Tavaszi rémálom

Nincs már ebben semmi meglepő. Inkább az számított kuriózumnak, hogy néhány tavaszi estén úgy érezhettük, egy normális világban élünk.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségének négy évtizeden keresztül nem kellett politikai szempontokat figyelembe vennie. Abszurd is lett volna, elvégre viszonylag keveset lehetett tudni Claudio Abbado adózással kapcsolatos nézeteiről; az Il Giardino Armonico nem jobb- vagy baloldalian játszotta Händelt; a Chick Corea-Gary Burton duó nem nemzetien-nemzetietlenül játszotta a La Fiestát; és Baráti Kristóf sem ideológia-vezérelten hegedülte Vivaldit a Ferihegy 1-es terminál fantasztikus épületében. A Fidesz kormányzott már, amikor természetes volt a ma szinte elképzelhetetlen: Bodó Viktor rendez a fesztiválon, amelynek szlogenje Vendégünk Európa. Vagy a sajtótájékoztató, amelyen ott ült a Müpában Alföldi Róbert.

Túl szép volt ez így, elérkezett hát az idő, és a Budapesti Tavaszi Fesztivál is úgy járt, ahogy a rendszerváltás, különösen 2010 óta a mindennapjaink szinte minden területe. Miért épp a hazai és külföldi világsztárokat felvonultató kulturális rendezvénnyel kapcsolatban ne deklarálná éles különállását a kormány és az ellenzéki vezetésű főváros? Hiszen Magyarországon létezik kormánypárti és ellenzéki írói, újságírói, színházi szervezet; művészeti akadémia, vallási gyülekezet és mesekönyv. Az irodalmi ösztöndíjra jelentkezés is pártválasztás, és lett fideszes és nemfideszes színművészeti egyetem. Politikai állásfoglalás, hogy melyik kempingbe, szállodába vagy étterembe térünk be, és hogy hol veszünk vajat.

Ha így folytatjuk, eljutunk a fideszes és ellenzéki tanévnyitóig és ballagásig, lakodalomig és temetésig, és az augusztus 20-i tűzijátékon való részvétel-távolmaradás helyettesíti majd a parlamenti szavazást. De azért még azelőtt kellene ebből az évtizedes rémálomból felébrednünk, mielőtt becsapjuk a rendelő ajtaját egy az asztalon felejtett cetliből vagy újságcímlapból megsejtve az ott dolgozó orvos politikai preferenciáit.