Gumicsontból gumiszoba

Tessék engem békén hagyni azzal, hogy ez a főispánozás csak gumicsont. Direkt frocli, az ország ellenzéki felének szánva, juszt se rágódjunk rajta.

Én is tudom, hogy részben erre való. Bár önmagában már az is minősít egy kormányerőt, ha az alkotmányozást a politikai hergelés eszközének tekinti, az Alkotmányt inkább Bosszantmányként használva. Ezzel az erővel tehettek volna egy e célra rendszeresített rajzszöget az Alaptörvény Asztala mellé helyezett székre, kizárólag az arra járó gyanús elemek számára. Sokkal olcsóbb, és éppen ennyire szellemdús.

Csakhogy itt már rég nem egyetlen gumicsontról van szó. A sok gumicsontból egész gumiszoba épült, itt csücsülünk a közepén, hívek és ellenfelek ugyanoda zárva. Se ki, se be. Ha már zárt intézetbe csukják az embert, a gumiszoba persze kíméletesebb metódus az izgágább páciensek számára, mint a kényszerzubbony vagy az elektrosokk (a sokkolásra itt vannak az inflációs árak). Azok csúf diktatórikus módszerek, ez viszont nem fáj, még röhögni is lehet rajta. Teszi is most boldog-boldogtalan, röpködnek a méltóságos-tekintetes-nagyságos megszólítások, még az eddig kellően humortalan Országos Meteorológia Szolgálat is viccelődni kezdett, tréfából régi nevén, Magyar Királyi Meteorológiai és Földdelejességi Intézetnek titulálva magát. A facebookon mások szentistváni analógiára a „minden tíz falu építsen egy stadiont” törvény bevezetését kezdeményezik.

Egy komfortos gumiszobában nem törik be a fejed, vér nem folyik. Csak az a baj, hogy mint a szakemberek leírják, a delikvensek előbb-utóbb reményvesztetté, depresszióssá válnak.

Most itt tartunk. Mert ami gumicsont, az ugyanakkor eszköze a Fidesz-hatalom egyik tartópillérének: a szimbolikus politizálásnak is. Nem véletlenszerűen választják ki. Gumicsont amúgy sokféle volna. A WEB-áruházakban kapható kicsi sárga, nagy kék, piros tüskés, zörgős, sípoló és foszforeszkáló, sőt olyan is, amibe jutalomfalatkát lehet a kutyusnak elhelyezni. (Ez már a rafinált, duplán becsapós változat, mint amikor a guminő igazi, személyre szabott gyengédséget imitál. A jó gumicsontból a gazdihoz hűségesek kiehetik a nekik szánt táplálékot, a többiek csak rágják.) Nem fogják elhinni, de árulnak pacalos töltött gumicsontot is. Igen, nekem is az a házi kedvenc jutott eszembe, aki Önöknek.

A politikai gumicsontok viszont ugyanazon a futószalagon készülnek, illeszkednek egymáshoz. Így épülhet fel belőlük a gumiszoba zárt, a valóságtól elszigetelő cellája. Annak az idealizált félfeudális világnak a kulisszáiból, amely, ahogy a mai rendszer is, hűbéri függőségekre épült. Az „államkapitalizmus” ismert fogalom, a mintájára nálunk feltalálták az „államfeudalizmust”, a politikai és gazdasági függőségek, alá- és fölérendeltségek hierarchiáját. Ebben nem partnerek lépnek egymással viszonyra, hanem az alkirályok, kisfőnökök és az ő kegyeikből élő hűbéresek (beszállítók, kedvezményezettek, strómanok, felülről vezényelt bértollnokok, legalul az uradalmi cselédként tartott kiszolgáltatottak) függőleges láncolatát lóbálja felülről a központi hatalom birtokosa.

Ahhoz, hogy megszeressük a helyünket a láncolatban, kellenek a dekorációk. Úgy kell tenni, hogy ez nemzeti nagylétünk reneszánsza. Idillinek kell hazudni a múlt kiválasztott darabját - a középkort vagy a Horthy-korszakot, ahogy tetszik - ahhoz, hogy a jelent is idillinek hazudhassák. Így aztán meg kell felezni a múltat épp úgy, ahogy a nemzetet kettéhasítják politikailag, kulturálisan és társadalmilag is. Már rég nemcsak a „kommunisták”, hanem a polgárosult világ ellen is harcolnak. Ahogy a „liberális” szitokszóvá vált, most ugyanezt teszik a „progresszióval”. Idegen szóval nevezik meg, hiszen a „szabadelvű” és a „haladás” túlságosan pozitívan cseng. „Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszereit kikísérleteztük” - mondta májusban Orbán a szélsőjobb nemzetközi konferenciáján.

A múltból csak az úgymond „ezeréves államiság” néhány darabjának fröccsöntött változata kell. Az ezeréves kultúrával és legfényesebb csillagaival már baj van. A vármegyei-szolgabírói világ idillire suvickolt változatába nemigen fér be irodalmunknak sem a legellenszenvesebb, sem a legnevetségesebb figurája. Sem A kőszívű ember fiai „örökös” (azaz örökletes) főispánja, az uralkodó rendhez halálában is ragaszkodó Baradlay Kázmér, sem a félhülye, komikusan műveletlen Kopereczky báró a Noszty-fiúból. Persze, sokféle főispán volt, de Eötvös A falu jegyzőjében, Jókai a vármegye foglyáról szóló Rab Rábyban, aztán Mikszáthtól Adyn át a népi írókig sokan tudták, mi ennek a világnak a sötétebb oldala. A francia történelemhez is hozzátartozik a Bastille, de szimbolikus jelentése miatt senkinek sem jutna eszébe a nemzeti Gloire részeként újjáépítve megkoszorúzni.

A gumicsont nem sebez. Messze nem ez a legnagyobb bajunk. Hiszen most csak egy név. Egy múlthamisító szobor meg csak egy szobor. Egy átrendezett tér csak egy tér, van még ezer. Egy átírt tankönyvi fejezet csak egy lecke az iskolában.

Ám összeáll belőle az életünk. Az egész őrült gumiszoba.

Ez zavar, nem egyetlen nevecske.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.