Kirekesztő kereszténység

A magyar kormány odafigyel az üldözött keresztényekre. Már több éve külön a témával foglalkozó helyettes államtitkársággal rendelkezik az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a Hungary Helps program keretében több milliárd forintnyi segélyt osztott ki a Közel-Keleten.

Ha már a menekültek megsegítése tekintetében nem követi a kormány Ferenc pápa humanizmusát, akkor legalább az üldözött keresztényeknek segít. Ami helyes is lenne, hiszen a világban az Open Doors nevű szervezet szerint 340 millió keresztény tekinthető üldözöttnek, vagyis minden nyolcadik hívő.

Csakhogy az üldözöttek felkarolása nagyon is szelektív. Bár a baloldali elfogultsággal nem vádolható Open Doors idei, a keresztényüldözést végrehajtó és megtűrő államokat feltüntető listáján Kína a 17. helyen szerepel, az ottani földalatti keresztények drámai sorsának híre valahogy még nem jutott el a budapesti kormányhoz. Pedig a szervezet szerint Hszi Csin-ping elnöksége alatt jelentősen romlott a keresztények helyzete, Peking egyetlen év alatt 26 helyet lépett előre ezen a listán.

Az üldözött keresztények kapcsán tehát kettős mércét alkalmaz a kormányzat, de ami ennél is nagyobb baj: olyan láthatatlan keresztényüldözést is gerjeszt, amit egyre többször és mind nyilvánvalóbban tapasztalunk meg. Ez a jelenség a kormányközeli oldalakon rendszeresen tetten érhető. A kabinetet elvek nélkül védelmező véleményvezérek képviselik ezt a kirekesztő kereszténységet, akik demens vénembernek, keresztényellenesnek merészelik minősíteni a pápát. Nyilván olyan emberekről van szó, akiknek múltja teljesen makulátlan, mindig nagyon komolyan vették vallásukat, és nem váltottak hitet csak azért, mert egy lelkész olyan szentbeszédet mondott, ami politikailag nem tetszett nekik.

Ez a kirekesztő kereszténység nagyon veszélyes és megmérgezi az emberek lelkét. E felfogás szerint csak az számít jó kereszténynek, aki a magyar kormányt elvtelenül támogatja, nem kérdőjelezi meg egyetlen döntését sem. A kirekesztő keresztények csapatába az nyerhet felvételt, aki nem törődik azzal, hogy a kormány gyűlöletkeltésre épülő propagandája nemcsak a pápa, hanem Krisztus tanításával is szembe megy.

Az ember mindig azt reméli, ennél már nem lehet mélyebbre süllyedni, de a folyamatos gyűlöletkeltés mintha gyógyíthatatlan sebeket ejtett volna az értékítéletünkön. Ma már előfordulhat, hogy egy eseményen a közönség soraiban hangos nemtetszését fejezi ki valaki, ha az előadó Ferenc pápa érdemeit méltatja. Miért is? Mert humanista? Mert felkarolja a szegényeket? A humanizmus gyanút kelt, mások megalázása viszont üdvözlendő, követendő lett.

Jól tudjuk, a kormányt nem érdekli, hogy a gyűlöletkeltésnek milyen hosszútávú társadalmi hatásai vannak, s még vallásos emberektől is hallhatjuk: a cél szentesíti az eszközt, vagyis mindent meg lehet tenni a választási győzelem érdekében. De nem, egészen más a cél: egy humanista társadalom, amelyben Ferenc pápát nem lehet keresztényellenesnek minősíteni, és azt a vallásos embert sem vetik meg, aki nem a kormány szekerét tolja.