AstraZeneca;

2021-01-26 08:24:56

Német lapok: Csak 65 év alattiakat lehet beoltani az AstraZeneca-vakcinával

A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát - jelentették német lapok hétfő este.

A Bild című tömeglap és a Handelsblatt című üzleti lap egybehangzó értesülése szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni. Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A brit egyetem és a brit-svéd gyógyszergyártó társaság közös fejlesztésű terméke a harmadik lehet a SARS-CoV-2 elleni védőoltások sorában az EU-ban. Fő előnye, hogy nem kell nagyon alacsony hőmérsékletre hűtve tárolni, így el lehet kezdeni vele a kampány újabb szakaszát, amelyben háziorvosi rendelőkben is be lehet adni az oltást.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy január 22-én tartott tájékoztatón azt mondta, hogy az EMA várhatóan január utolsó napjaiban adja ki a forgalmazási engedélyt. A miniszter kiemelte, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina megjelenése "érezhető változással", az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd.

Röviddel a tájékoztató után a gyártó, az AstraZeneca bejelentette, hogy termelési fennakadások miatt az első negyedévben a tervezettnél 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot szállít az EU-nak.

A német lapértesülések megjelenését követően az AstraZeneca közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.