Lélekvakcina

A covid-járvány engem sem kímélt, nem szégyellem bevallani. Bár a vírusfertőzés – legalábbis tudomásom szerint – elkerült, a lelki megterhelés, a családapai felelősség és bizonytalanság komoly terheket tett a vállamra, amellyel egy idő után úgy éreztem: nem feltétlenül fogok tudni egyedül megküzdeni. Legkisebb fiam épp a koronavírus-járvány kellős közepén, a zárlat legszigorúbb időszakában született, az ezzel járó többletstressz pedig bizony megviselte az egyébként erős lelki egyensúlyomat.

Ezért fordultam mentálhigiénés szakemberhez, hogy egy gyors és aktív beszélgetéssorozattal átlendítsen ezen az időszakon. Politikustól ez talán túlzott őszinteség, hiszen mai világunk – különösen a jelenlegi hatalom frusztrációjából adódó – túlerőltetett macsósága nem engedi meg egy férfi politikusnak, hogy cseppnyi gyengeséget is mutasson. Pedig nincs ebben semmi kivételes vagy szégyellni való. Sőt, az önkorrekcióra való képesség nagyobb erény, mint a tévedhetetlenség – egyébként bizonyíthatóan hamis – képének fenntartása. Tök oké, ha valaki nem oké. Nem ciki segítséget kérni, különösen, ha a mentális egészségünkről van szó. Végtelenül szomorú, hogy a lelki egészségről, annak tudatos és szükséges ápolásáról vajmi kevés szó esik a közéletben. A covid épp azt bizonyította, hogy ezen változtatnunk kell.

Tény, hogy a depresszió már a pandémia előtt is a második helyen állt a tartós munkaképesség-csökkenésért felelős összes betegség között, csak a szív- és érrendszeri megbetegedések előzték meg – vagyis a mentális egészség megkerülhetetlenül fontos annak a társadalomra és áttételesen a gazdaságra gyakorolt hatása miatt. A koronavírus mentális és lelki hatásai nem csupán a fertőzésen átesett embereket érintik, hanem azokat is, akiket bár a vírus elkerült, ugyanakkor a korlátozások, a szociális kapcsolatok beszűkülése, a negatív gazdasági következmények, a kényszerű életmód-változtatás miatt komoly mentális hatások értek. Vagyis szinte minden embert.

Egy a Nature Medical szakmai folyóiratban publikált bostoni elemzés szerint (amely több ország kapcsolódó kutatásait szintetizálta) kijelenthető, hogy minden harmadik, vírusfertőzésen átesett ember szenved valamilyen poszt-covid betegségtől: vagyis szorongástól, depressziótól, poszt-traumás stresszszindrómától, egyéb neurológiai szövődménytől. Arra vonatkozóan jelenleg is zajlanak kutatások (például az ELTE-PPK Fejlődéspszichológiai tanszékén, illetve az UNICEF Magyarország kezdeményezése révén), hogy milyen mértékű a mentális megterheltség azok körében, akik a vírust nem kapták el, de a korlátozások, a karantén, a szociális kapcsolatok megtörése, az egzisztenciális bizonytalanság, az extrém stressz miatt roncsolódtak lelkileg.

Azt már most kijelenthetjük, hogy a társadalom jelentős hányadát mentálisan megviselte és megviseli a koronavírus-járvány, illetve azok következménye. Öt gyermekjogi szervezettel együttműködve az Európai Bizottság idén februárban publikált egy felmérést, amely szerint minden ötödik gyermek szorong és boldogtalan a vírus miatt, minden tizediknél pedig konkrét mentális problémákra utaló tünetet (például depresszió) találtak. Az UNICEF fiatal nagykövetei, de az SOS Gyermekfalvak által végzett saját kutatások is megerősítették, hogy a fiatalok körében jelentősen megnőtt a szorongás és az ürességérzet, közel kétharmaduk szokatlan fáradtságról, több mint felük pedig rendszeres alvászavarról is beszámolt a covid-karantén időszakkal összefüggésben.

Szakemberek nyilatkozataiból tudható, hogy már a koronavírus-járvány előtt is a magyar fiatalok közel egynegyede küszködött mentális problémákkal: ellátásuk és segítésük azonban erősen korlátozott a szakemberhiány miatt. A nyilvánosan elérhető adatok alapján nemcsak gyermekpszichiáterek, de pszichológusok, gyógypedagógusok, egyéb mentálhigiénés szakemberek is hiányoznak a rendszerből.

Szakemberek nyilatkozataiból és az állam által korábban közzétett adatokból tudjuk, hogy a Pedagógiai Szakszolgálatok és az iskolapszichológusok radikálisan túl vannak terhelve. Emiatt nem ritka, hogy egy egyéni pszichológiai ellátásra, vagy akár egy szorongás-oldó csoportra féléves várakozás után tud csak bejutni egy szülő a gyermekével. A legtöbb magyar óvoda és iskola rendelkezik pszichológus státusszal, de így is számos státusz betöltetlen az országban, így sok esetben 450 gyermekre jut egy iskolapszichológus és a diákok ezért gyakran ellátatlanul maradnak.

Őszintén és határozottan vallom, hogy a fizikai és mentális egészséghez való jog alapvető emberi jog. Ezért nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen olyan óvoda-, iskola, vagy más tanintézmény is legyen az országban, ahol nincs elérhető és teljes munkaidőben igénybe vehető mentális segítő szakember. Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként és az Európai Egészségügyi Unió koncepciójának egyik kidolgozójaként „lélekvakcina” néven nemrég egy nyolc pontos akcióterv javaslatot tettem az asztalra, kérve a szakmai szervezetek véleményét és a kormányzat érdemi lépéseit az ügyben. A szakma számos képviselője már válaszolt, a kormány egyelőre nem. Pedig rendkívül fontos és sürgető lépésekről van szó.

Elengedhetetlenül fontosnak tartom például, hogy készüljön azonnali, átfogó felmérés a Magyarországon igénybe vehető pszichológiai- és mentálhigiénés szolgáltatásokról, a tb-alapon igénybe vehető pszichológiai szakrendelések, valamint az iskolapszichológusi hálózat jelenlegi állapotáról, működésükről és hozzáférhetőségükről. Ennek eredményét is figyelembe véve pedig készítenünk kell egy „Nemzeti Mentális Akciótervet” a járvány mentális hatásainak felmérésére és kezelésére. Ez része vagy kiegészítője lehetne a kormány mentálhigiénés programjának, ez utóbbit azonban hiába kértem a minisztériumtól, megtagadták tőlem, hogy megismerhessem. Kifejezetten fontosnak tartom azt is, hogy mielőbb átfogó kampány induljon annak érdekében, hogy tudatosítsuk az emberekben: „nem ciki” pszichológushoz vagy mentálhigiénés szakemberhez fordulni, sőt, a fizikai egészségünk fenntartásához elengedhetetlenül fontos a mentális egészségünk folyamatos karbantartása is.

Ugyancsak a javaslataim között szerepel, hogy a súlyos szakemberhiány kezelése érdekében módosítsuk a törvényt, és a pszichológusok mellett vonjuk be a diplomás mentálhigiénés szakembereket is az iskolapszichológusi hálózatba. Sőt, át kell tekinteni a képzési rendszert is: meg kellene könnyíteni az egyetemi, pszichológia alapképzésre való bejutást a társterületeken már felsőfokú diplomát szerzett (például: mentálhigiénés, óvodapedagógus) szakemberek előtt azzal, hogy jelentkezésük esetén a kapcsolódó szakmai diplomájuk megléte elég creditet jelent az alapképzésre történő automatikus felvételükhöz.

Mindezen hosszabbtávú lépések előtt azonban gyors döntések is szükségesek. Személyes tapasztalatom, hogy az óvodákban és iskolában dolgozó pedagógusok semmilyen plusz képzést vagy támogatást nem kaptak a járvánnyal összefüggésben lévő mentálhigiénés problémák kezelésére. Rendkívül fontos, hogy a jövőben legyen folyamatosan elérhető mentális támogatás a tanárok és más, gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára is. Azt javaslom, hogy már most, a szeptemberi újabb iskolakezdés előtt biztosítson külön, célzott képzést az állam az óvodai és iskolai pedagógusoknak a coviddal és annak mentális hatásaival összefüggő jelenségek kezeléséről: mit és hogyan tudnak maguk megoldani, és mikor kell segítő szakemberhez irányítani az érintetteket.

Ép testben ép lélek – szól a latin eredetű idézet. Ideje annyit fordítanunk rajta, hogy ha nem ép a lélek, a test sem lehet maradéktalanul az. Az EP szakbizottságának tagjaként és hatgyermekes édesapaként számomra ez evidencia. Azon vagyok, hogy mind többeknek legyen az.