Előfizetés

Orbán: Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.04. 10:42

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Az Európai Unió szuverén nemzetekből áll - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely a Stern című német hírmagazin csütörtöki számában jelent meg. A beszélgetést az MTI szemlézte.
„Magyarországon úgy mondjuk, hogy csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy” – válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, mit jelent számára jó európainak lenni. Kifejtette, hogy a magyar felfogás szerint Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésre törekednek és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek. A magyarok ezt a „centralizmust” a történelmi tapasztalataikból adódóan aggodalommal szemlélik – mondta. A magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és „nem akarjuk már megint feladni a Közép- és Kelet-Európa számára 31 éve kivívott szuverenitásunkat és a jogállamiságot” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy Magyarország miért nem lép ki az EU-ból a brit példát követve, elmondta, hogy „jobb nekünk az unióban”, a Brexit pedig „nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni”. Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól. „Olyan kulturális kontextust akarunk, amelyben jól érezzük magunkat” – mondta. Magyarország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is várja az EU-tól, valamint geopolitikai stabilitást és biztonságot. „Fontos nekünk, hogy egy szövetséghez tartozzunk, amely biztonságot nyújt” – mondta a miniszterelnök. Kiemelte, hogy az EU-ról szóló Lisszaboni Szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja. Ezeket az értékeket a magyar alaptörvény is tartalmazza – mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy fegyveres védelemre szorul egy zsidó intézmény. Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, és „társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson” – mondta Orbán Viktor. Kiemelte: a Magyarországot ma kormányzó erők az „antikommunista jogállami mozgalomból” érkeztek. Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom, hogy kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam – mondta Orbán Viktor. 
„Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról”, és „méltatlannak, mindenekelőtt azért, mert a bizonyítatlan vádakat soha nem kapcsolták világos, objektív kritériumokhoz” – mondta.

A sajtó helyzetéről a többi között elmondta: „objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van”. Hozzátette, hogy a kormány „nem szól bele” médiaügyekbe.
Családpolitikai kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett kifejtette, hogy az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, és ez nem jelent intoleranciát. Azzal kapcsolatban, hogy egy mesekönyv körüli vitában kijelentette, hogy „hagyják békén a gyerekeinket”, elmondta, hogy a kötet „szexuális propagandát” tartalmazó meséket tartalmaz, amelyek célja a gyermekek személyiségének befolyásolása. Magyarországon valóban van egy határ, és az emberek nagyon nagy része egyet is ért azzal, amit mondtam. Türelmesek vagyunk, de biztosítani kell, hogy a gyermekek nyugalomban fejlődhessenek  – emelte ki Orbán Viktor. Az alkotással szembeni „heves tiltakozás nagyon is indokolt”, ugyanakkor nem helyes „a fasizmus vagy a kommunizmus világába” visszavezető jelképek használata – mondta azzal kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt egyik vezetője nyilvánosan megsemmisítette a mű egy példányát. Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta: a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban és „kulturális változást” okozzanak életükben. A Magyarországon tartózkodó muszlimokat „mi magunk engedtük be”, és ők „elfogadták, hogy egy keresztény-zsidó országban élnek, és betartják törvényeinket”. Ez az alapállás nem csak a muszlimokra vonatkozik. Így például „kitűnő viszonyban vagyunk a kínaiakkal, de nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai” – fogalmazott a kormányfő.    A menedékkérők elhelyezése körüli EU-s jogi vitákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „alapvetően ellenezzük az illegális bevándorlást”, ugyanakkor a menedékkérők „rendes ellátást” kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül. Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de „az unió sajnos ezt sem fogadta el”. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket. Ezért most egy újabb bírósági döntésre kell várni ebben a „macska-egér játékban”.    Orbán Viktor kiemelte, hogy ellenez minden politikát, amely azt az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás a bevándorlás Európába, hiszen így mindenki nekivágna az életveszélyes és megpróbáltatásokkal teli útnak. Mint mondta, Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban. Azonban nincs olyan nemzetközi jog, miszerint ki lehet választani ezt az országot. Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál. Sajnos, ez a felfogás lett „a politikai mérce, és azonnal fekete báránnyá lesz, aki nem osztja ezt a politikát” – mondta. A többi között hozzátette, hogy a következő húsz évben a migráció lesz az „európai civilizáció nagy kérdése”, és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteni. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben „nagyon sokszínű” ország, amelyben konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek. 
Szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk – mondta Orbán Viktor.

Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait. Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és „verbális leszerelésre” lenne szükség. Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy „a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz”, amelyben a magyarok nem hisznek. Ebben a helyzetben „toleránsnak kellene lennünk egymással és ki kellene mondanunk, hogy ti úgy gondolkodtok, mi meg így, de ettől még lehetünk barátok”. A németek azonban azt mondták, hogy úgy kell gondolkodni a migrációról, mint a németek többsége. A magyarok ezt nem akarják, ami visszatérő feszültséget okoz a kétoldalú kapcsolatokban. „Ez a magyar olvasat az utóbbi öt évről” – mondta Orbán Viktor. Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus „erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikát”, mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.

Szlávik: Fel kell gyorsítani az oltások ütemét

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.04. 10:25

Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Már jó néhány napja stabilizálódnak a koronavírus-járvány magyarországi esetszámai, de több európai országban ezek a számok emelkednek - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szlávik János hangsúlyozta, ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás "nem engedi meg", hogy komolyabb lazítások legyenek. Elmondta azt is, elképzelhető, hogy újabb és újabb koronavírus-mutációk jelennek meg, s az is, hogy a jövőbeni oltásokkal "utánuk kell mennünk", magyarán változtatni kell az oltóanyagok összetételén. Hozzátette, a védőoltások egyelőre a mutáns vírusok ellen is hatásosak, csak nem akkora mértékben, tehát mindenképpen megakadályozzák a fertőzés súlyossá válását. A főorvos szerint Magyarországon még nem "dominánsak" a mutációk, így a most használt vakcinák teljes hatékonysággal védenek. Szlávik János jó hírnek nevezte, hogy az orosz vakcináról végre megjelentek tudományos szaklapokban is információk, és bízik abban, hogy hamarosan a kínai oltóanyagról is így közölnek adatokat. Hangsúlyozta, fel kell gyorsítani az oltások ütemét, be kell oltani az időseket és a betegeket, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben. "Merem remélni, hogy a közeljövőben Magyarországra is tömegesen érkezik oltás és most már mi is megkezdhetjük a tömeges oltást" - mondta Szlávik János.

Több mint 1600 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak itthon egy nap alatt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.04. 09:05

Fotó: Béres Márton / Népszava
Újabb 93 életet követelt a járvány Magyarországon.
Újabb 1652 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 371 988-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 832-re emelkedett – írja a kormányzati tájékoztató oldal. A gyógyultak száma jelenleg 274 308 fő, az aktív fertőzötteké 84 848. Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (68 969) és Pest megyében (46 269) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Hajdú-Bihar (21 060), Borsod-Abaúj-Zemplén megye (20 765) és Győr-Moson-Sopron (20 693). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (8147). 
Kórházban 3648 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 289-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 249 687 fő kapott oltást, közülük 84 452 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, és az idősotthonokban, bentlakásos szociális intézményekben is már 82 ezren éltek az oltás lehetőségével. Ma kezdődik védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása. Vasárnapi határidővel minden háziorvosi praxisból 6 idős embert kórházi oltóponton oltanak be, ezen felül 1080 háziorvos maga is beolthat 10-10 regisztrált idős embert. A terv szerint több mint 30 ezer idős embert oltanak be a következő napokban kórházi oltópontokon és tízezret maguk a háziorvosok.