rasszizmus;USA;erőszak;

2021-03-31 19:01:03

Veszélyes ma Amerikában ázsiainak lenni

Az Egyesült Államokban több súlyos incidens is történt már, az érintett közösségek tiltakoznak.

„Nem hallgathatunk az ázsiai-amerikaiakkal szemben növekvő erőszak láttán” – mondta Joe Biden elnök a New Yorkban történt legutóbbi incidens után, de a harangokat már hónapok óta verik: az Egyesült Államokban manapság veszélyes dolog ázsiainak – persze leginkább idős, védtelennek látszó ázsiainak – lenni. Manhattanben hétfőn egy férfi fényes nappal rátámadt egy 65 esztendős filippínó nőre, heves rasszista szidalmak közepette leütötte, megrugdosta, majd elégedetten távozott. 

Az ázsiaiak elleni utcai támadásoknak már halálos áldozatai is vannak, az érintett közösségek tiltakoznak, civil polgárőrségeket szerveznek és biztonsági tanácsokkal látják el a leginkább fenyegetetteket. A jelenségnek történelmi gyökerei vannak Amerikában – a 70-es években Japán volt a céltábla, az egyik rendezvényen például egy dollárért hármat lehetett ütni nagykalapáccsal egy Toyotára. A koronavírus-járvány kitörése óta Donald Trump folyamatosan a kommunista Kínát okolja, amit hívei automatikusan „a kínaiakra” fordítanak le. Mivel nem tudják megkülönböztetni a kínaiakat a többi ázsiai származású embertől, ezért dühük átterjed a vietnámiakra, thaiföldiekre, filippínókra és bárki másra, aki ázsiainak tűnik. Georgiában két hete egy férfi nyolc embert, köztük hat ázsiai származású nőt lőtt agyon három masszázsszalonban.

Biden most a sajnálkozáson kívül cselekedett is. A Fehér Ház első lépésként csaknem 50 millió dollárt különítettek el az áldozatok megsegítésére, előírták a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos adatszolgáltatás nyilvánosságát és továbbképzésre kötelezték az amúgy helyi irányítás alatt álló rendőrségeket. Merrick Garland igazságügyi miniszter az ilyen események energikusabb kivizsgálását helyezte kilátásba és vádemeléseket ígért. Szakértők szerint ugyanakkor a bíróságok előtt nehéz bizonyítani a rasszista indítékot, ráadásul a járvány egy éve alatt eleve idegesebbek és agresszívebbek lettek az emberek.