának számítana. Az élet normalizálódásának, a gazdaság dinamizálásának feltétele azonban a kormány szerint korántsem a beruházási aktivitás felfuttatása vagy a részben rejtett munkanélküliség érzékelhető csökkentése lenne, hanem a járvány vakcinákkal való tartós visszaszorítása. (Már csak használható oltási terv kellene hozzá.) S az is alighanem örök rejtély marad, hogy melyek „a munkaalapú társadalom építésének vívmányai”, amelyeket meg kell őrizni. Talán csak nem az, hogy sikerült makacsul ragaszkodnia a kormánynak az álláskeresési járadék lehetetlenül rövid időtartamához?

A többnyire optimista Németországban csődhullámtól, a munkanélküliség növekedésétől tartanak. Ezúttal (is) érdemes a magyar gazdaság hopmestereinek vigyázó szemüket Berlinre vetniük.