Előfizetés

Jogszerű lopás

Észre sem vette senki, de az állam egyetlen kereskedelmi bankjának ellenőrzését átvette a felcsúti klán. Ugyanis a Budapest Bank Zrt.-t a kormány beolvasztotta a Magyar Bankholdingba, amelyben az állam csak kisebbségi tulajdonos. Többségi tulajdonos nincs, a részvényeken közel egyenlő arányba osztoznak Mészáros Lőrinc és Vida József érdekeltségei, valamint a magyar állam. Most még teljes az összhang a három tulajdonos között, de nem biztos, hogy ez mindig így lesz. Előfordulhat, hogy kormány nem tud fellépni a közvagyon védelme érdekében, ha a két NER-milliárdos ezt másként gondolja. Az elmúlt hónapokban a kormány soha nem látott kvázi privatizációt vitt végbe: több ezer milliárd forintnyi állami vagyont ajándékozott NER-alapítványoknak, vagy - mint a BB esetében - játszott át NER-milliárdosoknak. A Fidesz már komolyan számol a bukás lehetőségével, ennek jele, hogy az állami vagyon olyan mértékű ellenszolgáltatás nélkül magánosítása zajlik, amit korábban el sem tudtunk képzelni. Láthatóan arra készülnek, hogy a politikai hatalom elvesztése után is gátolják az új kormány, az ország működését. Mert azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek. Ezek az ügyletek, a számtalan NER-alapítvány gründolása, a Budapest Bank elajándékozása saját maguknak, akárhogy szépítjük is, lopás. Kimeríti a Btk számos paragrafusát, például a hűtlen kezelést vagy a vagyoni hátrány okozását. Hiába történik kétharmaddal, hiába foglalják törvénybe, az az eredménye, hogy az állami vagyon felett egy szűk kör rendelkezik, és annak előnyeit nem a társadalom, hanem néhány kivételezett élvezi. Az Orbán-kormány megpróbál fából vaskarikát kovácsolni, de akárhogy is forgatják, a közvagyon elajándékozása, a lopás nem lehet törvényes. Csak jogszerű: olyan, mintha. Ettől még persze korántsem garantált, hogy az elkövetők – a kormány tagjai, a vagyongazdálkodásért felelős miniszter, a lőrinci vagyon legfőbb haszonélvezője, a kormányfő -  megkapják méltó "jutalmukat". Ez ugyanis már az igazságszolgáltatáson múlik. Cudar évek jönnek. 

Bérbújócska

Egy olyan jól fizetett, felkészült alkalmazottakat foglalkoztató, évszázados múlttal rendelkező hivatalnak, mint amilyen a KSH, nem lehet könnyű, amikor az általa közölt adatok hitelességét rendszeresen kétségbe vonják. De a hiányosságokat, a nyilvánosságot csak részlegesen tájékoztató közleményeket kritizálókkal szemben van egy bevált receptje, amit minden ilyen alkalommal bevet. Nem érheti szó a ház elejét, hiszen az Eurostat iránymutatásai szerint járnak el, és ez ellen nincs apelláta. A közvélemény számára azonban mindmáig érthetetlen, hogy az 1991 óta közölt létminimum-számítással - "szakmai indokokra" hivatkozva - miért is hagytak fel 2015-ben. Az egyik lelkes politikai tanácsadóintézet a szakszervezetek kérésére, külföldi alapítványi segítséggel (a NER-nek üzenjük: ennek semmi köze  a "Soros-hálózathoz") évről-évre mégis elvégezte a KSH által elutált számításokat. Igaz, a statisztikusok helyett munkálkodók igyekezete 2019 őszén sajnos megszakadt, ugyanis a munka dandárját hangyaszorgalommal elvégző szakmai vezetőjük a főpolgármester első számú helyettese lett. Így most, a koronavírus-járvány kellős közepén csak találgatjuk, hogy az egyre nagyobb mértékben elszabaduló infláció mellett mekkora összegből lehet megélni. Még ha nem is gondtalanul. A nemzetközileg elfogadott definíció szerint a létminimum összege azt mutatja meg, hogy mekkora jövedelem kell ahhoz egy átlagos háztartásban, hogy biztosíthassa tagjai számára az életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. (Vagyis ez nem a szegénységi küszöb!) Az életszínvonal minimális fenntartásához szükséges összeg a 2019-es évre vonatkozó számítások szerint egy tipikus, vagyis két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás esetén 351 915 forint volt, amihez manapság 30-40 ezer forintot érdemes hozzáadni. Azt viszont homály fedi - mégpedig korántsem jótékony -, hogy hányan is lehetnek azok a családosok és egyedülállók, akik a létminimum alatt élnek. Számuk a több mint egy esztendeje tartó válságos időszakban csak bővülhetett. Januárban a legalább öt főt foglalkoztató munkahelyeken 332 ezer forint volt a mediánbér, az összes munkáltatónál pedig 319 ezer forint. (Ha minden teljes munkaidőben foglalkoztatottat sorba állítanánk, és a középen állót megkérdeznék, hogy mennyi a havi bére, akkor amit mond, az a medián.) A hivatalos bruttó átlagfizetés persze 411 ezer forint, az alkalmazottak felénél viszont ez legalább 92 ezer forinttal kevesebb. Az maga a magyar csoda, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak fele még a bruttó átlagbér háromnegyedét sem keresi meg havonta. Vagyis akárhogy is nézzük, az átlagos nem átlagos. Az Eurostat által is szentesített átlagbér összegének nyilvánosságra hozatala csak arra alkalmas, hogy a kormány ideig-óráig fényezze önmagát. A KSH egyébként két éve  kiszámítja a mediánbért is, házi használatra. "Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik." Lucian Blaga román filozófusnak inkább ne legyen igaza!

Eljött az idő

Ebben az emberiség számára döntő fontosságú évben itt az idő a merész fellépésre a klímaváltozás ellen. Ahhoz, hogy a klímaválság ne váljon tartós katasztrófává, a tudomány megkérdőjelezhetetlen és globálisan elfogadott álláspontja szerint maximum 1,5 Celsius fokra kell mérsékelnünk a globális felmelegedést. Ennek eléréséhez az évszázad közepére az üvegházhatású gázok nettó kibocsátását nullára kell csökkentenünk. A globális gazdaság kétharmadát adó országok már elkötelezték magukat emellett. Ez ugyan biztató, de sürgősen szükségünk van arra, hogy minden ország, város, üzleti és pénzügyi intézmény csatlakozzon ehhez az összefogáshoz, és konkrét terveket fogadjon el a nettó zéró kibocsátás eléréséről. Még ennél is sürgetőbb az, hogy a kormányok a hosszú távú elképzeléseiket most konkrét cselekedetekkel párosítsák, miközben dollárbilliókat mozgósítanak az új koronavírus járvány leküzdéséhez. A gazdaságaink újjáélesztése a lehetőség arra, hogy átformáljuk a jövőnket. A cselekvéshez a világ rendelkezésére áll egy erős keretrendszer, a Párizsi Megállapodás, amelyben az országok elkötelezték magukat amellett, hogy létrehozzák saját, nemzeti, ötévente felülvizsgálandó  klímaváltozás elleni terveiket. Mivel azóta eltelt több mint öt év, és bizonyítást nyert az az erkölcsileg terhelő tény, hogy ha nem cselekszünk, akkor elpusztítjuk a bolygónkat; eljött az idő arra, hogy határozottan és hatékonyan lépjünk fel az Egyesült Nemzetek Szervezete által novemberre Glasgow-ba összehívott COP26 éghajlatváltozási konferencián. Az új nemzeti terveknek úgy kell elkészülniük, hogy 2030-ig a 2010-ben mért szintekhez képest legalább 45 százalékkal kell csökkentsék az üvegházhatású gázok által okozott globális szennyezést. Sok nemzeti terv került már bemutatásra, amelyek a korábbinál világosabb szakmai koncepciókat fogalmaztak meg a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, valamint a megújuló energiához való hozzáférés erősítése érdekében. Ellenben eddig ezek a tervek a kibocsátások csak kevesebb mint 1 százalékos csökkentését érték el. Ez egy igazi vörös riasztás az emberek és a bolygó számára. A következő hónapokban - az Egyesült Államok által hamarosan megrendezendő vezetői csúcstalálkozóval kezdődően - a kormányoknak nagymértékben növelniük kell erőfeszítéseiket. Különösen azoknak a legnagyobb kibocsátó országoknak, amelyek a válságért leginkább felelősek. A szén kivezetése a villamosenergia-szektorból a legfontosabb lépés ahhoz, hogy megfeleljünk az 1,5 fokos célkitűzésnek. A világunk számára újabb esélyt adna, ha azonnal megszüntetnénk a legpiszkosabb és legszennyezőbb tüzelőanyag használatát az erőművekben. 2030-ra a villamosenergia-termeléshez használt szén mennyiségének globálisan 80 százalékkal kell csökkennie a 2010-es szinthez képest. Ez azt jelenti: a fejlett gazdaságoknak vállalniuk kell, hogy 2030-ig teljesen kivezetik a szenet, a többi országnak pedig, hogy 2040-ig megteszik ugyanezt. Egész egyszerűen nem indokolt, hogy bárhol új szénerőművek épüljenek. A globális szénerőműpark egyharmada már most költségesebben működik, mint amennyibe a megújuló energiával működők építése és a tárolás kerülne. A COP26 keretében be kell fejeznünk a szén további használatát. Miközben a világ a tiszta levegő és a megújuló energia felé mozdul el, nélkülözhetetlen, hogy egy igazságos átmenetet biztosítsunk. Támogatni kell az érintett iparágakban és az informális szektorban dolgozókat az álláskeresés és az új szakmák elsajátítása során. Szabadjára kell engednünk a nőket és a lányokat, hogy nagy erőkkel vezessék az átalakulást, ehhez viszont egyenlően kell részt venniük az irányításban és a döntéshozatalban. Azok az országok szenvednek a klímaváltozás legszörnyűbb hatásaitól, amelyek a legkevésbé járultak hozzá a klímaváltozás kialakulásához. Számos szigetország egyszerűen csak eltűnik, ha nem teszünk gyorsan valamit. A fejlett országoknak be kell tartaniuk arra vonatkozó vállalásaikat, hogy 100 milliárd amerikai dollárt mozgósítanak évente: • a klímafinanszírozás jelenlegi szintjének megduplázásával; • az összes klímafinanszírozás felének az alkalmazkodásra való fordításával; • a szén nemzetközi finanszírozásának megszüntetésével; valamint • a fosszilis tüzelőanyagok helyett a megújuló energia támogatásával. Júniusban a G7-csúcstalálkozó lehetőséget ad a világ leggazdagabb országai számára, hogy fellépjenek, és tegyék meg a szükséges pénzügyi vállalásokat, amelyek elősegítik a COP26 sikerességét. Miközben a kormányok irányítanak, a döntéshozóknak mindenhol alapvető szerepük van. Arra kérek minden nemzetközi és nemzeti fejlesztési bankot, hogy mire a COP26 kezdődik, addigra rendelkezzenek világos szakmai koncepcióval a járványt követő újraépülés finanszírozására, valamint a fejlődő országok gazdaságának rugalmassá tételére vonatkozóan, figyelembe véve a fejlődő országokat megnyomorító nagymértékű adósságot és a nemzeti költségvetésükön lévő hatalmas nyomást. Számos helyi önkormányzat és magáncég kötelezte el magát amellett, hogy 2050-ig nullára csökkenti a nettó kibocsátását, valamint amellett, hogy jelentősen felülvizsgálja üzleti modelljét. Arra buzdítom őket, hogy ambiciózus célokat és politikákat fogalmazzanak meg. Arra bátorítom a fiatalokat mindenhol, hogy továbbra is emeljék fel a szavukat a klímaváltozás elleni fellépés, a fajok sokszínűségének védelme, az emberiség természet ellen vívott háborújának leállítása, valamint a fenntartható fejlődési célok elérésének felgyorsítása érdekében. Az idő egyre fogy, és továbbra is kemény munka vár ránk, viszont nem adhatjuk fel. Az Egyesült Nemzetek Szervezete továbbra is segít a szolidaritást és a reményt jelképező kék zászlóját lobogtatva. Idén A Föld napján és a következő kritikus hónapokban minden nemzetet és polgárt arra biztatok, hogy közösen győzzük le ezt a nehéz helyzetet.