Európai Parlament;Bencsik András;

2021-07-15 06:01:00

A sátán az EP-ben

Sírjunk vagy röhögjünk? Bencsik András főszerkesztő magyarázatot talált az Európában zajló folyamatokra. „A sátán átvette az uralmat Európában” - mondta a közíró a Hír TV-ben. Lehet, szó szerint értette, pedig nem kellene a bornírtságot ennyire hajszolni. A sátánt halandó elképzelni sem nagyon tudja, a bukott angyalok főnöke emberi alakban még nem jelent meg a Földön. Hacsak akkor nem, amikor Krisztust megkísértette. Nem tudjuk, nem voltunk ott. Az Európai Parlamentben viszont ott vagyunk. Nem csak spirituálisan, hiszen mi választottuk meg a képviselőket az európai népképviseletbe. Mi, az európai démosz, amely a magyar kormányfő szerint nem létezik.

A sátán tehát megjelent Európában, átvette az uralmat, és "mindegy, hogy ki jeleníti meg és ki szolgálja" konkrétan - mondja Bencsik -, meg akarja rontani a civilizációt, mindent tönkre akar tenni, ami a természetes, klasszikus isteni rendet szolgálja". Ne legyünk pofátlan profánok, ne kérdezzük, mit szól ehhez a Teremtő, nem tudjuk, azt tartja-e a saját rendjének, amit Bencsik gondol, vagy azt, amit az európai démosz megválasztott képviselői. A lényeg: a sátánt most éppen azok az EP-képviselők szolgálják, akik nagy többséggel megszavazták a magyar kormány elleni határozott fellépést. Ímhol hát a sátán a Fidesznek nem tetsző emberi arca.

Ha mármost igaza van Bencsiknek, és a sátán tényleg megszállta Európa nyugati felét, akkor miért könyörög ennek a Brüsszelnek Szijjártó Péter, hogy biztosítsa, a nagy technológiai cégek ne tudjanak beavatkozni az elkövetkezendő időszak európai választásaiba? Csak nem arra számít, hogy jövő tavasszal neki is a sátánt kell majd emlegetnie, és egy "elcsalt választást", ha esetleg mégis?

De még egy kicsi Bencsik: ki akarják kergeti a magyarokat abból az „ideológiai terror alatt lévő barakkból”, ami ma Nyugat-Európa - mondja; ami csak azért fontos, mert a hatalom szellemi holdudvarának füle mindig érzékeny a fölsőbb hangsúlyokra. És mert ez a barakk tényleg mind kényelmetlenebb nekik. Futniuk kellene, de nincs hová.

Ám a kikergetésben igaza van a főszerkesztőnek. Az Európai Parlament tényleg fellázadt a magyar melegtörvény miatt. Minden jel szerint elege lett a magyar ügyekből, a magyar kormányfő hazugságaiból. Fellázadt, mert elege látszik lenni a Bizottság és a Tanács színfalak mögötti alkujaiból, és hadat látszik üzenni az Európai Unió vezető szerveinek, ami előre vetíti az EU reformjának jövőjét is. Ahol a "nemlétező" európai démosz - a Sátánnal ellentétben - a maga valóságában megjelenik és kiköveteli az őt megillető szerepet. Mert az EP ma az unió egyetlen közvetlenül, demokratikusan megválasztott testülete, még sincs különösebben nagy hatalma a döntéshozatalban.

A francia Libération látja: erős az esély, hogy vagy az Európai Bizottságra, vagy a magyar kormányra rászámolnak a homofób törvény miatt. És akkor még az "elcsúsztatott" 7,2 milliárd eurós újjáépítési alapról, a magyar bruttó nemzeti termék 5 százalékáról - ami pedig égetően kellene a rendszernek - szó sem esett.