oltás;Sinopharm;

2021-07-17 06:07:05

Az a hatalmas harmadik

Gárdonyi Géza írt ezzel a címmel kisregényt: „Az a hatalmas harmadik”. Mivel szegény nem érhette meg a NER diadalmas korszakát (szomorúan gondolok bele, hányan lehettek így), ez még nem a koronavírus elleni harmadik oltásról szól. Nála a hatalmas harmadik a megszületni akaró gyermek, aki sodró erővel egymás felé lökve a párokat, meghatározza az emberi viszonyokat.

Nálunk a politikai viszonyokat határozza meg az a hatalmas harmadik. Mármint a harmadik adag vakcina, amit sürgősen meg kellene kapniuk a védettséget nem mutató idős sinopharmosoknak. A döntés minden józan logika ellenére az istennek sem akart megszületni, pedig oltóanyag bőven van. Ami ilyen sokáig tartott, az Habonyék-Rogánék munkája. Annak kifundálása, hogyan lehet elkenni azt a kormányzati hibát, hogy a Sinopharmot jórészt épp az idősekbe szúrták. Nem vitatom, jó szándékból, amelyet legfeljebb erősíthetett egyesek üzleti érdeke és a sikerlisták hajszolása. Ebben a korosztályban viszont a fiatalabbaknak jó vakcinát Kínában sem próbálták ki, erre maguk a gyártók figyelmeztettek.

De itt a hepiend: a kommunikációs megoldás, amely kihúzza a kormányt a csapdából. Eszerint a Sinopharm alkalmazása tökéletesen rendben volt, ezt csak a hazaáruló oltásellenesek vitatják, mégis megszülethet „az a hatalmas harmadik”. Az újabb oltás. Á, nem a Sinopharm miatt, ugyan már, csak úgy, általában, bármely vakcina után bárkinek. Nem mintha nem volna mindegyik egyformán remek, náluk remekebb csak maga a kormány. Abból is lehet, kérem, újabb dózist kapni. Ne is kapargassuk a hibákat, se a kormányét, se a Sinopharmét! A lényeg, hogy választás előtt mindenki nyugodjon le, ez a téma kerüljön le a napirendről. „Ha az emberek biztonságérzetét növeli, akkor megkapják” - simogatta meg a buksinkat a jóságos miniszterelnök a rádión át, atyai elnézéssel a hisztijeink iránt.

Illetve Karácsony hisztijét nem nézi el, csak a miénket. Nehogy már azt higgye valaki, hogy a fővárosi vizsgálati eredmények miatt nem tudták tovább halasztgatni a döntést, ugyan már! Az egész budapesti szurkálás felesleges volt, Soros pénzén így fizettek ki a Gyurcsány-érdekeltségeket, az EMMI megmondta. A migránsokat kicsit hiányolom a történetből, és néhány, az óvodákba betörő meleg is elkelne. Az sem világos, miért az az oltásellenes, aki éppen újabb oltást követel. Megértem: gyorsan kellett valamit összeütniük, és közben még szerencsétlen SOTE-rektort is belerángatniuk. Így a szöveg sem lett elég fantáziadús, és a rektor adatai sem cáfolják, hogy sajnos az időseknek adott Sinopharm gyengébb hatékonyságú a többinél.

Nekem az a tippem, hogy a főpolgármester csak a budapestiek vérét akarta. Azt is lehetne éppen mondani, hogy a tesztelésnek álcázott szurival bedrogozta őket a választásra, de a vér azért jobb. Van egy nemesen archaizáló, báthorierzsébetes stichje. Nem beszélve arról, hogy az USA-ban a Capitoliumot megrohamozó, sámánnak maszkírozott trumpista félbolond is azt hirdette: a demokrata politikusok gyerekek vérét isszák. Na és milyen politikus Karácsony? Demokrata. Mondom én. Ez a vér-dolog lehet az egész mögött. Már a hazaáruláson kívül.

Pénteken Orbán azt is bejelentette, hogy „a miniszterelnökök között is van habókos”. Most képzeljék el! Persze nem a miénkről van szó, ő fickós, és nem habókos, az nem ugyanaz. Ha péntekenként fickós, csak nem lesz csütörtökön meg habókos! Ne tessék jönni a stadionokkal, a kisvasúttal, meg a folyamatos brüsszelezéssel, ezek már lerágott habókok. Illetve csontok. És Brüsszellel tényleg rengeteg gondja van, mostani hadijelentése szerint „véres csata és vita lesz”. Ajaj. Térdig fogunk a vérben gázolni. A kormányfő a csatában, a főpolgármester meg itthon, mert mindenkibe bele akar szúrni egy tűt az ellenanyag-vizsgálathoz. Ami teljesen felesleges. Illetve nem, a SOTE-é nem az. A Videotonéval kicsit bajban vagyunk, Gulyás meg én. Annak mégis Széles Gábor az elnöke, de már senkiben sem lehet bízni, ott a legrosszabbak a Sinopharm-eredmények. A kormány vizsgálatát meg nem kötik az orrunkra. Vagy éppen átírják az eredményét, ezt nem kívánhatjuk egyik percről a másikra.

Hiába dolgozott Palkovics is annyit az Akadémiával, az egyik vezető a védtelen sinopharmosok újraoltását sürgette. Gulyás csípőből védett (agyból már nemigen próbálkoznak): Karácsony „álhíreket terjeszt”, az MTA immunológus főtitkárhelyettese pedig „felelőtlen”, és az „egyetem egy kicsit komolyabb hely”, mint a Tudományos Akadémia. De megszólalt a közvéleménykutatások vészcsengője: az ország háromnegyede az ellenanyag nélküli sinopharmosok új oltását akarja. A 4. hullám is közel, de ennél jobban aggasztja Orbánt, hogy közel a választás is. Gulyásék ide vagy oda, lépni kellett.

Ha Orbánnak mégis volna valami habókja, hát az nem más, mint hogy minisztereiből kéjjel csinál hülyét. Így könnyebb kimagaslani. Először a legkönnyebb terepen indult el, Kásler felé, de azóta eredményesen halad tovább. Kíváncsian várom a következő pénteki beszédét a rádió műsorában.

Aminek az a címe: „Jó reggelt, Magyarország!” Jó reggelt, miniszterek.