Palkovics László;Diákváros;Fudan Egyetem;

2021-04-22 21:23:00

Palkovics László szerint a Diákvárost és a Fudan-kampuszt is megépítik

A politikus közölte, hogy a beruházásra szánt területet az állam meg akarja szerezni, de ha nem sikerül, az sem változtat a terveken.

A Budapest Diákvárost és a Fudan Egyetem kampuszát is meg kívánjuk építeni, mindig is így terveztük – jelentette ki Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az innovációs és technológiai miniszter, illetve a projektért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy 2017-ben kidolgoztak egy 220 milliárd forintos országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési tervet, ennek részeként Budapesten, a nagy egyetemi központok közelében egy nagy kollégiumi komplexumot terveztek. 

Közölte, hogy a beruházásra kiszemelt terület most nagyobb részben állami terület, kisebb részben kerületi, fővárosi vagy magántulajdonban van. Ezt az állam meg akarja szerezni. Hozzátette, hogy ha nem sikerül, az sem változtat a terveken.

A fővárosi, illetve a IX. kerületi önkormányzat tiltakozásáról Palkovics László úgy nyilatkozott, hogy az egyeztetések eddig is folytak, csak most lett belőle politikai ügy. 

Arra a felvetésre, hogy ideológiai alapú lehet a kínai egyetem budapesti működése, úgy válaszolt, hogy minden kínai egyetem chartájában benne van, hogy a kommunista pártot szolgálja.

A miniszter szerint Kínának azért érdeke ez a projekt, mert ez a kampusz Európában lesz, az európai egyetemi közösség része lesz. Magyarországon magánegyetemként lesz bejegyezve, és magyar egyetem lesz, amely magyar, európai diplomát ad ki.

Az oktatás alapvetően angol nyelven zajlik majd, de lesz kínai és magyar képzés is. Tandíjas lesz a képzés, de a kiemelkedően tanuló diákok tanulását különböző – kínai, magyar, vállalati, egyetemi – ösztöndíjakkal támogatják majd.

Az európai uniós helyreállítási alapból Magyarország 1500 milliárdot költ a felsőoktatás fejlesztésére. Palkovics László erre reagálva megjegyezte, hogy ezek a beruházások ugyanúgy kölcsönből valósulhatnak meg, mint a Fudan kampusza.

A Magyar Közlönyben egyébkén szerda éjjel jelent meg a kormányhatározat, amely szerint Magyarország kormánya és a Fudan Egyetem stratégiai megállapodást köt. Ennek aláírásáról Palkovics Lászlónak kell gondoskodnia.