gyermekjogok;homofóbia;pedofilellenes törvény;

2021-06-22 06:27:05

Szavakat használ

Majd ha felnőttek lesznek, dönthetnek róla - ez a legpokolibb mondata Orbán Viktornak, amivel a pedofilok ellen alkotott törvénynek azt a részét szeretné szalonképessé tenni, amit egyszerű politikai haszonlesésből a melegek ellen hozott. Táborát nemcsak a szexuális másság ellen vezényli harcba, hanem mindenféle olyan gyerek-szülő kapcsolat ellen is, amely nem hierarchikus, nem alá-fölé rendelt, nem autoriter, hanem esetleg partneri.

Amikor arról beszél, hogy „az iskolai szexuális nevelés korlátait világosan fel kell állítani”, a kiskorúakat pedig meg kell védeni attól, hogy olyan tartalmakhoz jussanak, amivel a szüleik nem értenek egyet, elvitatja a gyerekektől az önállósodás természetes igényét. Azt az egyébként szülőként alig kibírható pillanatot, amikor a kétéves magához ragadja a kanalat, és „egyedül!” felkiáltással belapátolja a sütőtökpürét az ölébe, a földre meg a potyaleső kutya tátott szájába. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem összevethető azzal, amikor 12 évesen a hülye haverjaival beszabadul a Pornhubra, hogy aztán halálra rémüljön attól, amit ott lát, és senkinek se merje bevallani.

Azt is tudjuk, az informatikai fejlődés azért teremtette meg a gyerekzárat, hogy a szülő használja. De nincs az a tűzfal és kiberbiztonság, ami megakadályozhatná és elterelhetné egy gyerek szexuális irányultságát, képzeletét saját magáról. Mindenki, aki ebbe kívülről beleszól, legyen bár Tóth Tihamér vagy Orbán Viktor, csak bűntudatot, öngyűlöletet, lelkiismeret-furdalást képes okozni a gyerekeknek. Hiszen a gyerekek tudják, felnőttebb korukban el is mondják: egészen kicsi koruktól érezték, hogy velük valami nem stimmel.

Nem meglepetés, hogy óvónői és szülői asszisztencia nélkül történnek meg az óvodás időszak bugyiletolós izgalmai. A tabuk törése közös titkokkal jár együtt, de már ott, akkor nyilvánvaló, hogy az alsónadrág vagy a bugyi az izgalom oka. Kinél ez, kinél az. Vannak kisfiúk és kislányok, akik már ott kénytelenek együtt röhögni a kórussal, mert érzik, nem szólhatnak ki belőle. Tudják, hogy hazudniuk kell, még akkor is, ha nem értik az okát. Nekik megértő, megbízható, hiteles felnőttekre lenne szükségük, a szüleikre, ha ilyenek, vagy a tanárukra. Azzal, hogy Orbán Viktor szerint a szexuális másság a felnőttkorukra tartozik, megfosztja őket a saját korai érzéseik megfogalmazásának és megélésének lehetőségétől. A pirosló fülű gyerekszerelmüktől, a saját gyerekbátorságuktól, amivel szembenézhetnének azzal, aminek megtörténtét egyébként is megérzik. Orbán Viktor politikai nyereségvágyból, aljas indokkal követte el ezt a törvényt az érzéseiket érteni vágyó, félelem nélkül felnőni akaró gyerekek ellen.

A törvény megszavazásának napján tesztoszterontól duzzadó, fekete izompólós férfiak vonultak keresztül a városon a férfias merény legújabb küzdőterére, hogy ott üvöltő transzba esve bámuljanak 22 kigyúrt fiatal fiút, amint azok a zöld fűben hemperegve kergetnek egy labdát, és néha a közös önkívületben letépik magukról a trikót. Akkor aztán velőtrázott a férfisikoly.