vízilabda;olimpiai selejtező;

2021-01-23 19:53:20

Olimpiai résztvevő a női vízilabda-válogatott!

A magyar női vízilabda-válogatott Olaszország 13-10-es legyőzésével kiharcolta a részvételi jogot a tokiói nyári játékokra a trieszti olimpiai selejtezőtornán.

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a kvalifikációs viadal múlt keddi rajtja előtt elmondta, milyen forgatókönyvet képzel el csapata számára. Az események pedig pontosan úgy alakultak, ahogy a szakember és stábja tervezte. Többen felkapták a fejüket, amikor a kapitány a trieszti elutazás előtt arról beszélt, hogy a magyar válogatottnak olimpiai kvótával kell hazajönni Triesztből, nincs kifogás, magyarázat arra, ha ez nem sikerül. Az első perctől hitt a játékosaiban, meggyőződését az egyáltalán nem egyértelmű siker elérésére arra alapozta, hogy szerinte senki sem dolgozott annyit és olyan keményen a kvóta megszerzéséért, mint a magyar válogatott.

„Egymeccses világverseny lesz”, hangsúlyozta a szakvezető és igaza lett, bár ezzel a jóslatával nem kockáztatott sokat. A csoportbeosztás és a lebonyolítás ismeretében lehetett tudni, hogy két könnyű mérkőzéssel kezd a nemzeti csapat (27-2 Izrael és 23-6 Kazahsztán ellen), ezután jött a görögök elleni rangadó a csoportelsőségért. Erről a mérkőzésről úgy vélekedett a kapitány, hogy mivel játékosai – és persze a riválisok – egy éve nem szerepeltek komoly tétmeccsen, itt előjöhetnek még hibák, amiket a folytatásban javítani kell. Hiba volt bőven védekezésben és támadásban is, a görögök megérdemelten győztek 8-5-re.

A franciák elleni negyeddöntő és 20-7-es siker ráhangolódásnak kiváló volt arra a meccsre, amely miatt elutazott az olimpiai selejtezőre a csapat: a házigazda olaszok ellen a tokiói olimpiai szereplés volt a tét. Mindkét csapat 2000 óta megszakítás nélkül minden olimpián ott volt.

A szakvezető a kapuban Magyari Aldának szavazott bizalmat az évek óta első számú kapus, Gangl Edina helyett. Gangl teljesítménye a korábbi találkozókon nem volt rossz, de nem hozta azokat a bravúrokat, amiket megszokott (és szinte már el is várt) tőle a közvélemény és a csapat. Ennek ellenére is nagyon kockázatos lépésnek tűnt egy olyan 20 éves játékossal kezdeni a kapuban, akinek komoly nemzetközi tapasztalata még nincs, ilyen nagy téttel bíró összecsapáson pedig még nem védett.

A kapitányi húzás fényesen bevált, Magyari az első három hazai lövést védte, a magyar válogatott pedig 3-0-ás előnyre tett szert, ami meghatározta a folytatást. A házigazdák a későbbiekben felzárkóztak egy gólra, de egyenlíteniük nem sikerült, a végére pedig visszaállt a három gól különbség. Magyari mellett Keszthelyi Rita nyújtott világklasszis teljesítményt, a csapatkapitány hat gólt szerzett a 13-10-re megnyert összecsapáson.

„Iszonyatosan akartuk ezt az egészet – mondta Keszthelyi a vlv.hu-nak. – Az volt szerintem nagyon fontos, hogy együtt akartuk. Az, ahogy elkezdtük a meccset, végig olyan lendületet és lelki fölényt adott számunkra, hogy hiába jöttek fel aztán egy gólra, akkor is megmaradt a forró szív és a hideg fej. Jó döntéseket tudtunk hozni, türelmesek voltunk.”

„Igazából az történt, hogy meg tudtuk azt valósítani, ami a görög meccsen hiányzott – hangsúlyozta Bíró Attila. – Akkor is relatíve jól működött a csapatjáték, de hiányzott egy-két jó egyéni teljesítmény. Most ez abszolút megvolt, mondhatnám csak Magyari Aldát a kapuban, vagy Keszthelyi Ritát, akinek még keressük az űrhajóját, hogy hol szállt le. Konkrétan űrvízilabdát játszott, hiszen aki egy ilyen meccsen hat gólt tud lőni, arra nem lehet jelzőket találni. Konkrétan ez egy sporttörténelmi pillanat, ilyen még nem volt, nemcsak a magyar női vízilabdában, hanem a magyar sportágak történetében sem, hogy ilyen kiélezett meccsen egy olasz csapatot, itt Olaszországban, ilyen körülmények között, ilyen magabiztosan megverjünk. Csapatsportágakban voltak selejtezők, de ilyen szintű mérkőzésre nem nagyon volt példa, úgyhogy szerintem nem túlzok, ha azt mondom, ez sporttörténelmi pillanat volt.”

A selejtezőtorna döntőjében a magyarok ellenfele a szintén olimpiai kvótát szerzett Hollandia lesz. A mérkőzésnek a presztízsen kívül más tétje nincs. Bíró Attila szerint a csapat fejlődése szempontjából azonban fontos ennek a mérkőzésnek a végeredménye is. És van még egy szempont: a magyar női vízilabda-válogatott olimpián még sosem nyert érmet. Ezt a csapatot látva nem kizárt, hogy nyáron ez a helyzet is megváltozik.