Előfizetés

A kapusedző hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban a Petry-ügyről), hogy ő Németországot nem minősíti, „épp elég baj, hogy Németország minősít minket”. Ezzel szemben a tény az, hogy Németország nem minősít minket, legföljebb néhány politikus, de ők sem Magyarországot, hanem általában az Orbán-kormány politikáját. A Merkel-kormány még ettől is tartózkodik. Ami – szerintem – épp elég baj. Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (sajtótájékoztatóján), hogy azért rendelték be a külügyminisztériumba a német nagykövetet a Petry-ügy kapcsán, mert felháborítónak tartják, hogy miközben nálunk bárki szabadon vállalhatja a véleményét, külföldről folyton leckéztetnek minket, sőt kirúgják azt, aki elmondta az egyáltalán nem szélsőséges véleményét a családról és a migrációról. Ezzel szemben a tény az, hogy nálunk bírósági ítéletekkel is bizonyíthatóan a véleményük miatt rúgtak ki az állásából ügyészt, sőt még közmunkást is, de szintén elvesztette az állását számos közismert közmédiás újságíró is az elmúlt években. Ráadásul nem magáncégek, hanem állami vagy közintézmények bocsátották el őket. Az pedig eléggé szélsőséges vélemény még egy edzőtől is, hogy „nem is értem, Európa hogyan képes morálisan ennyire mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása”. A Hertha labdarúgóit elnézve ez nem tűnik túl szalonképes véleménynek. Más kérdés, hogy Orbánéknál úgy látszik, ez az erkölcsi norma. Azt állította Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos kormányinfóján), hogy a Petry-ügy „súlyos, komoly, és alapvetően érinti, hogy Németország része-e még annak az értékközösségnek, ami egyébként az Európai Unió szempontjából is kulcsfontosságú. (…) Ha nem egy vicc lenne a 7-es cikk szerinti eljárás, hiszen viccet csináltak belőle az elmúlt években, akkor ez például egy olyan ügy, ami joggal veti fel, hogy alapvető értékek kerültek veszélybe Németországban”. Ezzel szemben a tény az, hogy egy magántulajdonban lévő labdarúgó klub a saját szabályainak és megkötött szerződéseinek alapján azt bocsát el, akit akar, és egy jogállamban az állam ebbe nem avatkozhat be, legföljebb az érintett fordulhat bírósághoz. A 7-es cikk szerinti eljárás pedig nem attól vicc, hogy megindították Magyarország ellen – mellesleg az Európai Parlament kétharmados döntése alapján –, hanem attól, hogy Brüsszelben láthatóan nem akarják végigvinni. Ez nem vicc, de a miniszter valószínűleg nem akarja érteni a viccet. A jogállamot meg aztán végképp nem.  Azt állította ugyancsak Gulyás Gergely (ugyanott), hogy ha Magyarország nem importált volna keleti vakcinákat is, akkor mostanáig csak feleannyi embert tudtunk volna beoltani a koronavírus ellen. Ezzel szemben a tény az, hogy Gulyás tájékoztatójának napjáig 1 millió 800 ezer embert oltottak be valamelyik nyugati vakcinával, és 1 millió 30 ezret orosszal, illetve kínaival. Nem becsülném le az utóbbit, de az arány nem fele-fele. Matekból pótérettségi.    

Járványos idők focija

Mit lehetett várni egy olyan populista hatalomtól, amely egy évtizeden át hagyta lerohadni az egészségügyet, a kórházak felújítása, az egészségügyi dolgozók béremelése helyett százmilliárdokból csilivili stadionokat emeltetett, a csicskásaival beszántatta a tudományos életet? Hát azt, hogy járvány idején focistadionba küldi a népet. A populista logikájával nézve a helyzet meglehetősen egyszerű: aki meghal, az jövőre már nem szavaz. Aki pedig megússza betegség nélkül, az a kormányvezérelt cenzúrának köszönhetően most semmit sem lát a kórházak covid osztályain tomboló horrorból, a dupla fekete nejlonba csomagolt halottak patológiákon emelkedő sötét tömegéből. Ellenben látja majd a hatalmas, csillogó-villogó stadiont, a meccsek közötti kormányhirdetéseket, a focistákkal pózoló kormánypolitikusokat, akik minden mozdulatukkal, lényükkel azt az üzenetet közvetítik, hogy a napi kétszáz halott csak egy elvont statisztikai adat, az igazi valóság a nemzeti nagyság, az erő és a legyőzhetetlenség illúzióját adó stadion. Másfelől a járványkezelés csődje megmutatta: a kétharmad jó a választásról választásra történő szavazatmaximalizálásra meg a nagyüzemi lopásra, ám valós krízishelyzetben egy komplett csődtömeg. Márpedig minden kiöregedett macsó tudja jól: látványos impotenciát látványos kivagyisággal lehet ellensúlyozni. Legyen csak csillogó foci EB, szóljon csak a háborús propaganda, közben lehet teli torokból mindenki másra kenni a járványkezelés csődjét, lehet két marokkal lopni, és lehet rászoktatni a népet, hogy nincs is abban semmi különös, ha egy ország napi kétszáz halottal üzemel. Egy ilyen államnyi hazugsággépezettel szemben a demokrata igazi fegyvere a józan ész. Amikor a százmilliárdos focibizniszben érdekelt UEFA közli, hogy a stadionban minden biztonságos lesz, akkor felidézhetjük, ahogy tavaly ősszel hosszú, tömött sorokban érkeztek a drukkerek, és jó részük a maszkot csak a kapuban vette fel. A szövetség pedig valójában soha nem mondta el, hogyan és pontosan mit is állapítottak meg az őszi budapesti emberkísérlet után, hányan lettek betegek. Felidézhetjük, hogy egy olyan hatalom hirdette meg egy járvány csúcspontján a nyitást, küldené iskolába az általános iskolai tanárokat, és rendezne foci EB-t, amely rendre elszaboltálta a tesztelést, amely a második hullám előtti nyári időszakot felkészülés helyett luxusnyaralgatással töltötte, s amely pontosan tudta, hogy a brit mutáns milyen pusztítást hozhat, ám inkább addig szélhámoskodott a nyitási nemzeti konzultációval, amíg az végül minden idők legdrágább konzultációja lett: mára ezrek haltak bele a késlekedésbe. Ezt a hatalmat most sem érdekli, hogy még a saját orvosai is mondják, a nyájimmunitásnak a közelében sem vagyunk, a magyarok többsége védtelen. Itt és most már rajtunk múlik minden, ez egy olyan meccs, ahol nem a kormány, hanem a vírus diktálja a szabályokat. Vesaliust idézve szabadon: regisztráljunk, oltakozzunk, viseljük a maszkot, mossuk a kezünket, kerüljük a zsúfolt helyeket, hallgassunk az orvosokra, és fütyüljünk a kormányra.  

Sanghaji nénikénk

Gyerekkoromban azt hittem, tényleg van egy nénikénk Sanghajban. Képtelen állítások abszurd voltának illusztrálására gyakran tromfoltak így a felnőttek: persze, majd a nénikéd, aki táncosnő volt Sanghajban! Azt azért a hangsúlyokból érzékeltem, hogy itt nem egy levendula illatú tántiról van szó, hanem kétes hírű családtagról. Ez nem sokat zavart. A „külföldi rokon” szavaknak akkoriban pénzszaguk volt: talán csomagot is küld majd a néni. Annyi évtized után tessék: van sanghaji nénikénk. Nem egészen nekem, de képviseletemben a kormánynak. Végre szerető szívre leltünk Sanghajban, aki rokoni érzelmekkel siet segítségünkre. Teljesen önzetlenül, ahogy a jóságos tántikák szokták. Szó sincs kétes hírről, hiszen az illető nem bártáncosnő, hanem a világ legjobb egyetemeinek egyike. Egy családhoz tartozunk: mi is utáljuk az emberi jogokról meg a jogállamról való dumát, és náluk is ez a helyzet. Csak ő egy kicsit nagyobb meg öregebb, de hát a nagynénikben éppen ez a jó, ezért tudnak olyan bőkezű ajándékokkal meglepni. Most nagy meglepiről van szó: mi kapjuk meg a kínai állami egyetemek első külföldi campusát. Igaz, egyelőre mi fizetjük, de ajándék egyetemnek ne nézd a fogát. Családon belül mit számít az az 500 milliárd, amit leperkálunk a sanghaji nénikének. Amilyen jóságos, ad rá kölcsönt, majd valahogy kinyögjük a törlesztő részleteket. A kormánysajtó majd elmondja: csak azért morgunk, mert savanyú a tanti. Azaz a szőlő. Irigyeljük a kormány sikerét. Az ellenzék oltás- és egyetemellenes. Egyrészt azt akarja, hogy pusztuljon a magyar, másrészt, hogy ha már, akkor hülyén haljon meg, rendes egyetemi képzés nélkül. Ja, és rasszista is: biztosan az a bajuk a kínaiakkal, hogy sárgák, bezzeg egy kis cigányozást, niggerezést, migráncsozást rögtön elirigyelnek a magyar embertől, hogy semmi örömük ne lehessen két nemzeti konzultáció között.  Egy ilyen színvonalas egyetem magyarországi megjelenése tényleg nagyszerű dolog. Lehetne. De abban, hogy igazán örüljünk, megzavar egy-két körülmény. Nem is csak a nyilvánvaló ideológiai flottatüntetés: amikor elkezdték előkészíteni a kínai megállapodást, tetőpontján volt a (saját pénzén működő) CEU kiüldözését célzó inkvizíciós hadjárat. Hja, nem minden multikultit utálunk, csak azt, amelyik túl sokat beszél szabadságról. A sanghaji egyetem alapító okiratából viszont nemrégiben törölték még a „szabad gondolkodás” és a „demokratikus vezetés” kifejezéseket is, helyettesítették a kínai állampárt iránymutatásainak követésével. Ha az alapítványi kézbe adott magyar egyetemek sorsára gondolok (a kínai képzés is ilyen konstrukcióban működik majd), mindjárt látszik, hogy ez nem is annyira multikulti, inkább nagyon is unikulti, egybeesik a magyar kormányzati ízléssel. Ehhez képest mit számít, hogy a kormány és a főváros 2019-es megállapodása szerint az Atlétikai Stadion megépítésének egyik feltételeként a szóban forgó területen tízezer egyetemista kollégiumi helyét biztosító „Diákváros” épülne. Megnyitva a továbbtanulás útját azok előtt is, akik nem bírják a drága albérletet. Fürjes kormánybiztos nem nyilatkozik, mondván, nem volt részese a döntésnek. Ezt elhiszem. Viszont ezentúl egyetlen szavát sem, hiszen bármit mond, azt a gazdája felülírhatja. Városligetről, Diákvárosról, önkormányzatiságról, a budapestiek akaratának tiszteletben tartásáról. Tessék az ilyen fellengzős dumákkal ezentúl mások drága idejét rabolni! Minden egyebet lassan úgyis elrabolnak. Az üzlet gazdasági részében a magyar állam piszkosul rosszul jár. Az 550 milliárdos gigaberuházás lekoppintja a 700 milliárdos Belgrád-Budapest vasútvonal modelljét: mindent mi fizetünk, de mivel ennyi pénzünk nincs, kínai hitelből. A vasútból legalább az alvállalkozó Mészáros Lőrincék jól jártak. Lehet, hogy ezt itt is kibrusztolják valahogy, de a tervezet szerint kínai alapanyagból, kínai munkásokkal, kínai cég építkezik. Azért remélem, a követ nem Kínából hozzák, tudok egy-két megbízható magyar kőbányát. Orbán nem hülye. Mire kell neki a nem túl jó üzlet? Valószínűleg egy nagy terv láncszemének tekinti. Nem is annyira antiglobalista, mint hirdeti. Csak épp egy másik globalitást, másik szövetséget keres a kínai selyemút impozáns nemzetközi ambícióiban. Olyat, amelyik nem nagyon izgatja magát holmi értékekkel, jogi normákkal, politikai fékekkel. Amelyik felől itthon azt csinál, amit akar. Még a német tőke is megbokrosodhat: jobb lecserélni a politikájával rokonszenvező kínai cégekkel. A felmerülő egyéb gyanúkat, amelyek az orosz beruházási bank mintájára némi kémkedési lehetőségre utalnak (ugyanaz a kínai cég épít nálunk, amelyet máshol kémberendezések telepítésével vádolnak), nem részletezném. Akár a sanghaji nagynéni kétes erkölcseiről, ezekről sem tudom, mennyire megalapozottak. Magyarország nyilván nem fő célpontja a kínai ipari kémkedésnek. Ha csak nem Rogán bejegyzett szabadalmára vágynak, de ez új esélyekkel kecsegtet: hátha az agyelszívás keretében magát Rogánt is elszívják? A bárgyú ellenzék meg nem veszi észre, mennyi rejtett előnye van a kínai campusnak.