Hadigazdaság, hadipolitika, hadihad

Kánikulai pilledtségünket két riasztó hang zavarta meg. Egy vészcsengőé és egy vekkeré. A vészcsengő, mint erről pénteki rádióintelmeiben beszámolt, Orbánt riasztotta fel győzelmi nyugalmából. A vekker az időközi választások vasárnapi sokkjaként remélhetőleg a vesztes ellenzéket.

A kormány kommunikációs fordulatot hajt végre. Mivel a kommunikáció náluk a politika lényege, feltehetőleg politikait is. Az eddigi bagatellizálás, a „nyugi, minden rendben van” sugallat helyett drámai bejelentések jöttek a gazdaságról hivatalos oldalról is. Sötétebbre módosították az idei és jövő évi inflációs kilátásokat. A 2023-as költségvetésben egyharmadnyival több áfa-bevételt terveznek, ami csak az ennél jóval nagyobb áremelkedéssel jöhet össze. A Nemzeti Bank egyik vezetője a frászt hozta ránk megnyugtatónak szánt szavaival: á, az infláció az semmi, ne azon izgassuk magunkat, jöhet a recesszió, a gazdasági visszaesés is, na, az már valami.

Az új kommunikációval előre besötétítették a színpadot, erre lépett föl Orbán pénteken. A hangvétele a jövőn borongó tragikus hősé: az uniós és a NATO csúcsról „én úgy jöttem haza, hogy egyfolytában égett a piros lámpa a fejemben, és hallottam a vészcsengőt”. Kivételesen nem is az ütődött szövetségesek miatt, akik az istennek nem hallgatnak az egyetlen okos emberre, mármint Orbánra. Persze elhangzottak a kötelező fordulatok is arról, hogy azok ott kint továbbra is mind hülyék, csak nekünk, magyaroknak van ilyen mázlink egy tisztánlátó vezetővel. De a vészcsengő most először Putyinék agressziója miatt szól. Nocsak.

Orbán - nem alaptalanul, de nem is érdek nélkül - vészt kiált. „Szembe kell nézni a realitásokkal”, a front közeledhet Magyarországhoz, „az ukránok hősiesen harcolnak”, de „az emberek fogytán vannak”. Fel kell készülnünk a magunk katonai védelmére. Két-háromszorosára gyorsítjuk a haderőfejlesztési programot (értsd: a miniszter két-háromszor annyit üzletelhet, hiszen gyakorlata jelenleg ebben van, másban nem). „Emberfelettinek tűnő erőfeszítéssel radikálisan megnöveljük az erőnket”. Hogy a katonák felszabaduljanak, lesz önálló határvadászat (istenem, de szép szó), a megszüntetett határőrség helyett újra toboroznak. Egyelőre Pintér a felelős, ráér, az egészségügy, az oktatás, a rendőrség ügyei úgyis rendben vannak.

Itt azért álljunk meg egy percre.

A „nem a mi háborúnk”-ból mégis „mi háborúnk” lehet? Putyin ellen kell fegyverkeznünk? És ha az ukránoknak nincs elég emberük, akkor nekünk van? Eddig kakaskodtunk, hogy NATO-katonák csak a Dunántúlig, csak eddig, csak addig jöhetnek, most már a miniszterelnök örvendezik „a NATO keleti szárnya megerősítésén”. Még az is elhangzik: szükségünk van a szövetségesekre, ezért nem vétózhatunk folyton, meg az a vétó nem is vétó, fuj, de csúnya kifejezés, csak éppen nem engedtük a dolgokat döntésig jutni. Nyilvánvaló: amúgy hála istennek, készül a megegyezés az Uniótól kapható pénztömegről. Lesz pár magyar látszatengedmény, ki is kell sajtolni minél többet, de most az Uniónak is érdeke az egység fenntartása.

Az új képet a veszélyes Putyinról érdekes feladat lesz a Putyin-pártivá hangolt saját táborral lenyeletni. Persze még jöhet a világháborús „Kassa bombázása” verzió: akik errefelé lőnek, azok voltaképpen álruhás ukrán nacionalisták. De már csak a tábor nyugtatása érdekében is kell néhány jól irányzott ökölcsapás az ellenzékre.

A „hadipolitika” kifelé puhít, befelé tovább keményít. Belpolitikai értelemben már rég hadiállapot van az országban. Sokan idézik a Policy Solutions friss kutatását: a felnőttek 13 százalékának fizikai konfliktusban is része volt politikai véleménykülönbség miatt. Vagyis kb. egymillió (!) magyar már keveredett lökdösődésbe, pofozkodásba, szolidabb esetben egy kis kellemes köpködésbe politizálás közben.

Továbblépünk a hadigazdaság útján is. Nem mondom, hogy nincs szükség rendkívüli intézkedésekre, az árstop, a friss rendeletben kormányfelügyelet alá vont energiapiac a hadigazdaság klasszikus kellékei. De az a kétértelmű, nem tudni, hogy csak a katonákra vagy másokra is vonatkozó mondat, hogy „a békeidőre jellemző nyolc órai munkaidőnek most vége van”, már többet jelent.

Új korszak jön. További centralizációval, az önkormányzatok újabb hullarablásával (most a szakrendelőket veszik el), a háborús veszélyre hivatkozó kemény szigorral. Most szinte nagyobb szükség van kormányképességet mutató ellenzéki mondandóra, mint a választás idején. Vasárnap a szavazók nem láttak ilyet. Biztosan sok stratégiai hibánk volt a parlamenti választás előtt is, de úgy látszik, az azóta eltelt időszakban még több. Az áprilistól egy negyedéven át követett út nem jó. A vekker megszólalt. Ronda hangja van. Meghalljuk?

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.