Görögország;járvány;koronavírus;

2021-01-29 19:46:53

Jövő héttől újra megnyitják a középiskolákat Görögországban

Athénban, valamint a főváros körzetében a legtöbb üzlet azonban zárva marad, illetve csak elvitelre, továbbá házhoz szállításra vállal rendelést.

A görög kormány pénteken úgy döntött, hogy a jövő héttől újranyithatnak a középiskolák az egész országban, mindazonáltal szigorítanak a korlátozásokon a koronavírus-járvány ellen a fővárosi régióban, amelyben a lakosság csaknem 40 százaléka él.

Az EFE spanyol hírügynökség megjegyzi: a vírus terjedése az elmúlt hetekben szükségessé tette, hogy kevésbé lazítsanak a korlátozásokon, és óvatosabbak legyenek az intézmények újranyitását illetően.

Szakértők azután javasolták az említett intézkedéseket, hogy egyik napról a másikra mintegy 400-ról ezer fölé nőtt a naponta feljegyzett koronavírus-fertőzöttek száma.

Az egészségügyi minisztérium szerint

Görögországban az elmúlt nap során 941-el 155 678-ra nőtt a koronavírus-fertőzöttek, és 22-vel 5764-re a fertőzés következtében életüket vesztők száma.