Egy perc csend

A magyar főváros is a csatlakozik a gyász és a hála ünnepéhez. Az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezésére ma, március 24-én, déli tizenkét órakor rövid időre Budapesten is leáll a tömegközlekedés. Karácsony Gergely főpolgármester felhívása szerint egy percig tartó csenddel emlékezünk a koronavírus áldozataira. Osztozunk azok gyászában, akik szeretteiket vesztették el a járványban, és köszönetet mondunk az egészségügyben dolgozóknak, akik a frontvonalban küzdenek a vírussal, valamint azoknak, akik a korlátozások idején is működtetik Magyarországot.

A főpolgármester felhívásában, jobban belegondolva, nincs semmi különös. Magától értetődő gesztus ez egy emberemlékezet óta nem tapasztalt pandémiás vészhelyzetben, a közösség szolidaritásának kinyilvánítása a közös bajban. Mégis: az elmúlt bő tíz évben elszoktunk az ilyen gesztusoktól.

Elszoktunk, mert elszoktatott tőle az a politikai berendezkedés, amely valamiféle rejtélyes paranormális befolyás hatására a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezte el magát. A NER által meghonosított értelmezésben a „nemzet” rokon értelmű fogalom a nemzetből való kirekesztéssel, az „együttműködés” pedig a párbeszéd teljes tagadásával. Ebben a rendszerben kizárólag a pártlogika és a hatalmi érdek diktál.

Ha innen nézzük, akkor nem is annyira magától értetődő a főpolgármester felhívása. Ahogyan az a látszólag triviális megállapítása sem fölösleges, hogy a „vírus nem válogat, nincs kormánypárti járvány és ellenzéki járvány, miként nincs kormánypárti oltás és ellenzéki oltás sem”. Eljutottunk oda, hogy lassan már a legegyszerűbb igazságokat sem haszontalan kimondani.

Karácsony Gergely nem először hirdet csendes össznépi demonstrációt. Trianon századik évfordulójához közeledve szintén azt kérte a „budapesti polgárok közösségétől”, hogy 2020. június 4-én, délután fél ötkor álljon meg a város. Ahhoz, hogy „fájdalmunkból ne gyűlölet, a múlttal való szembenézésből ne a jövő feladása legyen”, az kell, hogy egy percre legalább legyen közös az emlékezésünk – írta akkor a főpolgármester.

Az Országházban azonban nem jött össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek Trianonról, de kudarcba fulladt az első szabadon választott parlament megalakulása harmincadik évfordulójának megünneplése is. Nem csoda: a Fidesz politikai kiáltványa azt állította, hogy a posztkommunista korszakot az „új Alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le”. Amikor tavaly ősszel az egyik ellenzéki képviselő javasolta, hogy az ülésteremben néma felállással róják le kegyeletüket a járvány halálos áldozatai iránt, a kormánypárt úgy tett, mintha meg se hallotta volna.

A mostani budapesti rendezvényt nem előzi meg pártközi csetepaté. Nincs sem hivatalos protokoll, sem parlamenti elfogadásra váró politikai állásfoglalás. Az elemzőknek nem lesz mit elemezni, hisz szónoklatok sem lesznek. A megemlékezésen mindenki pártszimpátiától függetlenül, egyenrangú félként részt vehet.

Ami az Országgyűlésben nem valósult meg, az utcákon talán sikerülni fog.