Törökország;Márvány-tenger;

2021-06-09 09:57:53

Elkezdték begyűjteni a nyálkát a Márvány-tengerről

A partvonalat és a kikötőket is ellepő ragadós lepel begyűjtésében és elszállításában mintegy ezer ember vesz részt.

Törökország kedden megkezdte a Márvány-tengeren a partvonalat és a kikötőket ellepő, minden korábbinál kiterjedtebb nyálkafoltok eltakarítását, amelyek az utóbbi napokban a vízi élővilágot és a halászatot veszélyeztetve sürgős megoldásra kényszerítették a hatóságokat.

Murat Kurum török környezeti és városfejlesztési miniszter a tengertisztítási program nyitórendezvényén Isztambulban bejelentette, hogy 2021 végéig védett területté nyilvánítják a Márvány-tengert. A politikus egyúttal közölte, hogy a mostani takarítás mind a hét partmenti tartomány, tehát Isztambul, Rodostó, Canakkale, Balikesir, Bursa, Yalova és Kocaeli vizeit érinti.

Kurum beszámolt arról is, hogy a ragadós leplet 25 hajó gyűjti be a tenger felszínéről. Munkájukat 18 támogatóhajó segíti, a partról pedig kamionokkal semlegesítő üzemekbe szállítják a zselészerű anyagot – tette hozzá. A műveletben csak a terepen mintegy ezer ember vesz részt.

A nyálka természetes úton jön létre, tengeri élőlények által termelt szerves anyag, azonban akadályozza az oxigén lejutását a vízbe.

Szakértők szerint a június elején kialakult helyzetért a Márvány-tenger növekvő szennyezettsége és az éghajlatváltozás a felelős. Úgy látják, hogy a környező városok, köztük a 16 millió lakosú Isztambul szennyvizét nem tisztítják megfelelően, ráadásul a víz átlaghőmérséklete is 2,5 Celsius-fokkal magasabb, mint a korábbi években.

A szakemberek a szennyvíztisztító üzemek hatásfokának növelésében látják a tartós megoldást, miközben török sajtóhírek szerint a nyálka már a szomszédos Fekete-tengeren és az Égei-tenger északi részén is megjelent.