A széteső Nyugat hete

Azt állította Orbán Viktor (a demográfiai válságról rendezett budapesti konferencián), hogy „a Nyugat, amely sok szempontból, főleg anyagi jólétben előrébb jár, egyszerűen nem akarja fenntartani önmagát”.

Ezzel szemben a tény az, hogy ez egyszerűen nem igaz. Éppen azért könnyítették meg az elmúlt évtizedekben a bevándorlást a nyugat-európai országok, mert egyre kevesebb gyereket vállaltak a családok. Jellemző, hogy a miniszterelnök a konferencián mondott beszédében néhány mondattal később maga is cáfolta saját szavait: „a tömeges migráció, a Willkommenskultur által idecsődített milliók valójában az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelentik”. Vagyis a Nyugat fenn akarja tartani magát, legföljebb nem úgy, ahogy Orbán szeretné. Nem mindegy.

Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „itt Európában egy ország csak akkor működik, ha tagjai a legfőbb kérdésekben nagyjából azonos értékeket vallanak és azonos alapokon állnak. Ha ez nincs, Európában egy ország és egy nemzet menthetetlenül szétesik”.

Ezzel szemben a tény az, hogy nem esik szét, mint ahogy az egyik legstabilabb állam, Svájc is köszöni, jól megvan, bár lakóinak több mint egynegyede külföldön született „migráns”. Menthetetlen.

Azt állította Orbán Viktor (a parlamentben), hogy „nálunk a migrációról és a gyermekvédelemről is az emberek döntöttek, illetve döntenek. Brüsszelben, a migráció- és az LMBTQ-párti országokban ezt sohasem tették meg, ott nem a nép, hanem az elit döntötte el ezeket a kérdéseket”.

Ezzel szemben a tény az, hogy Írországban például népszavazás döntött a melegházasság engedélyezéséről. Számos más nyugati országban pedig a parlament, amely, mint tudjuk, a népképviselet legfőbb szerve. Magyarországon 2016-ban valóban volt népszavazás a migrációról, csakhogy az eredménye érvénytelen volt, mert a szavazók sokan voltak ugyan, de nem elegen. Ami meg azt a néptől elidegenedett elitet illeti, a Fideszt eddig nem zavarta, hogy a maga kétharmados parlamenti többségével bármiről döntsön. Csak a többi európai ország és az Európai Parlament döntései zavarják.

Azt is állította a miniszterelnök (ugyanott, az ellenzéknek címezve), hogy „a mi érdekünk az, hogy mindenkivel jóban legyünk, az amerikaiakkal és a kínaiakkal is. Amit Önök akarnak, hogy a magyar emberek érdekei ellenében álljunk oda, és bújjunk az amerikaiak zsebébe, az szerintem nem helyes elgondolás, hiába szövetségeseink az amerikaiak”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az ellenzékből senki nem akar az amerikaiak zsebébe bújni, ellentétben Orbánnal, aki nemhogy bújt, de egyenesen fejest ugrott a kínaiak zsebébe. De ez nem is elsősorban pénzkérdés, hiszen azt még ő is elismerte, hogy az Egyesült Államok a szövetségesünk. Akkor viszont miért kellene egyenlő távolságot tartanunk a szövetségesünktől és annak legfőbb ellenlábasától? Mintha a folyton az értékekre hivatkozó Orbánnak nem tűnt volna föl, hogy Kína diktatúra, Amerikában pedig választásokon le lehetett győzni Trumpot. Vagy a magyar népvezér nemcsak Trumpnak, hanem az egypártrendszernek is híve?