labdarúgás;

2021-05-12 17:42:23

Rásegítéssel bajnok a Manchester City

A "vörös ördögök" késleltették a "világoskékek" bajnoki címét, de a mérkőzések összetorlódása elkerülhetetlenné tette botlásukat az angol labdarúgó-bajnokságban.

Kedd este bekövetkezett az elkerülhetetlen, a Leicester ellen három pontot vesztett a Manchester United, így a hátralévő három mérkőzés előtt, a tíz pont előnnyel vezető Manchester City trénere, Josep Guardiola kis késéssel végre elővehette a jégszekrényből a behűtött Cavákat, hogy a csapat megünnepelje négyéves regnálása alatti harmadik bajnoki címét, egyben tíz év alatt ötödik Premiership elsőségét.

A City, mely szombaton "saját jogán" is behozhatatlanná tehette volna előnyét, a Chelsea-től elszenvedett 2-1-es vereségével és a nyomában loholó Man Unitednek az Aston Villa ellen idegenben elcsípett győzelmével ismét várakozásra kényszerült. Nem kellett azonban feltétlenül Man United drukkernek lenni ahhoz, hogy valaki együttérezzen a "vörös ördögökkel", akik a csütörtöki, Liverpool elleni bajnoki találkozójukkal nyolc nap alatt negyedszer lépnek majd pályára. Mesteredzőjük, Ole Gunnar Solskjaer azzal jelezte rá jellemzően csendes tiltakozását a Premier League menedzsmentjének rideg, érzéketlen hozzáállásával szemben, hogy tíz helyen változtatott a Villa elleni csapaton, nyeretlen fiataloknak nyújtva lehetőséget.

A Bajnokok Ligája pozícióért küzdő, kitűnően játszó Leicester ellen Bruno Fernandest, Edinson Cavanit és Marcus Rashfordot is fel kellett állítania a kispadról, miután a vendégek a 66. percben megszerezték a 2-1-es vezetésüket jelentő gólt, de ez a kedd nem volt végül a norvég tréner napja. Az egykori Man United szuper-tartalék azért kockáztatott, mert a Pool ellen remélt győzelemmel megkérdőjelezhetetlenné teheti a csapat második helyezését.

Solskjaer a mérkőzés után elismerte, hogy a City "méltó" bajnok, egyben felszólította saját gárdáját: a következő szezon sikere érdekében kövesse Guardiola együttesének példáját. A katalán géniusz 2008-ban kezdődött vezetőedzői pályafutása során a Barcelonával, majd a Bayern Münchennel, végül a Cityvel, együttesen 31 trófeát gyűjtött be. Amikor kedd este a legutóbbi bajnoki cím az "ölébe hullott", sebtében kiadott közleményében Guardiola ezt a győzelmet nevezte a "legkeservesebben kivívottnak" és a diadalt azoknak a szurkolóknak ajánlotta, akik a szezonban nem lehettek ott a mérkőzéseken. Az 50 éves sportember hozzátette, "mennyire büszke csapatára, mely minden korlátozás és nehézség ellenére, elképesztő kitartással és következetességgel harcolta végig a könyörtelen évadot".

Talán nem számít ünneprontásnak emlékeztetni arra, hogy a City első 13 mérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg és egészen decemberig a tabella második felében szégyenkezett. A Sky Sports összefoglalója a Premiershipből azóta ki is esett West Bromwich Albion elleni december 15-iki 1-1-es döntetlentől datálja a "világoskékek" főnixmadárszerű feltámadását, ezután ugyanis "lélegzetelállító", valamennyi tornát magába foglaló 21 mérkőzésre kiterjedő győzelmi sorozat következett. A Premier League-ben elért tizenötös szériát, melynek révén 12 pontos előnyre tett szert a bajnoki táblázaton, történetesen éppen a Man United szakította félbe márciusban.

A The Times szerint kulcsfontosságú befolyása Fernandinhónak volt, aki "nyolcévi angliai szolgálata során mind a Cityvel, mind Manchesterrel szoros köteléket épített ki. A másik fontos ok, hogy Guardiola múlt év novemberében 2023 nyaráig meghosszabbította a szerződését, lecsillapítva ezzel a kedélyeket. A Sky Sports a szezon "legfeltűnőbb furcsaságának" tartja, hogy a City az idény nagy részében "elismert" csatár nélkül játszott. A csapat góllistáját a középpályás Gündogan és két szélső, Raheem Sterling és Mahrez vezeti. Gabriel Jesus és a szezont kiábrándítóan zárt legenda, Sergio Agüero nélkül rendszeresen több pont jött össze.

A Daily Telegraph viszont a Rúben Dias-effektusnak tulajdonítja az áttörést. A portugál válogatott megérkezésének legalább olyan forradalmi hatása volt, mint Virgil Van Dijk liverpooli szerződtetésének. 23 éves kora ellenére a középhátvéd "igazi vezető a csapatban", aki bőven megérte 65 millió fontos vételárát, sőt komoly jelölt az "év játékosa" címére.

A Carabao (Liga) kupa és a bajnokság megnyerése még nem feltétlenül az idei sztori vége. Josep Guardiola valójában triplázásra készül, a Chelsea két vállra fektetésére a Bajnokok Ligája május 29-iki döntőjében, melynek helyszíne e sorok írásakor még nem végleges.