Heti abszurd: Szemérmesek és szemérmetlenek

Két fajta gazember van: a szégyentelen meg a szégyenlős. Előbbi ismérve, ha eldöntötte, hogy gazember lesz, akkor nem néz vissza, egyenletes tempóban tör előre, és nem rágja a lelkiismeret nevezetű féreg. Utóbbinak legfeljebb tettetett könnyedségre futja, és rendre kiderül, hogy önmagának is ciki. Hogy ki hol gazember, az mindegy is, a fenti meghatározás igaz üzletemberre, politikusra vagy épp országos tiszti főorvosra egyaránt.

Hogy Müller Cecíliát ember- vagy épp tudománykáromlás így címkézni, azt döntse el mindenki maga, de tény: meglehetősen jól formázható álláspontot képviselt például a járvány második hullámát illetően vagy épp a vakcinázás esetében. Lényegében úgy tűnt, hogy egy országos tiszti főorvosnak maszkírozott kormányzati kommunikációs message boksszal szembesülnek az újságírók az operatív törzs sajtótájékoztatóin.

Csakhogy Müller Cecília a jelek szerint megőrizte a saját hangját, és az néha – ha lazul a mentális kontroll – ki is szabadul. (Nem, nem a nyunyókázásra gondolunk, az a járványesztrádműsor szívderítő része volt.) Hadházy Ákos egy 17 milliárd forintos uniós projekt dokumentációját szerette volna megismerni, a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban 14 nap után jelezte: ne reménykedjen gyors anyagismertetésben, a válaszadási határidő 45 napra módosul, ugyanis, ha gyorsabban reagálna a szervezet, az „veszélyeztetné a járványügyi védekezést”.

És mint erről Ciliként szignált levele is tanúskodik, ez már az országos tiszti főorvosnak is sok volt. „Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk? Ez a veszélyezteti a feladatellátást, miért kell beleírni?” – korholta kollégáit. (Hogy őt ki feddte meg, arról nem szól a fáma, noha ominózus levele úgy szivárgott ki, hogy a címzettek közé Hadházy képviselőt is beemelte. Hiába, aki digitális félanalfabéta, az szóban háborodjon fel. Nem vitás, ez home office-ban valamivel nehezebb, no de Szijjártó Péter dörgedelmes levele óta tudjuk, egy lelkiismeretes állami alkalmazott holmi járványra hivatkozva nem kerül irodát, úgyhogy valószínűleg az országos tiszti főorvos is hányhatott volna szemtől szembe szemre.)

Szóval, ha Müller Cecíliának belső feszültsége van, akkor vesse a szemét kvázi főnökére, az Emmi-miniszterként az egészségügyért is felelős Kásler Miklósra. Aki szemernyi kétely/belegondolás nélkül tud bármilyen emelkedett ügyet a napi politika sarába rántani. Most például Mátyás király csontjait azonosítaná be a tárcavezető, miután az igazságosnak mondott rex fiának és unokájának sikerült detektálni a csontvázát, és így összeáll a Corvinus-dinasztia férfi tagjainak génigazolványa.

Káslernek azonban nem a nemzeti múlt/história okán fontos ez az eredmény, hanem azért, mert cinkos-kikacsintós közlése szerint így bizonyítható, hogy Hunyadi János Luxemburgi Zsigmond szerelemgyereke, és az apa mégiscsak több mint ötven évig viselte a magyar koronát, miközben a német–római császári trónra is felkapaszkodott. És egy ilyen atya (akinek mégiscsak IV. Károly imperátor volt a papája) mennyivel klasszabb vérvonal, mint a most elfogadott havasalföldi származás. Ha úgy tetszik: német–római császárok kontra szőrös talpú oláhok. (A szerző persze kikéri magának ezt a hasonlatot, pusztán a hatalomnemzeti érzést próbálta megidézni.)

Hogy Kásler Miklós mennyiben következetes, az azért erősen kérdéses, hiszen balkézről való nyugati nagypapa fetisizálása nem túl következetes egy olyan unoka esetében, akinek talán legdicsőítettebb tette, hogy odacsapott a Nyugatnak (lásd: s nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára). Arról nem is beszélve, hogy ezzel a „ fordított románozással” a tárcavezető pont a megidézett kort és királyt (meg az apukát) kezeli le, hiszen a „natio Hungarica”, azaz a magyar nemzet egyszerre volt kirekesztő és befogadó. Kizárólag a nemeseket emelte sorai közé – őket viszont etnikai származásuktól és anyanyelvüktől függetlenül. Azaz, egy szlovák, egy román, egy horvát nemes ugyanúgy sejtje volt a korabeli nemzet testének, mint egy magyar. Példának okáért a horvát Šubić nemzetségből származó Zrínyi Miklóst sem faggatta senki, hogy miért adta ki magát magyar főrendnek, amikor kirohant Szigetvárról. Mert a teljesítmény számított, a nemzet szolgálata. És ezért bizony egyre megy, kinek az örökítőanyagát tisztelhetjük Hunyadi Jánosban.