Összefogás

Kormányt alakított a sokszínű koalíció, leváltva a 12 éve hivatalban lévő miniszterelnököt - az izraeli ellenzéknek sikerült, amiről a magyar még csak álmodik. A két ország belpolitikája között figyelemre méltóak a párhuzamok, de legalább annyira árulkodóak a különbségek.

Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor egyaránt kisajátította magának a jobboldalt, mintha kizárólagos joguk volna annak vezetésére, a baloldalt pedig nemzetre veszélyes entitásnak kiáltották ki. Tudatosan felépítettek egy mítoszt, melyben egyedül ők lehetnek hazájuk legitim vezetői. Ügyeltek a sajtó megkaparintására is, ám itt kiütközik egy lényegi különbség: Netanjahu médiabefolyásolási kísérletei miatt büntetőeljárások indultak ellene. Odaát a miniszterelnök sem állhat a törvények felett, itt a jelek szerint egy igen széles körre nem vonatkoznak a szabályok.

Izraelben a politikai környezet szintén a változásnak kedvezett. A választási rendszer nem kényszerítette közös listára az összefogást, ezáltal a pártok közti értékkülönbségek nem jelentettek gyenge pontot a kampányban. Az is sokat segített, hogy Netanjahu minden erőfeszítése ellenére a jobboldal nem állt mögötte monolitként, egykori bizalmasai és párttársai bátran szembefordultak vele, alternatívát kínálva a konzervatív szavazóknak.

Ami viszont a kormányzást illeti, Naftali Bennettnek nehezebb dolga lesz összetartani a sokszínű szövetséget, mint az Orbán Viktort remélhetőleg leváltó ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek. Izraelben az ideológiai viták megkerülhetetlenek, nem lehet semleges választ adni például a palesztin kérdésre. Hazánk inkább csip-csup polémia-importoktól hangos, semmit sem veszítünk, ha miniszterelnökünk nem nyilvánít véleményt külföldi focisták térdelési szokásairól. Sőt: az identitáspolitika mellőzése több energiát hagyhat a minőségi kormányzásra is.