Betonozók

Ha igazán karakán a kormány, mára nem Nélküled vált volna alternatív himnusszá bizonyos körökben, hanem Dopemantől a Lopni, melynek sorai ugyan bőven a NER létrejötte előtt megszülettek, ám tökéletesen fedik a rendszer lényegét. Az egyetlen különbség, hogy míg „Pityinger meg a Váradi” csak a dumáig és a klipig jutottak el, addig a jelen hatalom különféle jogszabályokkal és Houdinit megszégyenítő trükkökkel rég továbblépett a szimpla ötletelésnél. És láthatóan a 2022-es választásokig nem is akar leállni, legalábbis erre utal, hogy a közpénz fogalmát éppenséggel úgy vésték az alaptörvénybe, hogy az állami vagyon néhány szempillantás alatt magánosíthatóvá váljék.

A cél persze egyértelmű: ha valami fatális véletlen folytán a jövő tavasszal bukik a rendszer, legyen hová visszavonulni, legyen miből folytatni a háborút, s persze ellehetetleníteni a megválasztott ellent. Teljesen mindegy, hogy ipar, szolgáltatás, kereskedelem vagy éppen oktatás, egészségügy és kultúra, a lényeg, hogy hosszú évekre előre (beton)biztosítva legyen a korlátlan ellenőrzés.

Ennek esnek most áldozatul a hazai egyetemek. A köz felé persze modernizációról és függetlenedésről szól a narratíva, a valóságban azonban az állami fenntartásból alapítványiba sorolás nem más, mint a felsőoktatás NER-magánosítása. Az egyetemekkel ugyanis nemcsak a jelen infrastruktúra kerül az új fenntartókhoz, hanem megannyi, a finanszírozáshoz szükségesnek mondott elem az állami tulajdonú cégek részvénycsomagjaitól sokmilliárdos ingatlanokig. Így kapta meg a Mathias Corvinus Collegium alapítványa a révfülöpi Balaton-part egy jelentős részét, vagy az új agráregyetem a gödöllői királyi kastély több mint 80 százalékos állami részét. Közben az egyetemi kuratóriumok kormánypárti erős emberekkel való feltöltése jelentősen cáfolja a független felsőoktatásról szóló tirádákat, sokkal inkább a dopemani gondolatot erősíti: "Mindig jönnek az ötletek, hogy hogyan szedjem el a pénzedet / Hát hiába dugod el tőlem a vagyonod, én úgyis ellopatom és úgy, ahogy akarom".