Túléretlenség

A világ tudósai éjt nappallá téve küszködnek azon, hogy könnyebbé tegyék az életünket. Hogy gyógyírt találjanak Covidra, rákra, öregedésre, vagy épp eltüntessék a szemetünket. Azt, amit kihajítunk vagy amit a levegőbe füstölünk. Amivel már nemcsak a Föld élővilágát, de magunkat is a kínhalál szélére sodortuk.

Az egyszeri polgár ehhez annyit fűz hozzá, hogy kísérletezgessenek nyugodtan, csak ne rajta. Neki megvan a maga stílusa, életvitele, szokásai, rigolyái. Már nem tud változni. Hisz úgymond makacs. Egy csikk, egy üres féldecis vagy vizespalack, ki veszi észre, ha elhajítja? Persze azért a szeméthalmok látványa őt is zavarja.

Az elmúlt évtizedek közbeszéde annyit ért el, hogy ma már az ilyen „turpisságokat” szemérmesen takargatjuk. Aki lebukik, sötét tekintettel hesseget, legyint, vagy épp visszatámad. A jó példát sem látom ragadósnak. Hisz itt mindenki inkább a saját világképét erőlteti rá a másikra.

Vajon az emberiség felnőtt-e a tudósok erőfeszítéseihez? Nem csak még nagyobb felelőtlenségre sarkall-e, ha újabb pirulákat találnak a bajainkra? Ha valaki úgyis megoldja, akkor még többet cigizem, iszom, nyomok egy kövéret a roncsautómnak, az olajat meg kiöntöm a lefolyóba vagy a nádasba. Mások úgyis eltakarítják, megoldják, meggyógyítanak.

Az úgynevezett szemléletformálást is hagyjuk. Néhány füzet Kuka Kázmér meg Hulladék Helga kalandjairól sokkal inkább alkalmas az állam megfejésére, semmint eltántorítaná korunk „vállalkozóját” attól, hogy a patakpartra borítsa az építési szemetet.

A szörnyű Covid sok mindenre rávilágított. Egyrészt, hogy a természet, ha bántjuk, egy pillanat alatt képes eltörölni az emberiséget a Föld színéről. Másrészt viszont, ha megijedünk, a legkeményebb tiltásokat is (szinte) szó nélkül betartjuk.

A szigor lehet megoldás, de Orbánék lépései, hogy mondjam finoman, ellentmondásosak. Már csak ezért is érdemes lehet tehát, akár az Egyesült Államok példáján, szavazatunkkal a Fidesznél jóval átgondoltabb politikai tömörülést kormányra segíteni.