Harminc év folyt le a Dunán

Nemrégiben olyan ügyekről írtam itt a Dunával kapcsolatosan (Megint ég a Duna, április 6.), amiről eleddig a közvéleményt igen hiányosan tájékoztatták. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy a fejekben évtizedek óta berögzült fél vagy álinformációkat is legalább részben rendbe tegyük.

A Duna karbantartása nem csak a hajózás érdeke. Sőt, a hajózás itt melléktermék, mint a frakcionált desztillációnál a kátrány. Az is keletkezik, de nem ezért találták fel.

A munkák profi elvégzése esetén az áramtermelést, ivóvíz gazdálkodást, árvíz- és belvízvédelmet, turizmust és vendéglátást, a hidakat (minden erőmű egy híd is egyben), a munkaerő árát (az építés és a fenntartás egyaránt hatással van a munkaerőpiacra), horgászatot és vízi sportokat, a logisztikai és közlekedési hasznokat is számítanunk kell.

Lényeges, hogy vessünk véget a közvélemény félrevezetésének. Számos súlyos tévedés vert mára gyökeret a közvéleményben, néhány példa közülük.

1. A nagymarosi vízlépcső egy sztálinista fércmű.

Elsőre jól hangzik, de nem igaz. Bornemisza Géza m. kir. ipari miniszter 1935-ben terjesztette a parlament elé a ”Magyarország energiakészletei” című javaslatokat, majd dr. Mosonyi Emil 1942-ben kezdte meg a nagymarosi (visegrádi) vízlépcsőtervének első konkrét megfogalmazását. Ekkor még erősen a Horthy rendszerben jártunk, legfeljebb az az igaz, hogy Mosonyi 1950-ben az MTA ülésén tett javaslatot a Csehszlovákiával közös vízlépcsőrendszer terveinek kidolgozására. De ez sem Sztálin ötlete volt.

2. Csúnya a töltés a Dunakanyarban.

Tényleg az. A becsapás ott van, hogy egy dolgot felejtettek el mindenkivel közölni, aki öklét rázva tiltakozott a töltés ellen: azt, hogy a töltés volt a kerítés, amit az építkezés végén elbontanak! Építkezni folyóvízben csak így lehetséges. Utána marad a műtárgy és egy híd. Pont olyan híd, amiért évtizedek óta harcolunk, hogy kellene még a magyar Duna szakaszra.

3. „C” variáns egy „papírtigris”.

Évekig hallgattuk Vargha János Duna-kör alapítótól, hogy szemfényvesztés a szlovák terv. Dr. Hajósy Adrienne kormányfőtanácsos, geofizikus pedig határozottan kijelentette, hogy sosem fog megépülni a „C variáns”, mivel az egy papírtigris. Tévedtek - nem kicsit, nagyon. Simán megépült, és termeli az áramot Szlovákiának. Azt az áramot, aminek egy része minket illetne. És ennek a termelt áramnak a segítségével 14 év alatt be is hozta a beruházás költségeit. Ma pedig éppen EU-s forrásból újítják fel, hogy további évtizedekig környezetkímélően termelje az áramot, és védje Szlovákiát az árvizektől.

4. Dunaszaurusz.

Így nevezték el a beruházást, ami jópofa szlogen, csak szintén hamis. Ha igaz lenne, akkor a Tisza-tó pedig a „Tiszaszaurusz”, mivel az is egy erőmű felvize. Ehhez képest 40 év után büszkén látjuk, hogy turisztikai látványosság, nemzeti park, melyet különleges állat- és növényvilág jellemez. Pont amilyennek Nagymarost látják majd 40 évvel a megépítése után az unokáink.

5. Vízkormányzás.

Ez volt az egyik legkomolyabb bűn, amit a Dunával tettünk/tettek a zöldek. Ugyanis egy mozdulattal átadtuk a szlovákoknak, ők pedig köszönettel elfogadták. Ugyan Dunakilitinél megépült a műtárgy, és már csak a turbinákat kellett volna beépíteni és beüzemelni, de ehelyett a Duna elterelése kezdődött meg 1992. október 24-én. Ekkor Dunacsúnynál, a Duna 1851,75 folyamkilométerénél, mintegy 40 kilométer hosszúságban csehszlovák területre terelték a Dunát. Magyarul átvették a vízkormányzást. A szigetközi mellékágrendszer ágai szinte azonnal kiszáradtak, bennük csak mutatóban maradt víz. Természetesen ezen azóta próbáltak javítani, de igen kevés sikerrel. Azok a kiszáradt terültek, az eltűnt élőhelyek és a vízi paradicsom vajon miért nem hiányoznak a zöldeknek?

6. Nem lehet ilyen eséssel, ami a magyar Duna szakaszon van, gazdaságosan áramot termelni.

Jól hangzik, de ez sem igaz. Az ún. Kaplan típusú turbinákat arra találták ki, hogy 3-10 méteres esésnél is jó hatásfokkal működjenek. Nálunk ez a magasság/esés adott a teljes Duna szakaszon. Ráadásul az osztrák szakaszon 2 vízlépcső ennél kisebb eséssel üzemel évtizedek óta, környezetszennyezés nélkül. Itt is becsapták a közvéleményt. A Nagymarosra megrendelt, megvett, és általunk már hitelből kifizetett turbinák ma Freudenauban (Bécs külvárosa) termelik az áramot Ausztriának. Az ottani vízlépcső építését népszavazás szentesítette akkor, amikor mi harcoltunk ellene. Mi pedig árammal fizettünk Ausztriának a lemondott beruházásért. (Amit félkészen a Dunába temettük, mint Attilát.)

7. Csúcsra járatás.

Letettek róla a mérnökök. Nincs miről beszélni.

8. A hágai per.

Az 1993-ban kezdődött pert 1997-re lényegében elvesztettük: mindkét felet elmarasztaló, viszont további tárgyalásokat szorgalmazó ítélet született. A szlovákok ráérnek tárgyalni, ők mindet megvalósítottak. Mi semmit, csak kifizettük az osztrákokat árammal és készpénzzel, egy kwh-t sem kapunk a bősi áramtermelésből, valamint átadtuk a már említett vízkormányzást, kiszárítva a Kisalföldet.

9. Az adonyi és fajszi erőmű sem kell.

Ha valaki komolyan veszi Paks hűtését – a már meglevő Paks I-ét is, nem csak a tervezett Paks II-ét – akkor rájön, hogy a tudomány mai állása szerint nem jégkockával fogják az erőművet hűteni, hanem Duna vízzel.

De nézhetjük a mezőgazdaságot is. Csak az ő káruk mára sokszorosa a beruházás tervezett költségének. Elvetnek 8-10 millió tonna kukoricát, és a szárazság miatt a 20 százaléka nem kel ki. A hiány világpiaci FOB ára százmilliárdos. És akkor az elmúlt 40 év árvizeit és belvízi kárait még nem számoltuk a veszteséghez, sőt kalkulálni kell az expot-import és a turisztikai veszteségekkel is. A nem megtermelt tiszta elektromos energia – sem kiégett fűtőelem, sem káros égéstermék, sem pedig hamu nem marad utána – ellenértéke is hiányzik a mindenkori költségvetésből.

Változatlan a véleményem: itt az ideje cselekedni! Ésszel, konszenzussal, hosszú távon figyelembe véve nemzeti érdekeinket.