előválasztás;Márki-Zay Péter;

2021-06-07 06:20:00

Márki-Zay: Nem a fideszesekkel van bajunk, hanem a bűnözőkkel

Békés, de radikális változás kell, nincs értelme a Fidesz kétharmados törvényeihez tartani magunkat - mondta Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom kormányfő-jelöltje.

Korábban azt mondta, hogy nem fogadna magára az előválasztáson. Hogy lehet így nekifutni egy versenynek?

Én 2018-ban úgy nyertem a hódmezővásárhelyi polgármester választáson a fideszes jelölttel szemben, hogy nulla százalék esélyt adtam magamnak. Most ennél sokkal jobbak a kilátásaim, hogy miniszterelnök-jelölt legyek.

Egyéniben is elindul majd 2022-ben Hódmezővásárhelyen, a Momentum támogatja is, miközben az előválasztáson Fekete-Győr Andrással egymás ellenfelei. Nem furcsa ez?

Ez az előválasztás sajátossága. Szeretnénk megtalálni a legjobb miniszterelnök-jelöltet és a 106 legjobb egyéni jelöltet. Azért indulok, mert magamat tartom Orbán Viktor legesélyesebb kihívójának országosan és Lázár Jánosénak itt helyben.

Mit mond majd azoknak a választóinak, akik polgármesterként számítanának önre legalább 2024-ig?

Lázár János ezt folyamatosan megteszi helyettem, mert három éve azzal vádol, hogy valójában az országos politikával foglalkozok és elhanyagolom a várost, miközben ez persze nem igaz. Sőt, három év alatt olyan eredményeket értünk el, amilyenek egyetlen elődöm sem. Sajnos az is közismert, hogy amíg az ország nem lesz szabad, Hódmezővásárhely sem lehet szabad.

Mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) viszont nem tudott meghatározó szereplő lenni a politikában. Ez nem az ön kudarca?

Már a kudarc minősítést is vitatnám, az MMM-nek legalább három óriási sikerét látom: az önkormányzati választásokra nagyon sok helyen létrejött az összellenzéki egység. Ez volt az MMM fő célja. Másrészt nem hiszem, hogy a pártoknak több önálló polgármesterük lett, mint az MMM-nek. De persze így is sokkal több helyen nyerhettünk volna 2019-ben, ha a pártok hallgatnak ránk. Csak egy példa: ha a helyi pártvezetők betartják a kertemben megkötött megállapodást, Debrecenben tíz egyéni körzetben nyerhettünk volna, így viszont mindenhol veszítettük. A harmadik sikerünk, hogy mi kezdtük el először szorgalmazni az előválasztást mind a 106 egyéni körzetben, ez is megvalósul, ha nem is teljesen úgy, ahogy szerettük volna.

Most garantálható, hogy az ellenzéki pártok a megállapodásnak megfelelően bonyolítják le az előválasztást?

Sajnos nem. Azt látom, a pártok továbbra is próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt. Nagyon határozottan kértem, hogy legyen két forduló, de a hat párt ezt elutasította. Pedig ebben óriási a kockázat: Szombathelyen például majd 33 százalékkal egy fordulóban megválaszthatják a DK-s Czeglédy Csabát, aki viszont támadhatósága és 43 százalékos elutasítottsága okán elbukhat a Fidesszel szemben. De láthatóan a DK-t az sem zavarja, ha ez így lesz.

A pártok egyre több helyen állapodnak meg egymás jelöltjeinek támogatásáról.

Abszurd helyzetek vannak: Komáromban a Kossuth-körös, DK-s Nemes Andrea összellenzéki polgármesterjelölt volt 2019-ben, most viszont egy Jobbikkal kötött megállapodás miatt a DK kihátrált a saját, nagyon is esélyes jelöltje mögül. De sorolhatnék fordított példákat a Jobbikból is, vagy a többi pártból. A Jobbik-DK nem egy természetes szövetség. Ez a füstös szobák világa. Mit gondol egy Jobbik szavazó, ha azt mondják neki, támogassa a DK-t? A korrupció elleni harcot hirdető Jobbik beállhat-e Zuglóban Tóth Csaba mögé? Egy momentumos polgármester felesége elindulhat-e valahol jelöltként? Nem túl belterjes ez?

2018-ban az október 23.-i tüntetés előtt azt mondta, 62 éve nem volt forradalom Magyarországon, de lehet, hogy a következőre nem kell ennyit várni. Fenntartja?

A „lehet” egy megengedő kifejezés, miért ne tartanám fent? Egy Orbán Viktorhoz korábban viszonylag közel álló ismerősöm mondta, hogy ha a miniszterelnök azt látja, elveszítheti a választást, akkor nem lesz itt semmilyen választás. Számomra egyébként nyilvánvaló, úgy nincs értelme az ellenzéknek nyernie, ha közben hivatalban marad Polt Péter legfőbb ügyész, a tisztán fideszesekből álló Médiatanács, továbbra sem szólhat a Klubrádió, és még sorolhatnám.

A békés átmenet esélyét nem látja?

Békés, de radikális változás kell. Semmi értelme a Fidesz kétharmados törvényeihez tartani magunkat. Ilyen értelemben egy vértelen forradalom sem zárható ki. Abban az értelemben, ahogy például Belgrádban volt. Lehet, hogy néhány százezer embernek ki kell menni az utcára.

Ehhez képest azzal büszkélkedik helyben, hogy a fideszes vezetésű városháza 13 vezetőjéből tíz megtarthatta a hivatalát.

Pontosabban azzal, hogy tizenháromból tízen már elődeim alatt is itt dolgoztak. Volt, aki előbbre lépett, mert szakmailag alkalmas volt rá. Nem a fideszesekkel van bajunk, hanem a bűnözőkkel. Budapesten az önkormányzati választás után kitakarították a fideszeseket, de meghagyták a tolvajokat, mi itt Hódmezővásárhelyen kitakarítottuk a tolvajokat, de megtartottuk a szakmailag jó fideszeseket. Ezen ők lepődtek meg a legjobban.

Az látszik, hogy finoman szólva is vannak véleménykülönbségek ön és az ellenzéki pártok között. Ilyen előzmények után, hogy nézne ki egy Márki-Zay-kormány?

Szakértői kormányra van szüksége Magyarországnak, amely egy pártok által, konszenzussal elfogadott programot hajt végre. Négy év alatt vissza kell vezetnünk az országot Európába. Azt a modellt kell követnünk, amelyet Észtország, vagy Szlovákia képvisel.

Egy szakértői kormány ritkán népszerű, ha kitölti a mandátumát, kényelmesen visszatérhet a NER.

Nem térhet vissza, mert a Fidesz legfelső vezetésének a fele börtönben lesz. A NER-t egy olyan pártpolitikusokból álló kormány hozhatja vissza, amely nem számol le a korrupcióval, nem hajt végre kíméletlen elszámoltatást. Amennyiben a Fideszt megtisztítjuk a bűnözőktől, a magyar társadalomnak nincs többé oka félni ettől a párttól.

Sokan felháborodtak azon a kijelentésén, hogy ön szerint több ellenzéki polgármestert megvett a Fidesz. Mondana neveket?

Sajnos országszerte több polgármesterről tudok, főképp kistelepülésekről, de neveket nem szeretnék mondani.

Az egri polgármestert, Mirkóczki Ádámot közéjük sorolja?

Nem rá gondolok, de az biztos, hogy a saját frakciójával több baja van, mint a Fidesszel. Azok a nyilatkozatai sem segítenek, amelyekben azt mondja, hogy már nem része az ellenzéknek.

Mikor indul az előválasztási kampánya?

Már tart és remélem tényleg összejönnek a miniszterelnök-jelölti viták is. A Facebookon nem állok túl jól, a személyes profilom elérése negyede Karácsony Gergely, vagy Jakab Péter oldalának. Ráadásul március végén lekorlátoztak 30 napra, de azóta sem kaptam vissza az oldalam. Most kénytelen vagyok egy MMM-s profilról kommunikálni. Járom az országot, a 106 választókerületből 20-30-ba biztosan eljutok.

2022 áprilisában, hogy hívják majd a miniszterelnököt?

Rettegek attól, hogy Orbán Viktornak. Rengeteg munkát kell beletennünk, hogy ne így legyen. Én mindent megteszek, azt garantálom. Hódmezővásárhelynek és sok millió magyarnak ez sorskérdés.

Ahogy önök szerint 2018-ban is az volt.

Igen, elbuktuk, és mérges voltam az ellenzéki pártokra emiatt. Ha képesek összefogni, akkor biztosan nincs kétharmad, de még a sima többség is kérdéses. Most viszont az előválasztás miatt az ellenzék ajándékba kapott egy kampányt, ha ez nincs, akkor csak jövő januárban kezdenek neki kényelmesen. Régóta szorgalmazom az ellenzéki MTI létrehozását, egy éve tárgyalunk róla, minden megvan hozzá, nem értem, mi történik. Még az ellenzéki szavazók 20 százaléka is úgy ítéli meg, hogy a kormány jól kezelte a koronavírus-járványt. Ez szégyen. Nézzük meg a halálozási adatokat! A világon a legrosszabbul kezelte a pandémiát Orbán Viktor. Miért nem tudjuk ezt az egyszerű tényt eljuttatni a választókhoz? Az ellenzéket támadják, hogy oltásellenes, erre sem tudtunk semmilyen választ adni, miközben minden tény mellettünk van. Európa szégyenei vagyunk, elárultuk a keresztény nyugatot. Ezt tűrjük? Orbánék 8 millió forintot költöttek napok alatt arra a hazugságra, hogy Karácsony Gyurcsány embere, miközben az előválasztás során egymás legnagyobb ellenfelei. Nem igaz, hogy nincs az ellenzéknek ennyi pénze, hogy legalább olyan hatékonyan eljuttassuk az igazságot az embereknek, mint a Fidesz a hazugságot. Katasztrófa lesz, ha nem szedjük össze magunkat.