Brüsszel;mandátum;drog;Szájer József;EP-képviselő;szexparti;

2021-01-05 16:47:45

Megvan, ki kapja Szájer József mandátumát

Legutoljára a Miniszterelnökség helyettes államtitkáraként dolgozott a Brüsszelbe utazó fideszes.

Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lesz Szájer József mandátumának örököse az Európai Parlamentben – írta belső értesülése nyomán kedden a Magyar Nemzet

Nem sokkal később az MTI-vel a Fidesz hivatalosan is közölte a jelölést. A kormánypárti közleményben Schaller-Baross Ernő „az európai együttműködés keretei között erős nemzetekről, szuverén államokról és a józan konzervativizmus hangjáról” írt. 

Mit ismert, a brüsszeli kijárási tilalom idején tiltott orgián résztvevő, hátizsákjában droggal egy ház ereszén a rendőrök elől menekülő Szájer József idén január másodikával vált meg EP-képviselői mandátumától. Az MTI most is csak a lemondás tényét közölte, annak okát nem. 

Arról, hogy a pártjából kilépett Szájer megválik a diplomata útlevelétől, a Népszava is beszámolt. 

A Magyar Nemzet szerint a 34 éves Schaller-Baross „kiemelkedő szakmai tudású”, korábban a Fidesz-parlamenti frakciója tanácsadóként alkalmazta, és volt a a Fidesz pártalapítványának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak a külügyi igazgatója is.