civilek;Orbán Viktor;

2021-02-19 07:01:00

Lecke

A miniszterelnök szerint a magyar jogállamot ő maga a két kezével, személyesen vívta ki, méghozzá az utcán, ezért aztán nem is érti, hogyan vonhatják kétségbe ott nyugaton a jogállami elkötelezettségét olyanok, akik készen kapták a szabadságot. Ha komolyan gondolja, amit mond, akkor – tartunk tőle – nincs argumentum, ami meggyőzhetné.

Ám az újságot nem neki írjuk, hanem reményeink szerint a csendes, ám gondolkodó többségnek, amelynek tagjai még a régi iskolát követik: meghallgatják az érveket, aztán kialakítják a véleményüket. Nekik szólna a kérdés: milyen jogállam az, ahol a civil szervezetek megbélyegzését és vegzálását lehetővé tevő  törvény egyértelműen sérti az európai jogot, ezt a tényt hónapokkal ezelőtt világosan és jogerősen kimondta a legfelsőbb jogi fórum, a magyar kormány viszont úgy tesz, mintha mi sem történt volna, vagyis változatlanul az említett jogtipró törvény szerint jár el a civilekkel szemben?

És ha már Orbán Viktor és saját kéz: a kormányfő (még egyszerű jurátusként, a hatalomról legfeljebb csak álmodozva) arról írta a diplomamunkáját az ELTE jogi karán, hogyan tudják az önszerveződő társadalmi szervezetek lebontani a pártállamot. Az egypárti lengyel államhatalommal szemben álló Szolidaritás példáját használó dolgozat kétszeresen is zavarba ejti a mai olvasót: egyrészt a Marx-, Engels- és Gramsci-idézetek miatt, másrészt pedig azért, mert szinte lehetetlen eldönteni, hogy a szerző kinek drukkol (azaz hogy a pártállamot félti-e a bajkeverő civilektől, vagy a civileket a diktatórikus állampárttól). Ugyanakkor a konklúzió, amit levon, most tán még aktuálisabb, mint a 80-as évek vége felé: az akkoriban tényleg csúnyán fejre állt Lengyelország Orbán szerint azért került végzetes válságba, mert a civilek elnyomása miatt hiányzott a kormányzás társadalmi kontrollja, megszűnt a visszacsatolás, a sajtó és a hivatalok feletti túlzott pártbefolyás pedig meggátolta az egyre gyakoribb hibák kijavítását.

Ez annyira igaz, hogy akár újra is olvashatná – talán még most sem késő tanulni belőle.