Egy „József Attila-kéziratˮ nyomában

Mintha időutazáson vennénk részt, és 1923 karácsonyán találnánk magunkat, amikor Az Est című lap közzétette egy ismeretlen Ady-vers, a Nincsen, nincsen!? hasonmását, a következő falrengető alcím kíséretében: "A nagy költő ismeretlen verse, amely fordulatot jelent fejlődése megítélésében". A hozzáfűzött kommentár tudni vélte, hogy a kézirat 1900-ból való, a költő nagyváradi éveiből. Ady olyan elhivatott, nagynevű értői, mint Földessy Gyula, Babits Mihály és Móricz Zsigmond nyilatkozták azt, hogy egyértelműen ő a vers szerzője. Ámde Kosztolányi Dezső, aki távolról sem tartozott Ady rajongói közé, azonnal gyanút fogott, és levélben tudakozódott Juhász Gyulánál, hogy úgy van-e, mint ő sejti, vagyis egy Juhász által írt Ady-paródia körül tört ki a nagy hűhó. Az igenlő választ követően jelentette meg „különvéleményét”, miszerint nem lehet sem korai, sem későbbi verse Adynak, mert aki írta, a tőle idegen parnassien útján jár, és valójában Juhász Gyulának hívják.

Nem akármilyen felháborodás fogadta Kosztolányi leleplezését, és amikor maga Juhász is elismerte a nyilvánosság előtt, hogy az ő szüleménye, még akkor is tovább kardoskodtak Ady szerzősége mellett Hatvany Lajos és mások. Végül Kosztolányinak egy újabb kijózanító cikke vetett véget a vitának, és az agyonreklámozott vers egy csapásra eltűnt a süllyesztőben.

Most is valami hasonlónak lehetünk tanúi. De talán még nagyobb a tétje, mivel az ismeretlenségből hirtelen előkerült, József Attilának tulajdonított vers kéziratát árverésen mutatták be. Az aukciós tételeket tartalmazó listán a kéziratot kisebb tanulmány kísérte, Bíró-Balogh Tamás munkája, amely az Edit című, tintával írt verset „minden kétséget kizáróan József Attila sajátkezű autográfjaˮ-nak ismerte el, és kinyilatkoztatta, hogy „mindenképpen egy új mérföldkő a József Attila-életműbenˮ. A kéziraton szereplő dátum (1935. március 8.) alapján ugyanis arra következtetett, hogy a versben megszólított és a címben feltüntetett Gyömrői Edit (a költő analitikusa) iránt József Attila már jóval korábban gyöngéd érzelmeket táplált, mint ahogy azt a szakirodalom eddig tudta.

Az új lelet több lapból áll, és Bíró-Balogh szerint egy ugyancsak ismeretlen verses notesz részét képezik, melyet Barta Istvántól, a költő közeli barátjától kobzott el a rendőrség 1945-ben. A kézirat ugyanis egy hivatalos okmánnyal együtt került elő, mely szerint Bartát 1945 júliusában előállították, és elkoboztak tőle egy magyar-német szótárt is (benne Arany János sajátkezű ajánlásával), valamint József Attila Szép remények című verses noteszét. Különösen szerencsés véletlen folytán a magyar-német szótár is fennmaradt, és ugyancsak szerepel a mostani aukció tételei között. Bíró-Balogh ehhez is rövid tanulmányt mellékelt.

A József Attila-kutatókat váratlanul érte az új lelet bemutatása, minthogy Bíró-Balogh egyedül a mesterét, Lengyel Andrást vonta be a kézirat hitelességének ellenőrzésébe. A dokumentumot ő is eredetinek ismerte el. Tulajdonképpen minden könnyen tisztázhatónak látszott, tekintve, hogy az előkerült iratok szinte tálcán kínálják az új kéziratok esetében szükséges adatokat.

Először az Edit című verset és Bíró-Balogh hozzá írt kommentárját olvastam el. Két dolog tűnt fel azonnal, és mindkettő fölöttébb zavart. Az egyik a szöveg jelentéktelensége. József Attila még a rövid, sőt a csak félig kész, töredékben maradt verseiben is ügyelt arra, hogy érdekes legyen. A nyilvánosság előtt előbb Tverdota György, majd Bókay Antal tette szóvá, hogy a kézirat szövege nem vers, hanem csak verscsíra. Bíró-Balogh erre azt válaszolta, hogy sokféle vers létezik, nincs rá objektív kritérium. Ez általánosságban talán igaz lehet, de itt és most József Attila költészetéről van szó, ezen belül pedig világosan el lehet határolni, hogy mi nevezhető versnek és mi csak töredéknek vagy verskezdeménynek. Annak pedig, hogy az Edit kezdetű szöveg vers-e vagy sem, messzemenő következményei vannak a kézirat hitelessége szempontjából.

S itt következik a második probléma, amely azonnal feltűnt nekem. A kéziraton dátum szerepel. Minthogy a szöveg számomra befejezetlennek tűnik, nem tudom teljes versnek elfogadni. Töredékként (verscsíraként) viszont nem kaphatna datálást. József Attila költészetében is, értekező prózájában is rengeteg a töredék. Amikor társaimmal együtt értekező szövegei kritikai kiadását rendeztük sajtó alá, vért izzadtunk a publikálatlan töredékek keletkezési időpontjának meghatározásában, mert soha, egyetlen alkalommal sem írt hozzájuk dátumot. Mint ahogy sehol nem írta alá a nevét sem.

De a kéziraton szereplő 1935. március 8-i dátum is ellentmond minden eddigi ismeretünknek. Nem sokkal később, 1935. április 14-én kelt levelében József Attila haragosan írt analitikusának, és kis híján megszakította a terápiás kezelést. Tverdota György és mások joggal tették szóvá, hogy fölöttébb valószínűtlen egy szerelmi fellobbanást feltételezni – mint azt Bíró-Balogh teszi – a bizalmi válság közelében. Sárközi Éva részletesebben írt arról, milyen gyötrelmes időszak volt ez a költő életében, amikor a pénzbüntetésének kifizetése kétséges volt és fegyházbüntetéstől kellett rettegnie. Gyömrői Edit visszaemlékezése szerint is József Attila mélyen depressziós állapotban volt ekkor, „néha egy hétig, két hétig nem kelt föl”.

Bíró-Balogh Tamás a Telex 2021. február 17-i közleményében a következőképpen válaszolt Tverdota György ellenvetésére: „Miután 1934 őszén megismerkedtek, már 1934 decemberében »régi szeretettel« dedikált [Gyömrői Editnek]. Márciusra kialakulhatott a költőben egy vélt vagy valós érzelmi kötődés, ami indokolja, hogy egy versben Editnek szólítsa őt, de amikor 1935 áprilisában megtudta, hogy pszichoanalitikusa elárulta, a bizalomvesztés miatt érthetően elhidegültek érzelmei”. Tehát részben a dedikáció szeretetteljes megfogalmazása bátorította fel Bíró-Baloghot, hogy ezt követően érzelmi kötődést feltételezzen József Attila részéről. Mintha a dedikációnak nem tartozna a lényegéhez a pozitív megfogalmazás, akár vadidegenek esetében is. És nem kevesebbet feltételez, mint hogy József Attila először kötődött analitikusához, de röviddel később elhidegült tőle, majd ismét közeledett hozzá – tehetetlenül kiszolgáltatva gyorsan változó érzelmeinek.

De mi bizonyítja e feltételezést? Bíró-Balogh válasza szerint az Edit című vers. És mi bizonyítja az utóbbi hitelességét? Bíró-Balogh válasza szerint a költő feltételezett érzelmi fellobbanása. Tehát csupa bizonyítatlan feltételezés, körben forgó okoskodás. Bíró-Balogh Tamás egyúttal megfelelő hangulatot is igyekezett teremteni történetéhez, például intimitást sugalló „Edit-versekˮ-nek nevezi a Gyömrői Edithez írt költeményeket, holott a szakirodalom következetesen Gyömrői Edit-versekről beszél, minthogy merőben rendhagyó szerelmi líráról van szó, József Attilának a viszonzatlan szerelem kínjában fogant, végül átkozódásba torkolló lírai kitöréseiről. A költő a terápia alatt mindvégig vezetéknevén, Gyömrőinek nevezte analitikusát (beleértve a Szabad ötletek jegyzékét is, melyet állítólag éppen neki írt), és egyetlen alkalommal, a kapcsolatuk lezárulta után született Semmi című versében fordul elő az Edit név, ott is negatív előjellel. E lírai darabok túlnyomó részétől mi sem áll távolabb, mint az intimitás.

Később megismerkedtem a kézirattal együtt előkerült „hivatalosˮ okmánnyal, az elkobzást dokumentáló irattal. Kétségeim megerősítést kaptak e meghökkentő irat révén, melynek épp a két előkerült dokumentum hitelességét kellett volna alátámasztania. Aki egy kicsit is tisztában van az 1945. július eleji idők politikai és rendészeti viszonyaival Magyarországon, az pontosan tudja, hogy egy magyar-német szótár és egy verseket tartalmazó notesz nem kerülhetett ilyen rendőri intézkedés látókörébe. A háborút közvetlenül követő hónapokban egészen mással voltak elfoglalva a rendvédelmi szervek, vetkőztetőkre és rablások elkövetőire vadásztak, rejtőzködő nyilasokat próbáltak lefülelni. Az elkobzást dokumentáló irat olyan történetet akar elhitetni velünk, melynek abszurditása vetekszik Petőfi síron túli, barguzini legendájával.

Ehhez képest már csak hab a tortán, amit Sárközi Éva sorakoztatott fel az 1945. július 3-ra datált irat hitelessége ellen. Tehát hogy az iraton látható pecsét Kossuth címerét csak 1946-ban vezették be, és hogy a rendőrségnek kizárólag lefoglalni volt joga, elkobozni csak a bíróságnak. (Azóta megerősítést nyert, hogy 1945-ben csak koronás címerű pecséttel rendelkeztek a hivatalok.) Megtoldom még egy ellenvetéssel. Éppen Lengyel András állapította meg a Barta István életét áttekintő tanulmányában, hogy „a Vörös Hadsereg egy járőre a nyílt utcán elfogtaˮ őt 1945 májusában, és elvitték „málenkij robotraˮ. Az arhangelszki fogolytáborból csak 1947 júniusában térhetett haza. Tehát 1945 júliusában fölöttébb nehéz lett volna Barta Istvánt a magyar rendőrségnek előállítani.

A „hivatalosˮ okmány nyilvánvalóan hamisítvány, s ez megrendítette a bizalmat az Arany János-bejegyzés hitelességét illetően is. Kaptam egy fakszimilét Aranynak ugyanazon a napon, tehát 1881. július 17-én keltezett leveléről, melynek Augusztin József a címzettje. Megdöbbentett, hogy a levél végén olvasható jókívánság csaknem szó szerint megegyezik a magyar-német szótárban található szöveggel. Mint ahogy az Edit című (vagy kezdetű) szöveg szavai is egytől-egyig megtalálhatók a Számvetés című vers kéziratában, természetesen más sorrendben. Nem valószínű, hogy akár Arany János, akár József Attila annyira ötletszegény lett volna, hogy csak ismételni tudja önmagát.

2021. február 22-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Bíró-Balogh Tamás és az Antikvárium.hu tulajdonosa jelenlétében – összegyűltünk Arany János- és József Attila-kutatók, irodalomtörténészek, muzeológusok. Megtekintettük és megvizsgáltuk a dokumentumokat, elsőként meghallgattunk egy restaurátori szakvéleményt. Kiderült, hogy az Arany Jánosnak tulajdonított bejegyzés ügyetlen hamisítás. A rendőrségi irat hitelességét is kisebb vita után kétségbe vontuk. A Számvetés című versnek több kézirata is létezik, de valószínűsíthető, hogy melyik szolgálhatott alapul az Edit elkészítéséhez, és hogyan fért hozzá a hamisító. (Egy internetes blogról letölthető a kézirat nagy felbontású fotója.) Az eljárás hasonlósága az Arany-féle bejegyzéssel és a másik két, vele összefüggő dokumentum hamisított volta alapján föltehető, hogy ebben az esetben is hamisítás történt. De a biztonság kedvéért igazságügyi írásszakértő vizsgálatát javasoltuk, e nélkül a kézirat aukción maradását nem tartottuk elfogadhatónak.

Nem igazán értem, hogy Bíró-Balogh Tamás hogyan tévedhetett ekkorát, talán az új felfedezés fölött érzett öröme miatt vált annyira óvatlanná. S végképp nem értem, hogy Lengyel András, aki a költő elismert kutatója, hogyan ismerhette el hitelesnek a kéziratot.

Cikkem megírása után érkezett a hír, hogy mindkét tételt visszavonták az aukción.