Államtitkár a cserben

Kellemetlen, ha valakit cserben hagynak. Pláne, ha nem számíthatott rá, hiszen a cserzővargának nem szokása így eljárni. Az ú.n. cserzőgödröt a vargák ásták valaha, az ebben előállított savas folyadékba áztatták a kikészítendő bőrt. Amit viszont túl sokáig benne hagytak, azt a sav végleg szétmarta, megette, használhatatlanná vált. Völner államtitkárnál senki nem érezheti át jobban az ilyen bőrök helyzetét. Éppen eléggé kikészült, mégis a cserben hagyták. Nem húzták ki, ahogy máskor másokkal tenni szokták, ott ül, nyakig benne. A cserben. Használhatatlanná ázott, nem lehet többé kormánytag. Kényszerű veszteség ez a cserzővargának is. Az egykoriaknak is az volt, a mostani cserbenhagyónak is az, bár őt félreérthető volna levargázni. Nem a pénzügyminiszterről van szó, ahhoz miniszterelnök kell, hogy Völnert a gödörben merjék hagyni.

Hogy a korrupció a kormányköröket is eléri, azt eddig is tudtuk. Azt is, hogy nem egyszerűen „eléri”: ha igazán nagy tételekről van szó, akkor a korrupciós mechanizmusokat a kormányszervek maguk irányítják. Nélkülük nem lehetne közbeszerzéseket eltéríteni, uniós pályázatokat személyre szabni, túlárazott és fölös számú lélegeztetőgépet beszerezni, baltás gyilkost ki tudja, milyen ellenszolgáltatásért kiengedni. A hír nem az, hogy valaki a hatalom berkeiből a saját zsebére dolgozik. A hír az, hogy ügyét nem tudták vagy akarták eltussolni.

Nem tudom, a cserzőlének volt-e szaga, de ennek most van. Bejárja az országot, és a bűz éppen az igazságügyből árad. Kínos. Jelképe a rendszernek, hiszen a harácsolás most is a kiszolgáltatottak kontójára történt. Az érintett végrehajtóknak annál több sápot kellett szedniük a vagyonukat, lakásukat vesztők bajából, minél többet voltak kénytelenek tejelni a kinevezésért az államtitkárnak és a Bírósági Végrehajtói Kar elnökének. Ismerős az is, hogy szemben az áldozatokkal, a bűnözők eleve sem szegények: a Kar elnökének irodája tavaly 134 milliós hasznot zsebelt be, feleségéé 190 milliót. A kenőpénzeken felül. Az államtitkárnak sem kenyérre kellett: maga havonta 2,5 milliót keres, családjának milliárdos eszközparkú vállalkozása van. De hát sohasem elég, megtapasztaltuk a többieknél is. Mindig kell még egy hotel, még egy kastély, még egy birtok, még egy kis szarvasgomba a lagzi menüjébe. Ha már kifordul a szájból, akkor is. És hogy minden tipikus legyen, na hová akart utazni elnök és hitvese a repülőtérről, ahol elkapták őket? Hová, hát Dubajba. Oda jár a NER-elit, Mészárostól Habonyig.

Eddig minden elem a helyén, a történet túlmutat önmagán, olyan, mint egy sematikus tanmese. Ezer másik eset jut eszünkbe róla. Éppen ettől veszélyes. Ezért jogos a kérdés: hogy-hogy nem söpörték a szőnyeg alá? Pláne, hogy a jelek szerint először hallgatni akartak. A Pintér-féle Nemzeti Védelmi Szolgálat hónapokon át nyomozott titokban a végrehajtók között. A főügyészség a nyomozást még szeptember közepén rendelte el. Nem tudták, mekkora halat fognak. A lehallgatásokban hangozhatott el sűrűn Völner neve a vesztegetésekkel kapcsolatban. Nem hihető, hogy egy kormánytagot érintő súlyos gyanúról a Szolgálat nem értesíti Pintért, az meg a főnökét. Ez még egy normális országban is így lenne, hát még nálunk. Ehhez képest Orbán még november közepén is együtt fotózkodott Völnerrel, olyan videófelvételen, amit hosszabb távra szántak propagandaanyagnak. Az emlékezetes borozói kvaterkázásnál Völner ott feszít „Feri bátyám” mellett, és fülig érő szájjal, hálásan mosolyog a miniszterelnök poénjain, a nyugdíjasoknak ígért nyolcvanason. Orbán nem olyan ostoba, hogy vele mutatkozna egy ilyen emblematikus jelenetben, ha nem lett volna biztos: az ügyet nem engedik az államtitkárig érni.

Mi történhetett, ami átírta a forgatókönyvet? Ahogy kétesélyes választás előtt előfordul: csöpögni kezdett a csap. Noha a sajtóhoz kikerült hangfelvétel szerint a végrehajtói kar egyik vezetője teljes hírzárlatot parancsol („semmilyen kommunikáció ne menjen ki, ha ez utólag, akár fél év múlva kiderül, annak nem lesz túl jó vége”), egyre többen susmorognak. A gyanúsított végrehajtók felfelé mutogathattak. Hadházy is szagot kap: kérdést intéz Polthoz. Ha nem most robban ki a dolog, robbanna választás előtt, amikor már nincs idő elfelejtetni.

Megindul a gondolkodás: ha már itt a baj, legalább lehessen valami hasznot is húzni belőle. Áll a bál az Unióval, a korrupció okozta aggodalmak miatt visszatartják a válságkezelő támogatásokat. Marabu egy karikatúrája szemléletesen ábrázolja a cserbenhagyók logikáját: „Kedves Völner, rád esett a megtiszteltetés, Te leszel a kiválasztott, akit feláldozunk a jogállamiság oltárán a brüsszeli démonoknak.” Ha ez nem győzi meg őket a hótiszta kormányzásról, hát semmi!

És Völner beáldozásáról talán le lehet még egy bőrt húzni. Valakinek egyszer el kell vinnie a Pegasus-balhét is. Ha majd úgyis bíróság előtt áll, rá lehet mutatni: ő adta szíre-szóra az engedélyeket, ha van felelős, hát ő az.

Az ő bőrén már úgyis lyukat égetett az a bizonyos cser. Amiben benne hagyták. Már permetezik a kölnit – jön a 13. havi meg az emelések -, hogy elnyomja a szagot.