Nem jajgat, kifesti magából

Biacsics Renáta keserédes humorral viszi papírra a mai húszas-harmincas generáció problémáit a „Renyagyár” nevű blogján.

Az elmúlt egy év pandémia szorongásait rajzolta meg és állította ki Biacsics Renáta „Renyagyár” a nyolcadik kerületi Auróra nevű szórakozóhelyen. A Pécsen élő grafikus a művein legfőképp a mai húszas-harmincas nemzedék problémáit veti papírra filctollal, tintával vagy vízfestékkel, a képekre írt szövegekkel pedig azokhoz egy csipetnyi cinizmust is ad.

Renáta már gyerekkorában tudta, hogy rajzolással szeretne foglalkozni, művészeti iskolába azonban nem járt, és nem is képezte magát. – Csak az érettségi idején merült fel bennem, hogy hova tovább – mondja Renáta, aki tizennyolc évesen úgy érezte, előképzettség hiányában sem a Képző-, sem az Iparművészetin nem lenne esélye. Végül a budapesti Dekoratőr Iskola OKJ-s képzése mellett döntött, ahol életében először került művészközegbe. – Azelőtt egy fura személynek, egyfajta ufónak éreztem magam. A képzésen viszont kiderült, hogy sok kis ufó vesz körül – mondja Renya, aki úgy érezte, számára a tinikor ekkor, vagyis tizennyolc évesen kezdődött el.

Noha a művészvilág rögtön beszippantotta, a folytatás nem volt egyszerű. Tanácstalan volt, hogy milyen irányba tanuljon tovább, így több egyetemre is jelentkezett: háromszor textil szakra, majd képgrafikára és festőre, míg hatodik próbálkozásra bekerült a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára, ahol tervezőgrafikát kezdett tanulni. – Budapestet nem akartam elhagyni, de hamar rájöttem, hogy hozzám a pécsi közeg passzol – mondja Renáta, aki egyetemista társait és azok beszólásait gyakran vetette papírra. Grafikus barátnőjével, Csató Csengével ekkoriban ültek be Pécs kultikus bárjába, a Nappaliba, ahol megalapították a „Szent Kávé Rajzszakkört”, melynek keretében lerajzolták a helyszínen megforduló fiatalokat, akikhez apró sztorikat, megjegyzéseket vagy azok aranyköpéseit írták. – A kész műveket feltettük a Facebookra, és rögtön elterjedt a hírünk – mondja az alkotó.

A duó később felbomlott, így Renáta hamarosan „megalapította” saját, Renyagyár nevű blogját az Instagramon. A koncepció hasonló volt mint a korábbi oldalon: Renya ismerősök élethelyzeteit mutatta be, a képekhez pedig pár soros szövegek kerültek, melyek idővel kezdtek az aktuális közéleti, társadalmi vagy politikai jelenségekre reflektálni. A rajzok később épületek falaira is felkerültek, úgymint a pécsi Nappaliba, majd Budapesten a Műhely Egyetem Caféba, a Grumpy kávézó és étterembe, az Aurórába, Villánykövesden pedig egy pincére.

– Ha frusztrált vagyok, azt én nem sportban vagy Facebook-kommentekben vezetem le, hanem kirajzolom magamból – mondja Renáta, aki maga is meglepődött, amikor az Instagramra posztolt képei egyre több embert szólítottak meg, főleg a húszas-harmincas generációból. Az alkotó szerint a rajzok azért népszerűek, mert a közösségi média csillogó, megjátszásokkal teli világa helyett a valóságot mutatják be őszintén és sallangmentesen, kitérve a fiatalok hétköznapjaira, csalódásaira és a közélethez fűződő viszonyára. – Az a baj a nemzedékünkkel, hogy sokszor nem nézünk szembe a problémáinkkal, és nem vállalunk felelősséget – mondja Renya, aki szerint az életben és alkotásban egyaránt fontos az önkritika.

A blog humoros képeivel szemben Renáta a szorongásait is kifesti magából az „Amália álmai” című sorozatában, melynek fekete-fehér, mélabús akvarelljein az alteregója hol a sötétben bolyong, hol egy démontól menekül vagy éppen magába kuporodik. A művészt éjszakánként gyakran gyötrik rémálmok, melyekre ébredés után is könnyen visszaemlékezik. – Ezek a képek terápiás jellegűek, így nem is fértek be a Renyagyár koncepciójába – mondja a grafikus, aki sokáig dugdosta is azokat, de barátai unszolására végül külön Insta-oldalt készített nekik, olykor pedig kiállítja őket – most éppen az újbudai Kelet Kávézóban. A képeket elnézve, megállapíthatjuk, Renya nemcsak a társadalom felé őszinte, de magával szemben is.

Infó:

Félig üres

Auróra – VIII. kerület, Auróra utca 11.