Európai Bizottság;

2021-02-24 18:28:09

Jourová újra betegnek nevezte a magyar demokráciát

Ismét "beteg demokráciának" nevezte a Fidesz által kiépített rendszert Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke egy szerdai videokonferencián.

A cseh nemzetiségű politikus tavaly szeptemberben a német Der Spiegel című lapnak adott interjújában hasonló jelzőt használt a magyar demokrácia minősítésére, amit az Orbán-kormány úgy torolt meg, hogy megszakított vele minden politikai kapcsolatot. A miniszterelnök emellett levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy váltsa le Jourovát, Ursula von der Leyen azonban a szóvivője útján közölte, hogy esze ágában sincs ilyet tenni.

Az alelnök ezúttal a Central European University (CEU) budapesti székhelyű Demokrácia Intézetének szervezésében tartott videokonferencián beszélt a demokrácia jövőjéről az EU-ban, és kérdésekre válaszolva megemlítette Magyarországot is.

"Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia”, mondta Jourová, hozzátéve: nincs demokrácia független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül. A bizottsági alelnök "komoly fenntartásait" hangoztatta a magyarországi választásokkal kapcsolatban, amelyek az EBESZ megfigyelői szerint nem feleltek meg a tisztességes választás követelményének. Jourová közölte, hogy az Európai Bizottság átfogóan kívánja megvizsgálni a magyarországi jogállam helyzetét, nem csupán egy-egy jogsértőnek ítélt törvényre kíván reagálni. "Értékelnünk kell a teljes képet, az igazságszolgáltatás, a média, a civil szervezetek, az oktatás helyzetét. Ha a kedvezőtlen folyamatok összeadódnak egy tagállamban, akkor súlyos csorbát szenved a demokrácia, márpedig a demokratikus elvek betartását minden országtól elvárjuk. "

Vera Jourová megerősítette, hogy az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötő, már hatályban lévő rendeletet azután fogják alkalmazni, hogy az EU Bírósága várhatóan az év végén ítéletet mond a jogszerűségéről. A politikus úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság minden tőle telhetőt megtesz az uniós értékek védelmében, de elismerte, gyorsabb reagálásra van szükség, amin már dolgoznak.

A vitában Clement Beaune francia Európa-ügyi miniszter Jourovánál óvatosabban fogalmazott, amikor azt mondta: jelenleg nem lehet azt állítani, hogy az EU nem demokratikus államok alkotják, még ha a kép nem is fekete vagy fehér. A politikus szerint a jogállam veszélyeztetése miatt Magyarországgal és Lengyelországgal szemben elindított 7. cikkelyes eljárást a kormányközi Tanácsban nem szabad befejezni, mert azzal folyamatosan nyomást lehet gyakorolni, és a témát napirendet tartani, ami végső soron a társadalmat is mozgósítja. Halmai Katalin (Brüsszel)