Netflix;

2021-02-12 09:30:00

Elkiabált igazságok: eljött a pandémia kora a filmművészetben

Egyre több olyan mű készül, melyet a korlátozások ihlettek. Ezek közül az egyik legjobb a Rév Marcell fényképezte Malcolm és Marie.

Sam Levinson író-rendező nem tudta leforgatni a koronavírussal életbe lépő korlátozások miatt az Eufória című sorozatának második évadát, így összehívta a keménymagot – a színész-énekes Zendayát és az operatőr Rév Marcellt –, és elkezdtek agyalni egy megvalósítható egészestés filmen. A karantén nagy dramaturg, így a forgatókönyv esetében figyelembe kellett venni az új körülményeket: egy helyszín, a lehető legkevesebb színésszel: így Zendaya mellé került be az amerikaifutball-játékos és színész, John David Washington a felállásba. Igazi kihívás, hogy a nehéz körülményeket a művész előnyére fordítsa, Sam Levinson abszolút élt ezzel a lehetőséggel.

A Malclom és Marie ennek megfelelően egy Tennessee Williams-dráma dialógusaival felérő forgatókönyvet kapott. A cselekmény egyszerű, de konfliktusokkal teli: épp hazaér az egykori modell és színésznő Marie és a filmrendező Malcolm, utóbbi az első egészestés mozifilmjének a premierjéről. Marie-n látszik, hogy valamiért mérges, Malcolm viszont euforikus hangulatban van a sikertől és a dicsőségtől. És kellőképpen spicces. Leadja az első tombolási jelenetét, amely annyira túlzóan teátrális, hogy az már önmagában „filmes” lesz.

A szerelmespár nagyon nincs egy hullámhosszon. Malclom mac&cheese-t kér, Marie megcsinálja. (Rém egyszerű recept.) Minden egyes mozdulatban ott van a fiatal nő feszültsége. Malcolm nem említette meg Marie-t a köszönőbeszédében, pedig úgy érzi, az ő élete van a vásznon. A veszekedés elkerülhetetlen. Hajnalig tartó emocionális csatározás indul, csatákkal, melyek során egyre durvábbak az eszközök. Mint minden komoly veszekedésnek, ennek az alapja sem egyetlen egy dolog – események, sértettségek hosszú folyamatának végkicsengése.

Az egész éjszakán keresztül átívelő szerelmes gyűlölködések során gyönyörűen elénk tárul a két különböző személyiség. És kettejük közös kapcsolata, története: Marie drogfüggő múltja, Malcolm művészi karaktere, pótcselekvésként is működő alkoholizálása. Mindez lenyűgöző dramaturgiai struktúrában, frontális ütközetekkel, csöndes tűzszünetekbe és megható megbocsátásokba csomagolva, nem kevés líraisággal oldja meg a rendező.

Sam Levinson és a hozzá közel álló „játszótársak” elképesztő sokat tudnak az emberi természetről, számos ponton lehet csatlakozni, azonosulni a szereplőkkel, felülni az érzelmi hullámvasútjukra. Lehet, hogy csak egy házban vagyunk két emberrel, de óriási utat tehetünk meg emocionális szinten. Rév Marcell virtuóz operatőri munkája, akinek a kamerája olykor pimaszul intim közelségbe merészkedik, máskor meg megelégszik a kukucskálással. A ház nem csak egy egyszerű helyszín, a mű érzelmességét erősítő tér.

További erénye a Malcolm és Marie-nek, hogy a veszekedések „műfajához” igazodva kontrasztokkal teli alkotás. Ez jelentkezik a színészek játékában is. Míg Zendaya igen finom, már-már rejtett eszközökkel játszik, John David Washington felszántja a kompozíciót: tombol, ugrál, mimikájával és grimaszaival az aktori végletekig elmegy. Ez a szándékos túljátszás elég jól áll John David Washingtonnak, aki most bizonyította: egy igazán drámai műben is van helye humornak és egy komikus előadóművésznek. Ez pedig egy olyan jelenetben csúcsosodik ki, melyben Malcolm egy tízperces tombolást vág le egy filmkritika miatt. Amit kapunk: az az amerikai filmtörténet elemzése, jellemzése számos mai divatos ideológiai szempont alapján. John David Washington elkiabálja nekünk a frankót. Szánalmasan és patetikusan, mégis, mindegy egyes szava csontig ható igazság. Le a kalappal!

Infó

Malcolm és Marie

Rendező: Sam Levinson

Operatőr: Rév Marcell

Bemutatja a Netflix